Életmód + Utazás

Taste Balaton: Vadonatúj gasztrofesztivál jövő tavasszal
2024 tavaszán először rendezik meg a 10 napos TASTE BALATON fesztivált, ahol a tó legjobb éttermei sorakoznak fel. A közel 100 program között lesz gasztrotúra színészekkel, séfpárbaj kortárs írókkal, koncertvacsora, étteremszínház, hétvégi brunch balatoni termelőkkel, népzene és pezsgőzés a szőlőben.

Klímabarát település lesz Tapolca. Mi kell egy ilyen változáshoz?
Pályázati támogatás segítségével zöldül Tapolca. A projekt célja a település környezeti állapotának, klímájának javítása. 2025 májusára készülnek el a tervezett összes fejlesztéssel.

Mit nézhetünk az EKF-év finisében?
Még mindig több száz program várja az érdeklődőket az év végéig tartó Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat (VEB2023 EKF) keretében. Mutatjuk, mire lehet még jegyeket vadászni!

Így készül Balatonfüred 2024-re
Balatonfüred turisztikai kínálata, kulturális vonzereje kimagasló a térségben. A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a jövő évi városi rendezvénytervet, a kínálat 2024-ben is bőséges lesz: a város identitását meghatározó rendezvények, mint például a Jókai Napok, Kékszalag, Anna-bál, Borhetek vagy a Romantikus Reformkor folytatódnak.

Szárnyal az őszi turizmus a Balatonnál
A KSH adatai szerint idén szeptemberben a hazai turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el, ezáltal a vendégek száma 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Budapest és a Balaton volt a legnépszerűbb desztináció.

Álmodd újra az otthonod az őszi erdő díszeivel!
Miután a kellemes időnek köszönhetően folyamatosan a szabadba vágyódunk, és az október-november úgyis tele van őszi túraajánlókkal, miért is nem kötjük össze a kellemest a hasznossal: az erdei bóklászásaink során begyűjtött természetes díszítőelemekkel és némi kreativitással az otthonunkat is őszi színekbe öltöztethetjük.

Márton-nap fényei: lámpás felvonulások a Bakonyban
A Márton napjához kapcsolódó német eredetű szokás felelevenítése méltó záróeseménye lesz a VIA CALVARIA egész éves programsorozatának. Az esemény során a csatlakozó kálváriás településeken a gyerekek lampionos felvonulásokat tartanak a bakonyi falvak kálváriadombjain.

Szavazz a kedvenc balatoni helyedre!
A Nők Lapja ikonikus hetilap idén első alkalommal hirdette meg Travel Awards versenyét, amelyben a turizmus szektor szereplői (szállodák, éttermek, utazási irodák, rendezvényhelyszínek) szállnak ringbe az olvasók szavazataiért. A balatoni helyeknek külön kategóriát nyitottak.

X. Bakony Expo az erdők védelmében
Három napos termelői vásár a bakonyi vidék portékájának és a természet ízének jegyében. Nem lehet eleget hangsúlyozni az erdők védelmét, ezért is döntöttek a szervezők amellett, hogy a X. Bakony Expo témája is ez lesz november 10. és 12. között a Veszprém Arénában.

Bővül a vízibivaly-állomány Kápolnapusztán
Az elmúlt hónapokban közel 70 borjú született a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban. Így most újra növelni kívánják a Kárpát-medencében őshonos vízibivaly-állomány létszámát. Október legvégéig minden nap 9 órától 17 óráig várják a látogatókat.

Magyarország kincsei: új védjegy a hazai strandokra
Jövő nyártól egyre több hazai strandon kereshetjük a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. minősítését, a Magyarország kincsei védjegyet. Az új minősítési rendszer célja a látogatói bizalom további erősítése, valamint a minőségi szolgáltatásokat kereső vendégek segítése.

Ismerjétek meg a tihanyiak egyedi halászati módszerét!
November 17. és 19. között kerül megrendezésre a XXI. Tihanyi Gardália, az őszi Balaton egyik kiemelkedő rendezvénye, melynek eredeti célja az volt, hogy emléket állítson Tihany évszázados halászmúltjának. Annak az egyedülálló halászati módszernek, ami a félsziget adottságai miatt vált a tihanyiak specialitásává.

Megérkezett Kajla legújabb útlevele!
A 2023/24-es tanévben új, világoszöld KAJLA-útlevelet kap minden alsós diák, amivel a korábbi években már megszokottak szerint ismét díjmentesen utazhatnak a kisiskolások az őszi szünetben a MÁV-START, a GYSEV és a Volánbusz járatain is.

Hol ölelhetjük át az Év Fáját?
A szekszárdi Remete-kápolna kertjében álló berkenyefa nyerte el idén Az év fája címet az Ökotárs Alapítvány online megrendezett voksolásán. A 2010 óta minden évben megszervezett versenyre idén 21 fát jelöltek, majd a szakmai zsűri választotta ki a 9 döntőst.

Borzongani Fűzfőre menjetek!
A Halloween árnyékában vérfagyasztó családi nap a várja a rémségeket kedvelő közönséget a balatonfűzfői Papírgyári Parkolóban október 28-án. A Borzongás Fesztivál fő attrakciójaként a Borzongás-túrát járhatjuk be egy vicces, ijesztő és kreatív feladatokkal tűzdelt útvonalon. Lesz még Horror Hotel, Borzongós Labirintus és Jósda is!

Ők most a világ legveszélyeztetettebb állatai
A veszélyeztetett állatfaj megjelölés annyit tesz, hogy a szóban forgó állatfaj populációja súlyosan csökkenő tendenciát mutat, méghozzá olyan mértékben, hogy fennáll a kihalás veszélye. Ennek okai: élőhelyvesztés, illegális vadászat, állatkereskedelem, klímaváltozás, szennyezés és egyéb emberi tevékenységek. Kikre leselkedik a legnagyobb veszély 2023-ban?

Melyek a Balaton legfőbb vonzerői?
Ki miért szeret a Balatonra járni? És ha van rá lehetőségük, hányan mennek szezonon kívül is? Erre és ehhez hasonló kérdésekre keresett választ a Petőfi Kulturális Ügynökség szeptemberi online kutatása. Az eredmény szimpatikus összképet mutat.

Fotókörkép: Őszi természetjárók
A különösen száraz kora ősznek hála ideálisak a körülmények a természetben barangoláshoz, családi piknikhez, biciklitúrákhoz. A FORTEPAN varázslatos gyűjteményéből ezúttal úgy válogattunk, hogy bejárhassuk a magyar lakta vidékek legnépszerűbb kirándulóhelyeit az elmúlt 100 évből.

Badacsonyi vendéglátás bisztróételekkel és balatoni borokkal
Folytatódik a Balatoni Kör GYERTEK ÁT HOZZÁNK rendezvénysorozata, 2023. október 14-15-én a badacsonyi Laposa Birtokon várnak benneteket! Az étel- és italkínálat mellett gyalogos és biciklis túrákat indítanak, lesz élményfestés, zenei program, vasárnap délelőtt pezsgős brunch.

Balatoni ajánlatok a turizmus világnapjára
A Turizmus Világnapját 1980-ban jegyezte be az ENSZ turisztikai világszervezete, hogy felhívja a figyelmet a turizmus pozitív hatásaira, úgymint gazdasági növekedés, munkahelyteremtés és kultúrák közötti nyitás. 2023-ban a zöld befektetések állnak a világnap fókuszában. Szemezgettünk a balatoni programajánlatok között.

Siófok októberben gasztro élményekkel bombáz
Az idén 55 éves Siófok a tavaszi-nyári fesztiválmenet után ősszel sem vesz vissza a tempóból. Október 6-8-án a 10. Siófoki Halfesztivállal várnak, október 27-29-én pedig a térség legjobb termelőivel debütál a GasztroFok.

Melyik reptéren számíthatunk a legtöbb késésre?
A Balaton környékén leginkább a bedugult autópályákra és a kimaradt vonatokra szokás panaszkodni, de hozzánk most a legtöbb késést produkáló repülőterek listázása futott be, és ha tetszik, ha nem, ott is találtunk magyar érintettséget.

Követed a worktok videókat?
A tiktok felületén jelenleg 2 milliárd kattintáshoz közelít a hashtag worktok, azaz olyan néhány perces videók csatornája, ahol a posztoló a munkahelyéről jelentkezik be, komolyabb vagy komolytalanabb üzenettel, de leginkább csak azért, hogy részese legyen a legújabb őrületnek.

A Balaton-feeling gyerekszemmel
Ugyan ez lesz a második hét, hogy becsöngettek az iskolákban, az őszi osztálykirándulások keretében még rengeteg gyerek és kisiskolás özönli el a Balaton-partot. Ennek apropóján összeválogattunk néhány különösen kedves régi fotót a gyerekkorhoz köthető balatoni hangulatról. Fortepan!

Újra Balaton Wine&Gourmet a Veszprémvölgyben!
Családi programok, ingyenes kóstolók, szakmai workshopok és Michelin-csillagos séfek exkluzív élményétkezései várják a vendégeket az ország egyik legszebb rendezvényhelyszínén, Veszprémvölgy varázslatosan szép természeti környezetében.

A világ 5 pontja, ahol jó befektetés digitális nomádként élni
A digitális nomádok ugye azok, akik úgy dolgoznak a laptop mellett, hogy közben utazgatnak is a nagyvilágban. Hatalmas bulinak tűnik, azonban van néhány praktikus kérdés, ami ünneprontó lehet. Elsőként: hova adóznak a nomádok? Íme öt ország, ahol nem vagy alig kell jövedelemadót befizetni helyben.

Hajókiállítás a kenesei Marina-Portban
A balatoni hajós főszezon a végéhez közeledik, a 28. Balaton Boat Show szeptember első hétvégéjén viszont egy jó alkalom arra, hogy megkezdődjön a felkészülés a következőre. A Kenese Marina-Portban mintegy 100 hajót tekinthetnek meg az érdeklődők és a potenciális vásárlók.

Visszacsökkent 100 centire a Balaton vízszintje
A Balaton a környezeti fenntarthatóság szempontjából kifejezetten jó nyarat zárt: volt, hogy a szezon közepén is emelkedett a vízszint. Az elmúlt hét kitartó kánikulája miatt azonban hirtelen 100 centire csökkent az átlagos vízszint, ami ugye a lélektani határ.

A hét idézete az elég jó szülőkről
A gyereknevelésről sok szépet el lehet mondani, de az iskolakezdő hetek zaklatottsága kapcsán leginkább a szívatás szó a helytálló. Ebben az időszakban sok szülő fejében futhat végig a HOL RONTOTTAM EL kérdés, épp ezért különösen nekik szól a heti idézet.

Megnyitott a Buzsák-Csisztafürdő Látogatóközpont
2023. augusztus 24-én ünnepélyes keretek között adták át a Berek Látogatóközpontot a Somogy vármegyei Buzsákon. A létesítmény megvalósítására uniós források felhasználásával több mint félmilliárd forintot költöttek. Mit kap ezért a látogató?

PARA-módszer: így rendezd 4-felé az életed!
A közelgő iskolakezdés fordulópontja akkor is hatással van ránk, ha személyünkben nem vagyunk érintettek. Az év ezen szakában arra vagyunk programozva, hogy átértékeljük a futó projektjeinket. Az alábbi módszer ebben a rendszerezésben segít.

2023 leghangosabb sztárszakításai
A magyar bulvármédia egy hete azon csámcsog, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága kudarcot vallott, és menthetetlenül szétment az egykori álompár. Ennek apropóján felidézzük a 2023-as év jelen állás szerint legnagyobbat szóló szakításait.

Hol húzódik az életveszélyes marásvonal?
A Balaton medrében, pár száz méterre a parttól húzódik egy árokszerű képződmény, az úgynevezett marásvonal, amely elsősorban a déli parton életveszélybe is sodorhatja a felkészületlen strandolókat. A vízügyesek elkészítették a balatoni marásvonal teljes térképét.

A 3 legnépszerűbb balatoni úticél
A június-júliusi komoly visszaeséshez képest az augusztusi szállásfoglalások végre optimistább képet mutatnak a hazai turisztikai trendekről. Egy szállásközvetítő oldal közzétette az országos foglalási adatait, így ráláttunk a legnépszerűbb balatoni desztinációkra is.

Innen nézd a balatoni tűzijátékokat!
Ritkán mondjuk ki, de ami igaz, az igaz: a balatoni tűzijátékok jó eséllyel különösebb élményt és látványt nyújtanak a hagyományos budapesti változatnál. Ha tehetjük, látogassunk el az alábbi települések valamelyikére, vagy akár hajózzunk ki a tóra, és nézzünk fel a kivilágított égre augusztus 19-20-án!

Egyre több külföldi választja a Balatont
Mint ismeretes, a belföldi turizmus visszaesett az előző évekhez képest, rövidebb időre és főként last minute foglalásokkal utaznak a magyarok. Ugyanakkor a külföldi vendégforgalom jól teljesít a Balatonnál. A vendégéjszakák valamivel több mint negyedét töltik külföldi vendégek a térségben, ők adják a tóparti szálláshelyek bevételeinek közel egyharmadát.

Európa 7 legzsúfoltabb strandja
Szoktunk szörnyülködni, amikor a hirtelen szép időben a városokból kiruccanókkal jócskán megtelnek a balatoni fürdőhelyek. Azonban ha végignézzük az őrülten kimagasló látogatószámokat Európa legzsúfoltabb strandjain, rájövünk, hogy semmi okunk a panaszra.

Helyek világszerte, ahol fizetnek, hogy maradj
Tapasztaljuk, hogy rendesen felment a nyaralás ára belföldön és külföldön egyaránt. Ezért is hihetetlen, hogy vannak helyek, ráadásul csoda szép helyek a világban, ahol fizetnek azért, hogy hosszabb távra beköltözzenek az újonnan érkezettek. Vajon mi hasznuk van ebből?

Ötödik Kőfeszt a Káli-medencében
Idén augusztus 2. és 6. között ötödik alkalommal a meseszép Káli-medence tíz településén, több mint kétszáz program várja a látogatókat. A Nyugalom Fesztiváljának is becézett KŐFESZT közösséget teremt, emellett hozzájárul a térség hagyományörző karakteréhez, más szóval táj- és közösségazonos.

Július végén vár a 198. Anna-bál és a XI. Anna-fesztivál
A július 24-30. közötti Anna-fesztivál csúcspontja az Anna-bál lesz. A rendezvény új színfoltjaként a kávéházi cigányzene hagyományai elevenednek fel, valamint a város vendéglátóhelyeinek teraszán játszanak majd a zenészek.

Kiválasztották a Top 7 balatoni kikötőt
A Magyar Vitorlás Akadémia NKft. által működtetett Kék Csillag kikötőminősítési védjegyrendszer keretében újraminősítették a balatoni kikötőket. A legmagasabb, négy csillagos szintet tizennégy marina érte el, ezen belül hét marina a maximálisan adható pontszámot is túlteljesítette.

Éjszakai libegőzés bakonyi kilátással
Az Eplényi Libegő a Veszprémtől 14 kilométerre található Síaréna Vibe Park területéről visz fel az 525 méter magas Ámos-hegyre. A csodálatos panorámát nyújtó libegőzés 20 percig tart. Utána érdemes felsétálni a 100 méterre lévő kilátóhoz, ahonnan szép időben már a Balatonra is ráláthatunk.

Szabadidősport a balatoni strandokon
Idén egy nulladik női sportnappal kezdődött a 20. Mozdulj Balaton! szabadidős programsorozat. A nyári főszezon hétvégéin 35 tóparti település 41 strandján lesznek strandsport rendezvények a fiatalabb és idősebb korosztály igényeihez egyaránt igazodva.

Kiváló minőségűek a balatoni fürdőhelyek
Az Európai Unió értékelési rendszere alapján hazánk szabadvízi fürdőhelyeinek 94 százaléka legalább jó vagy annál magasabb besorolást kapott. A balatoni fürdővizek többsége kiváló minőségű. Így mégiscsak nyugodtabb szívvel csobbanhatunk bele a strandszezonba.

2023 lehet az eddigi legmelegebb évünk
Az elmúlt nyolc év volt a Föld történetében mért eddigi legmelegebb egybefüggő időszak, amit a csendes-óceáni El Niño jelenség miatt idéntől rekord hőségek tetézhetnek. Míg sokfelé csapadékos volt a tavasz és megáradtak a folyók, a világ más részein soha ilyen meleg tavaszi hőmérsékleteket nem mértek korábban.

Tizedjére fesztiváloznak a magyar tavak
Kerek évfordulót ünnepel idén a Magyar Tavak Fesztiválja. 2023 nyarán ismét színes programokkal várja a közönséget mindhárom helyszínén: a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és a Balatonnál. A hazánkban egyedülálló kezdeményezésben újra találkozik a zenei élmény és a természetben való mozgás öröme.

A hét idézete a hegymászásról
Egy ország drukkolt napokon át Suhajda Szilárdnak, kiváló hegymászónknak, aki végül a Mount Everest csúcstámadása közben eltűnt. Előzőleg sikerrel mászta meg a Broad Peak, a K2 és a Lhoce hegycsúcsokat (a Himalája 8000 méter feletti pontjait), mindet oxigénpalack használata nélkül. A hét idézetével a lenyűgöző teljesítmény előtt hajtunk fejet.

Nagyon Siófok – Pünkösdi Rózsaünnep
A pünkösdi rózsa virágzása pünkösd ünnepének idejére esik. Az 55 éves születésnapját ünneplő Siófokon a pünkösdi rózsák tengerében nyitják meg a 2023-as nyári szezont május utolsó hétvégéjén. Lesz ünnepi díszmenet, veterán járművek, koncertek, és ami a legfőbb: igazi balatoni hangulat.

Új korszak indul a balatoni vonatozásban
Május 15-től életbe lépett az előszezoni menetrend a MÁV-nál, amikor is a téli időszakhoz képest több járatot indítanak és több férőhely áll rendelkezésre. Az ingázóknak különösen jó hír, hogy az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is be lehet váltani.

FELEZŐ örömünnep Veszprémben
Félidejéhez érkezett a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa évad. Ennek örömére színes programkavalkáddal készülnek június 14. és 18. között. Nemzetközi sztárfellépők, mesemondó fesztivál, görkori diszkó és további meglepetések várják mindazokat, akik együtt ünnepelnének a veszprémiekkel.

Ennyit fizetünk a szomszédos autópályák használatáért
Csehország most jelentette be, hogy bevezetik az egynapos pályamatricát, ráadásul a következő két évben mintegy 200 kilométer új sztrádát adnak át a forgalomnak. Ennek apropóján körképet adunk arról, hogy jelenleg mennyibe kerül személygépkocsival felhajtani a szomszédos autópályákra.

Virágok és közösség: magyar települések pályáznak
Elindult a jelentkezés az idén 30. jubileumát ünneplő Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre. A fenntarthatóság mellett ez alkalommal a közösségépítésnek is kiemelt szerepet szánnak az önkormányzatok pályázataiban. Idén vajon hol nyílik a legtöbb virág?

Megújul a lovasturisztikai központ Fenékpusztán
Kiállítóhelyként újul meg Keszthely-Fenékpusztán az egykori uradalmi majorság, ahol Európa egykor legjelentősebbnek számító lótenyésztő központját csodálhatjuk meg, valamint a lovas kultúra és a Festeticsek kapcsolatáról tudhatunk meg érdekeseket.

Lesd meg a kövér félholdat, a Vénuszt és a Marsot!
Szombaton lesz a Csillagászat Napja! Ebből az alkalomból országszerte távcsöves bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. Mi a balatonfűzfői programot ajánljuk nektek!

Lady Hamilton szobrot kap a balatongyöröki Szépkilátónál
A Szépkilátó Balatongyörök és a Balaton egyik legszebb panorámáját nyújtó pontja. A kilátópont Festetics Tasziló herceg felesége, Lady Mary Hamilton kedvelt kirándulóhelye volt. Az ő emlékét idézi az április 27-én felavatásra kerülő szobor.

Mi minden rejlik az alsóörsi Varázserdőben?
Az Amfi Alsóörs kulturális-közösségi létesítményt az egykori kőfejtő helyén hozták létre tavalyelőtt. Szerencsére idén is kinyitnak és a napokban ismertették is a tervezett programot. Lesznek napközis táborok, sportolási lehetőségek, színház, kertmozi, valamint újranyit az ország jelenleg legnagyobb planetáriuma.

Siófok tavasszal szárnyal
55 éves Siófok város. Új kiállítótérrel, megújult kiadványokkal és arculattal, online kvízjátékkal, színes rendezvényekkel és születésnapi meglepetésekkel vár minden érdeklődőt egész évben a dél-balatoni város. Lássuk a tavaszi programajánlókat!

Országbérlettel a buzsáki termálfürdőbe
2023. május 1-jétől egyetlen bérlettel korlátlanul utazhatunk az egész országban helyközi buszokon és vonatokon egyaránt. A hazai kisvasutak közül egyedül a balatonfenyvesire lesz érvényes az országbérlet: ezzel bő félóra alatt a buzsáki termálban, azaz Csiszta Fürdőn találhatjuk magunkat.

Tulipánszüret a Kincsek Völgyében
A kehely alakú hagymás dísznövénynek, a tulipánnak több ezer nevesített fajtája ismert. A Balatontól délre, a kőröshegyi Levendulásban és a bálványosi Kincsek Völgyében egész áprilisban várnak a tavaszi színekben pompázó tulipánmezők, ahonnan frissen metszett csokrokkal ajándékozhatjuk meg egymást.

Álomút a horvát tengerpartra
A Lonely Planet tavaly a tíz legjobb vasúti élményutazása közé sorolta a Budapestet a horvátországi Splittel összekötő éjszakai járatot. A hálókocsis vonat június 9-től szeptember 30-ig hetente háromszor közlekedik majd. Elővételben már megvásárolhatók a menetjegyek.

Júniusra megszépül a tihanyi strand
A balatoni hóviharok felvételeit nézegetve nincs olyan ember, aki ne vágyna a felhőtlen kék égre, a szélcsendre, a strandidőre. Tihany gőzerővel dolgozik azon, hogy ne okozzon csalódást a nyaralni érkezőknek: a hajóállomási strandon jelentős felújítási és karbantartási munkálatokba kezdtek.

Zarándokutat avatnak a Balaton-felvidéken
A Via Calvaria – Csendhegyek Útja projekt a bakonyi települések kálváriáit köti össze egy korábban kijelölt útvonalon. Hivatalosan nyáron avatják fel, lesznek különleges programok. A túraútvonalat zarándokoknak ajánlják, vagyis azoknak, akik lélekemelő helyekre és az elcsendesedés élményeire vágynak.

Ingyenes vonatozás a tavaszi szünetben
Az április 6-11. közötti tavaszi szünetben minden gyermek, aki a jegyvásárlás során felmutatja világoskék Kajla útlevelét, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi helyközi járatain. Így a húsvéti hosszú hétvégén is érdemes lesz a közösségi közlekedést választani a családi kirándulásokhoz.

Ezek mind erdőrezervátumok
Az erdők nemzetközi világnapját 2023-ban az ERDŐK ÉS AZ EGÉSZSÉG mottó köré szervezik, kiemelt figyelmet szentelve az erdőrezervátumok hiánypótló szerepének. A magyarországi hálózat 63 önértékű rezervátumot különít el, ezek közül kilenc a Balaton-felvidéki Nemzeti Park gondozásában áll. Lássuk, mi minden található bennük!

Hová kiránduljunk egy napra? Észak és dél.
Hiába vonul át egy kisebb hidegfront az ország felett, végre valahára mégiscsak kitavaszodott az idő. A hét közepére betalált nemzeti ünnepen nem fogunk tudni messzire utazni, de néhány órára csak lesz időnk kimerészkedni a szabadba. Szubjektív kirándulástippek a Balaton körül az egynapos munkaszünetre: kettő északra, kettő délre.

Újra nyitva a keszthelyi madárpark
A téli időszakban kényszerszünetet tartott a keszthelyi Madárpark, nagyrészt a madárinfluenza miatti óvatosságból. A tavasz beköszöntével azonban újra várják a látogatókat a fácánok és a pávák, nem beszélve a félszáz egzotikus vízimadár fajról. Ugyanitt a pálmaház, a sziklakert és a kerti tó is látogatható.

Nyílik a téltemető, pusztul a kőris
Odakint inkább még a téli hidegeket érezzük, a természet azonban már javában készül a tavaszra. A hóvirág mellett nyílik a mézsárga téltemető, azonban a kőriseket országszerte megtizedelte a változékony időjárás miatt kiújuló gombafertőzés, sorra dőlnek ki. Egy videós stáb az aszófői természetvédelmi területen filmezte a márciusi erdőt.

Vár a mély! Március a barlangok hónapja
Öt magyarországi nemzeti park, köztük a Balaton-felvidéki, idén márciusban kilencedik alkalommal rendezi meg a barlangok hónapját. Kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket. Extrém kúszások, fotós túrák, denevérles. Ugorjunk fejest a nem mindennapi élményekbe!

Észbontó hullámvasútak! Hol a határ?
A hullámvasút találmányát 1885-ben szabadalmaztatták. Jelenleg 2000-nél is több ilyen szerkezet van működésben a világ legkülönbözőbb pontjain, és mindenhol óriási sikerük van, hiába okoznak évente összesen 30 ezer kisebb-nagyobb sérülést. Hol találjuk a jelenlegi rekorder hullámvasutakat és mire képesek ezek?

Egy hattyúpár megható ragaszkodása
Közismert, hogy a hattyú egy életre választ párt magának. Azt kevesebben tudják, hogy a hattyúk a Balaton környékén egyszer már kihaltak, és úgy telepítették vissza őket később. Azóta viszont nagy szeretettel védjük a kecsesen sikló víziszárnyasokat, most épp Balatonfűzfőn sikerült megvédeni egy gyönyörű, hűséges hattyúpárt.

Mit ígér a Nyúl Éve?
A kínai horoszkóp több ezer éves ezoterikus hagyomány, amely a világ körforgását 12 állatjeggyel példázza, hasonlóan a nyugati asztrológiához. A kínai állatjegyek azonban nem havi, hanem éves váltásban követik egymást. Így 2023-ban a Nyúl Évét tartjuk, a tavalyi Tigris és a jövő évi Sárkány között. Mire számíthatunk a nyulaktól?

Februári melegrekordot mértek
A hétvégén lekerült a sapka és a sál, viszont előbújt a hóvirág. Az ország több pontján melegrekordok dőltek, köszönhetően a főn nevezetű száraz-meleg bukószélnek. A langyos, tavaszias napokat némi csapadék követi. Ki hogy örült a váratlan jó időnek?

Álomnászút: 5+1 úti cél
Az eljegyzések közel 10 százaléka Valentin-napon esik meg. A fiatal párok egyik első közös döntése az lesz, hogy hova utazzanak nászútra. Az alábbi összeállítás ehhez ad ízelítőt. A listán szereplő paradicsomi helyek a világ legnépszerűbb nászutas desztinációi. Nektek melyik láttán dobban meg a szívetek?

Jégzajlások a Balatonon. Emlékeztek rá?
A hideg éjszakáknak és a szélcsendes időnek köszönhetően elkezdett jegesedni a Balaton déli partvidéke. Több helyen mínusz 10 fok alá csökkent a hőmérséklet, megindult a jégzajlás, szombatig különleges látványt nyújt a tó befagyott vize. Persze mindez semmi a régi telek emlékezetes jégvilágához képest. Fortepan fotóválogatás következik!

Kék zónák. Hol élünk a legtovább?
Az eddigi leghosszabb dokumentált emberi élet 122 év és 164 nap volt, és egy francia nő, bizonyos Jeanne Calment részesült benne. Ez lehet a sors adománya is, ugyanakkor van öt kivételes pontja a világnak, ahol bizonyítottan az átlagosnál hosszabb élet adatik férfiaknak és nőknek. Hol vannak ezek a kék zónak, és mi bennük a közös?

Így bővül a Veszprémi Állatkert
A veszprémi az ország harmadik legrégebbi állatkertje: 5 hónap alatt épült fel az egykori szeméttelep helyén, hogy aztán 1958. augusztus elsején átadhassák. A jelenleg zajló bővítési munkálatoknak is szűkös a határideje; ha minden jól megy, még idén láthatjuk az új nagymacska kifutót és a háziállat-bemutató részleget.

Szavazz a legjobb európai úticélra!
Veszprém bekerült Európa legjobb 2023-as úticéljai közé. A 21 tételes listán olyan klasszikus turistacsalogatókkal versenyez, mint Toledo, Prága és London. Február 20-ig szavazhatunk, hogy minél előkelőbb helyen végezzen. Még jobb, ha a személyes jelenlétünkkel is leadjuk a voksunkat a kulturális fővárosi év folyamán.

Gyertek éjjeli túrákra a Badacsonyba!
Ha valaha is vágytatok éjjeli, holdfényes túrákra, most megvalósíthatjátok Badacsonyban. Leghamarabb holnapután szombaton, majd nagyjából havi rendszerességgel egész évben be tudtok csatlakozni a közepes nehézségű, vezetett túrákba, ahol a balatoni táj sötétedés utáni varázslata lesz a legfőbb látnivaló. Mutatjuk a részleteket!

Lappföld: menthetők a tűlevelű őserdők?
A Mikulás, Rudolf és a karácsonyfa miatt évente legalább egyszer eszünkbe szokott jutni a finnek északi vidéke, Lappföld. Máskülönben vajon mennyit tudunk az ottani természeti viszonyokról? Biztonságban vannak az Északi-sarkkör sok száz éves őserdejei? Kalandozzunk kicsit távoli nyelvrokonaink, a lappok mesés tájain!

Dézsafürdők, jakuzzik és társaik
A hideg hónapokban sem kell lemondanunk az élvezetes dolgokról. Hosszú történelmünk során az életigenlő kultúrák mindig is előszeretettel használták a privát wellness nyújtotta kényelmi szolgáltatásokat. Hogy pontosan mik is voltak ezek, azt a cikkből megtudhatjátok. Továbbá, a tél hátralevő részére dézsafürdős és jakuzzis szállásokat ajánlunk figyelmetekbe.

Trónörökösök civilben. Kik ők?
Minden eddigi könyveladási rekordot megdöntött Harry herceg kitárulkozó önéletírása. Lassan olyan érzésünk van, hogy királyi családba születni a legnagyobb átok e földön. Megnéztük hát, hogyan élnek azok a trónörökösök Európa-szerte, akik alól kihúzták a monarchia díszes szőnyegét, és azóta kénytelenek civilként helytállni.

Először a litvánok jönnek Veszprémbe
Az európai kulturális fővárosi rangot ezen a hétvégén hivatalosan is felavató Veszprém 29 külföldi várost fog vendégül látni a 2023-as szezonban. Elsőként a litvánok történelmi fővárosából, Kaunasból érkeznek a művészek: zenészek, írók, filmesek. Gyertek Veszprémbe, ahová idén ellátogat egész Európa!

Hajózástörténeti csemege az egész családnak
Így az ünnepek utáni holtszezonban viszonylag nehéz olyan hétvégi programot találni, ami az egész családnak kedvez. Mi rátaláltunk egy ilyenre, ki is próbáltuk, és jó szívvel ajánljuk a figyelmetekbe, ha épp azon töprengtek, mitévők legyetek szombat-vasárnap. Irány Balatonföldvár és a hajózástörténet!

Hat viselkedésmód, amitől a vonzerő megcsappan
Egy új amerikai kutatás felmérte, melyek a legjellemzőbb okok, amiért ismerkedéskor a vonzalom nem jön létre, azaz mivel tudjuk leginkább taszítani a másikat. A kutatásban résztvevő 285 fő között vegyesen voltak férfiak, nők, egyedülállók és párkapcsolatban élők, 18-tól 55 éves korúakig. Nálatok mi öli meg a hangulatot egy randin?

Újszerű fogadalmak. Ezekért megéri!
Régi népszokás újévkor fogadalmakat tennünk, hogy mit fogunk másként, többet, jobban csinálni mostantól. A legelső fogadalmakat az ókori babilóniaiak jegyezték fel 4000 évvel ezelőtt. Talán itt lenne az ideje friss tartalommal és új értelemmel megtölteni az idejétmúlt hagyományt. Ehhez nyújtunk ötleteket!

Útmutató a helyes zuhanyzáshoz
Úgy tűnhet, hogy zuhanyozni feltétlen egészséges, ráadásul mindenki tudja, hogyan kell. Csak sajnos mindkét állítás hamis. Szakértők tesztelték, melyek a hatékony és egyben környezetkímélő zuhanyzás ideális paraméterei. Elmondjuk a lényeget. Ma este próbáljátok ki így!

Vízkereszt vagy mit akartok?
Vízkereszt keresztény ünnepe a karácsony napjától számított tizenkettedik estére esik, azaz pontosan mára. A hagyomány szerint ilyenkor szedjük le a karácsonyfa díszeit, utoljára gyújtjuk meg az ünnepi gyertyákat, szétosztjuk a megmaradt édességeket, és szenteltvízzel hintjük be az otthonunk helyiségeit, hogy áldást és szerencsét hívjunk az új évre.

Lessük meg a kertek, parkok madarait!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívására december 28-án országos nagy madárles veszi kezdetét. A február végéig tartó számolásban bárki részt vehet előzetes természetismereti képzés nélkül. Az adatok feltöltéséhez nem kell más, mint egy mobiltelefon vagy jegyzetfüzet. Ismertetjük a részleteket!

Téli napforduló: hogy ünnepli a világ?
A téli napforduló az év leghosszabb éjszakája és legrövidebb nappala. Az északi féltekén decemberben, a déli féltekén júniusban következik be. A külöféle népcsoportok világszerte mindkét féltekén ősidők óta fesztiválokkal köszöntik ezt a természeti jelenséget.

A fehér karácsony mítoszának nyomában
I'm dreaming of a white Christmas: Frank Sinatra óta töretlenül fehér karácsonyokról álmodunk. És valóban, az elmúlt évek időjárási tapasztalata szerint egyre inkább csak álmodozunk vagy nosztalgiázunk a karácsonyi hóról. De vajon honnan származik a fehér karácsony mítosza? A klímapolitikai intézet utánajárt.

5 kastélyszálló a történelmi Európából
A történelem velünk él. De élhetünk mi is a történelemben. Utazzatok el velünk – legalább képzeletben – öt káprázatos kastélyszállóba, ahol múlt és jelen díszletei között járjuk végig Európa hosszú és gazdag történelmét. Ti melyik évszázadba utaznátok vissza legszívesebben?

Ünnepekkor bedugult repterek. Melyiket kerüljük?
Heti hír, hogy Szaud-Arábia megareptér építésébe fogott. De kikkel fog versenybe szállni? A polgári repülés világnapján felsoroljuk a téli szünet legforgalmasabb reptereit az elmúlt évek statisztikái alapján. Segítünk: nem Európában dugul be elsőként a légi forgalom.

Milyen extrém kisállatot tartanál otthon?
Amikor kisállatkereskedésbe indulunk, akkor nagyjából a kutya-macska vonalon szeretünk mozogni, kisgyerekek mellé esetleg becsúszik egy-egy pihe-puha rágcsáló. Az otthonunkba fogadott kisállatok világnapja kapcsán ajánlunk néhány vicces, kissé ijesztő vagy épp szívmelengető alternatívát. Ti melyiket viselnétek el?

Itt nyílik a legtöbb virág
Minden városfejlesztésnél gyorsabban javítják a közérzetünket az ízléssel elrendezett virágoskertek. Idén 29. alkalommal adták át a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket négy fő kategóriában. Ti melyik városokra és falvakra szavaznátok?

Így épülnek a 15 perces városok
A leghatékonyabb időkezelési megoldás az lenne, ha nem ingázással és a dugóban ücsörgéssel telnének a mindennapok. A 15 perces városok ötlete néhány éve robbant be a köztudatba. A lényege, hogy az életünk történéseinek főbb helyszínei (munka, család, hobbi) negyedórás sétatávolságra vannak egymástól. De mégis hogyan?

Rajtolnak az adventi programok
Az adventi időszak a Szent András napjához eső legközelebbi vasárnap kezdődik (idén november 27-én). A szó jelentése eljövetel. A következő négy hétvége a Karácsonyra való készülődésről fog szólni, amit ilyenkor ünnepi vásárok és családi programok színesítenek. Csapjunk bele a Balaton környéki adventi forgatagba!

Játékos tobozszüret Badacsonyörsön
A szokatlanul forró és száraz nyárnak, majd az átlagosnál is melegebb ősznek köszönhetően a tobozok csapatostul nőnek. A badacsonyörsi Folly Arborétum november 19-én tartja az idei szüretet, amelynek során a cédrusokról és a ciprusokról takarítják be a tobozokat. Kísérőprogramokkal is készülnek.

A hét idézete: a vágyak netovábbjáról
A Black Friday (november 25) és a Cyber Monday (november 28) őrületes leárazásai előtti kanyarban vagyunk. Összeírtuk a legkirívóbb számokat a Karácsony előtti vásárlási mániákról. Kedvezményes kupon helyett egy kijózanító gondolattal ajándékozunk meg titeket a végén.

Gyalogoljuk keresztül-kasul Európát!
A világtérképen picinek tűnik Európa, mégis elég nagy ahhoz, hogy több napos gyalogtúrákat járhassunk be a határain belüli változatos tájakon. Olyan európai útvonalakat szedtünk össze, amelyeket az őszi szezonra is előszeretettel ajánlgatnak a túraszervezők.

Két új balatoni gyógyfürdőt avattak
Idén két hazai fürdő érdemelte ki a gyógyfürdő besorolást, mindkettő a Balaton közelében található népszerű élménysziget. Ezentúl mintegy húsz darab gyógyfürdő közül válogathatunk a magyarországi kínálatból.

Ők lettek az év tájháza és kilátója
2022-ben egyértelműen Lillafüred a közönségkedvenc kiránduló célpont. Az Aktív Magyarország szavazásán mind az év tájháza, mind az év kilátója címet a Bükk-vidék nyerte el. Mutatjuk azt is, hogy kik lettek a további befutók.

Sosem látott madár került lencsevégre
Egyre több mifelénk korábban sosem látott vándormadár bukkan fel a magyar tájakon. A változó éghajlatnak köszönhetően a vándormadarak jól bejáratott útvonalai is változóban vannak. Így eshetett meg, hogy a napokban kanadai darut kaptak lencsevégre a Hortobágyon, vélhetően a legelső példányt, aki valaha erre járt.

# tiszta udvar rendes ház
Sokszor elég egy ember a változáshoz. A szenegáli Dakarban egy férfi videózni kezdte, hogy kitakarítja a környék utcáit és növényeket ültet a tetőteraszán. Mostanra tizenöt ország városi közösségei csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy tisztábbá és zöldebbé tegyék a lakóhelyüket.

Ketyeg az idő! Legendás toronyórák
Ma hajnalban átállítjuk az órákat, kezdődhet a téli időszámítás. Nagyjából 100 éve vitatkozunk róla, hogy mennyire hasznos az óraátállítás gyakorlata. Mi inkább bemutatunk öt pazar kiállítású toronyórát Európa különböző részeiről: a legtöbb közülük évszázadok óta figyeli az évszakok váltakozását.

Négy kulturális bomba 2023-ra
Kevesebb mint 100 nap múlva berobban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. A visszaszámlálás hivatalosan is elkezdődött. A várakozás idejére bemutatjuk a számunkra legizgalmasabb négy kulturális projektet.

Fénybe borul egész India
Az indiai fények fesztiválja, a Diwali mozgó ünnep: idén erre a hétre esik. Hinduk, dzsainok és szikhez milliói gyújtanak csillagszórókat és durrogtatnak tűzijátékokat. Az öt napos örömünnep a belső fényt táplálja, hogy legyen, ami majd megvéd a külső sötétségtől.

Itt szülinapozzatok: balatoni játszóházak
Őszi gyerekprogramokat rizikós a szabadban tartani. Szülinapi zsúrokhoz különösen kapóra jön egy jól felszerelt játszóház. A Balatonnál is felismerték a színes csúszdák, ugrálók, mászófalak csalhatatlan vonzerejét. Lássuk a választékot!

Gyertek Veszprémbe a kávéházak éjszakájára!
Zenei és irodalmi programok több napos kavalkádja a királynék városában. Mások mellett Udvaros Dorottya és Szervét Tibor, Szabó T. Anna és Dragomán György, SAIID és Prieger Zsolt (Anima Sound System) várja a Veszprémbe érkező kultúrafogyasztókat. A rendezvény ingyenes.

Visszajöttek a divatba a balatoni kempingek
A kempingezés állandó tartozékai: összecsukható szék, hűtőtáska, termosz, hordozható grillsütő, elemlámpa, szúnyogirtó, esőkabát, kisbicska. Egyeseket a hideg rázza egy ilyen pakolós listától, másoknak felgyorsul a pulzusa és ha tehetnék, máris indulnának. A balatoni kempingek látogatószámai alapján idén nyáron az utóbbiak voltak többségben.

5 festői tóvidék öt kontinensen
Imádjuk a Balatont, mert imádjuk a tavakat. Szerencsére van belőlük bőven, világszerte 307 millió. Ez alkalommal öt világhírű, csodaszép tóvidéket látogatunk végig. Mindegyik más-más kontinens ékköve. Ismerős tájak, távoli univerzumok.

Hírességek, akik 2022-ben coming outoltak
E hétre van időzítve a nemzetközi coming outolás napja. A coming out azt jelenti, hogy valaki a szexuális önmeghatározásáról valamilyen nyilvános fórumon bejelentést tesz. A hírességek ezt értelemszerűen a kamerák kereszttüzében intézik. Lássuk, idén kik álltak elő a farbával!

Hihetetlen álommelók, az életkor nem számít
Szerencsés, akinek munkája van. Még szerencsésebb, aki szereti is csinálni. Heti összeállításunkban olyan ritka mázlistákat veszünk sorra, akiknek a munkájával bárki szívesen cserélne. Jelige: álmodozni jó!

3 játékos labirintus családi kirándulásokhoz
A labirintus 5000 éves szimbólum a nyugati kultúrkörben. Jelentése korról korra változott. Az ókoriaknak a halálból való újjászületést jelentette, a középkorban a bűnbánat gyakorlását és az üdvözüléshez vezető utat jelképezte, később táncmulatságok színterévé tették, mígnem a mai kor díszítőelemként és játszótérként ismeri. Három sövénylabirintust ajánlunk a balatoni kirándulások népszerű útvonalairól.

Fotós időutazás: ahogy nagyapáink szüreteltek
A következő két hétben a szüreti mulatságok idényzáró turnusa zajlik. Balatonszemes, Balatonfüred és Balatonakali hagyományőrző szüreti felvonulásokat és fesztiválokat rendez. Ilyenkor mindig jó érzés felidézni, hogyan is volt ez régen. Tematikus fotóválogatás a Fortepanról.

Európában vagy Amerikában jobb élni?
A dilemma Amerika felfedezésével egyidős. Most azért lett újra aktuális, mert kiderült, hogy egyre több amerikai család teszi át a székhelyét a jó öreg kontinensre. Vajon milyen mozgatók állnak az áttelepülési hullám mögött? Mitől vonzóbb az élet az óvilágban, mint az álmok hazájában?

5 egyszerű változtatással melegebb lesz a szobában
Egyik napról a másikra beköszöntött az ősz. A szellőztetési praktikák és a légkondis használati útmutatók tanulmányozása helyett egyszeriben időszerű lett, hogy a lakásunk melegen tartására gyűjtsünk be hasznos gyakorlati tippeket. Az alábbi ötletek apróságok, de jótékony hatásuk feltétlen érződni fog.

Ide utazzunk, ha októberi forróságra vágyunk
Napszemcsi, napolaj, szalmakalap, legyező, fürdősort és strandpapucs. Néhány órányi repülés után előkerülhetnek újra a nyári kiegészítők. Emelkedő hőmérsékleti mutatókkal listáztunk turistacélpontokat, ahol az október is tiszta kék éggel és szabadtéri programokkal vár.

Új perspektívák. A Balaton-felvidék barlangnézetből
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park keresztmetszetében rengeteg a látnivaló. Ezek közül most a turisták által is látogatható barlangokból ajánlunk párat. Bátran merüljünk alá a mélybe, garantáltan izgalmas sztorikkal megrakva érkezünk majd vissza a felszínre.

A Balaton felülnézetből. Exkluzív élmények a magasban
Ha történetesen a levegőből is rápillantanánk a magyar tengerre és varázslatos környezetére, egyre több módját választhatjuk a felhők közé emelkedésnek. Élményajánlónkban hőlégballonos, ejtőernyős és sétarepülős lehetőségeket mutatunk be a kalandra vágyóknak.

Káprázatos veterán autócsodák a Festetics birtokon
Szeptember első hétvégéje exkluzív látnivalót nyújt a Keszthelyen kirándulóknak. A Festetics Concours d’Elegance (az elegancia versenye) fantázianevű esemény 1950 előtt gyártott meseszép veterán autókat sorakoztat fel a kastély kertjében. A francia eredetű hagyomány a 17. századig nyúlik vissza, amikor az arisztokraták kitalálták, hogy vadonatúj hintóikból kiállításokat rendeznek közembereknek a nyilvános parkokban.

Hivatalosan is elkezdődött a szüret – Kirándulj festői szőlőtőkék között!
Ha augusztus vége, akkor indul a szüret, ha pedig szüret, akkor jöhet a balatoni szőlő minden mennyiségben! A Balaton körül számtalan kápolna, tanösvény és túraútvonal halad át a legszebb szőlőkkel tarkított vidékeken, íme néhány ezek közül.

Életműdíjat kapott Koltai Róbert a Bujtor István Filmfesztiválon
Több ezren látogattak el a XIII. Bujtor István Filmfesztivál programjaira az elmúlt napokban. Vasárnap este ünnepélyes gála keretében vehették át a Bujtor István-díjat a fesztivál versenyfilmes programjának legjobbjai, de a filmek alkotóit szakmai területenként is díjazta a zsűri. A Toxikoma, az Akarsz-e játszani? és a Korai Menyegző több díjat is bezsebelt.

Egy hétvége, ami csak a Balatonról szól
Ökológiai-kulturális hétvégét rendeznek a Balatorium projekt keretében augusztus 26. és 28. között Tihanyban és Örvényesen. Az ökológiai szemléletű események között gyerekprogramok, előadások, workshopok is helyet kapnak.

Tóparti programtippek az ünnepi hétvégére
Sokan döntenek úgy, hogy kihasználják a nyár hátralevő részét és a szezon utolsó napsütéses hétvégéit a Balaton partján töltik. Számukra jó hír, hogy a következő napokban a strandolás mellett kulturális feltöltődésre és közösségi élményekre is bőven kínál lehetőséget a balatoni régió. Utánanéztünk, hogy milyen helyi programokba érdemes bekapcsolódni az augusztus 20-i ünnepségsorozat idei felhozatalából.

Elkezdődött a Bujtor István Filmfesztivál
Csütörtökön elindult az idei Bujtor István Filmfesztivál, amelyen a Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer születésének 80. évfordulója alkalmából nyolcvan filmet vetítenek négy nap alatt Balatonszemesen.

Így működött az alvilág a Kádár-kori Balatonon
Markecolók, valutázók, prostik lepték el a tavat balekokra vadászva, és mindig a külföldi járt rosszul!

Már szervezik az első Balaton-körbealvást
Egy baráti társaság viccelődésének indult, ma már zajlanak az előkészületei az első balatoni „körbealvás” eseménynek. Jövő nyáron több mint négyszázezer lelkes résztvevő fogja egyszerre álomra hajtani a fejét a 204 kilométer hosszú bicikliúton.

Akadály-vadászattal segíthetjük a vándorló halak útját
Csak Európában legalább 100 000 elavult gát akadályozza a vízi élőlények fontos vándorlási útvonalait. Mostantól egy egyszerű applikáció használatával sokat tehetünk a vándorló halak védelméért.

Kihagyhatatlan látnivalók a Balaton-felvidéken
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalapításának 25 éves évfordulóját ünnepli. A korábbi tájvédelmi körzetek összeolvadásából jött létre 1997-ben, a Balaton északi partján a Tihanyi-félszigettől a Kis-Balatonig. Íme a legizgalmasabb látnivalók a környékről.

Így győzd le a nyaralás utáni munkahelyi depressziót
Sokan már túlvannak a nyaraláson, és egyre többen térnek vissza a dolgos hétköznapokba, vagyis a munkahelyükre, ami nyomot hagy a lelki állapotukon, hangulatukon is. Néhány jótanács és saját munkahelyi személyiségünk megismerése azonban könnyebbé teheti a visszarázódást, a bennünk rejlő motiváció újra felfedezését – dolgozzunk bárhol is, irodában, gyárban vagy éppen egy üzletben. Egy új személyiségteszt most ebben is segítséget nyújt.

Öt kalandpark a Balaton körül, ahol próbára tehetjük bátorságunkat
Amikor a strandolás egyhangúvá válik, érdemes felrázni a nyaralást merészebb kihívásokkal. A Balaton környéki kalandparkok minden korosztálynak kínálnak szórakozást. Összegyűjtöttünk néhány célpontot a komfortzónából kimozduláshoz.

Öt kilátó a Balatonnál, amit látni kell
A Hello Vidék összegyűjtötte, hogy melyek azok a kilátók, amiket mindenképp érdemes megnézni a magyar tenger környéken.

Ezeket a filmeket vetítik a Bujtor István Filmfesztiválon
Augusztus 18 és 21. között nyolcvan filmet nézhetnek meg az érdeklődők a Bujtor István Filmfesztiválon, Balatonszemesen.

12000 éves eső útját követhetjük
A Hévízi-tó északi oldalán található Véderdő idén októberig számos érdekes kalanddal várja az érdeklődőket, melyek a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. és a VEB2023 EKF jóvoltából valósulnak meg. Az Erdei misztérium elnevezésű programsorozat fókuszában a természet és az ember kapcsolódási pontjai állnak. Ennek része az ökutúra, amely során legközelebb augusztusban ismerhetjük meg, miért különleges geológiai érték a tó és környéke.

Nosztalgiafotók régi idők balatoni táborairól
A Balaton időtlensége megragadható a mesés táj, a klíma, az egyedi ízek és a hangulat felől, vagy a tóparthoz társított feledhetetlen közösségi élmények mentén ugyanúgy. A balatoni nyári táborok emléke képes összesűríteni mindezt, és minél távolabbról nézünk vissza, annál romantikusabb a kép. Az alábbiakban az elmúlt száz év táboréletéből elevenítünk fel különleges pillanatokat a Fortepan online fotóarchívumának gazdag képanyagából válogatva.

A franciák és a németek formálták a balatoni nudizmust
Fél évszázad választotta el az első és a második nudista strandot, de jöttek az NDK-s lányok és a szellem elszabadult.

Bognár Gyöngyvér öt kedvenc helye a Balatonon
Bognár Gyöngyvér színésznő, a Balatonica Radio hangja már gyerekkora óta rajong a Balatonért: a Káli-medencébe járt szüretelni, szerette a balatoni úttörőtábort és a SZOT-üdülőt, nyaralt az északi és a déli parton, férjét, Szász János rendezőt rendszersen elkísérte a boglári színésztáborába, nemrég pedig Tihanyban forgatta a Hotel Margaretet. Bár választani nehéz, Bognár Gyöngyvért öt kedvenc Balaton környéki helyéről kérdeztük.

Kiss Tibi és Pokorny Lia is fellép idén a Kultkikőtőben
A Balaton legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválján fellép többek között Mácsai Pál, Oláh Ibolya, Hobo, Dés László, Kiss Tibi, Pokorny Lia, Grecsó Krisztián, Szabó Győző, Rezes Judit, a Budapest Bár, Bangó Margit, a Swing á la Django, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata.

A boldogabb méh finomabb mézet ad?
Aprócska barátaink évmilliók óta élnek a Földön, most mégis az emberek segítségére szorulnak. A szívjóságon túl azért is fontos, hogy kiemelt figyelemmel legyünk irántuk, mivel nélkülük éhen halhat az emberiség.

Veszprém jelesre vizsgázott
Közönségkedvenc sikerfilmek és ínyenc mozicsemegék, filmrajongó iskolások és a filmszakma veteránjai, tematikus beszélgetések és játékos együttlétek mind egy helyen, a Balaton szomszédságában. Hangulatjelentés a második Magyar Mozgókép Fesztiválról, Veszprémből.

A kertmoziknak ma is bája van
Besötétedik, megjelennek a csillagok, enyhül a nyári nap fülledtsége, a tó felől hűvös szellő fúj, kigyúlnak a fények és elkezdődik a vetítés. A Balatonnál nyaralók és a helyi lakosok kedvelt időtöltése a mozizás, nyáron erre kiváló lehetőséget kínálnak a tó körüli kertmozik.

Átadták az idei Magyar Mozgókép Díjakat Veszprémben
A Magyar Filmakadémia tagsága titkos szavazással döntött a díjak odaítéléséről. A legjobb nagyjátékfilm kategóriát Kis Hajni filmje, a Külön falka nyerte. A legjobb rendező díját A feleségem története című alkotásért Enyedi Ildikónak ítélték vasárnap este a veszprémi Petőfi Színházban.

Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.
Napokon belül indul a balatoni főszezon, amikor sokan, hangosan és látványosan kezdünk nyaralni. De mit tegyünk, ha közben a testünk és a lelkünk valami egész másra vágyik?

Borok, panoráma, zene
Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy: június 11-én közel 20 helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal.

Bor, Balaton, szerelem az új magyar film előzetesében
Közeledik az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük premierje. Alig több mint két hónap múlva, augusztus 4-től országszerte látható lesz a hazai mozikban a kilenc fiatal színész, és a fanyar humorú, de egysorosaival mindig betaláló Mucsi Zoltán főszereplésével forgatott film, amiben eszeveszett, bulis nyári hétvégébe csap át az egykori 12. c tízéves érettségi találkozója. Az első előzetes ízelítőt ad abból, hogy mi minden vár a nagy csapatra a Balaton partján.

Ingyenes mentőmellényeket helyeztek ki gyerekeknek Balatonalmádiban
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben gyermekek számára, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellényállványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon avatták fel.

Luxussátor és fa tetején házikó – szórakoznak vagy ezek tényleg szállások?
Ma az utazó, ha szállást keres, a lehetőségek tárházával találja szemben magát, a hagyományos szállástípusok és a magán lakások bérbeadása mellett ugyanis megjelentek az autentikusabb, rugalmasabb, kötetlenebb lehetőségek. Körülnéztünk, a Balaton környékén milyen különleges szálláshelyeket kínálnak.

Gyereknapi programok a Balaton körül
Már 72 éve ünnepeljük május utolsó vasárnapján a gyerekeket, és ez idén sem lesz másképp. Számtalan program várja ezen a hétvégén a kicsiket és a kicsit nagyobbakat a Balaton körül.

Önbarnító rettenetek a Kádár-korban
A Tó-retró blog utánajárt hogyan lettünk a barnító olajoktól, -krémektől és a kvarcolástól bronzistenek helyett kanárik, párducok vagy éppen rákok.

Mádai Vivien öt kedvenc helye a Balatonon
A televíziós műsorvezető büszke balatoniként úgy ismeri az északi partot, mint a tenyerét. Gyerekkora óta kötődik bizonyos partszakaszokhoz, ismeri a padot, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a naplementére, és egy különleges szülinapi ajándékának köszönhetően a kultúrát is terjeszti a csopaki nyaralóövezetben. Öt kedvenc Balaton környéki helyéről érdeklődtünk Mádai Viviennél.

Filmek a magyar tenger partjáról
A Balaton, mint forgatási helyszín egyedülálló adottságai miatt mindig is vonzotta a magyar filmeseket. Jó volt kicsit kiszabadulni Budapest nyüzsgéséből és pár hétre elvonulni a stábbal a vidéki nyugalomba. Már a filmkészítés hajnalán, 1903-ban készültek mozgóképes ismeretterjesztő illusztrációk a környék életéről, de számos későbbi film is megörökítette a Balaton történeteit. Hangolódjunk most ezekkel a filmekkel a nyárra.

Ökológia program indul a Balatonért
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa BALATORIUM programja kísérletező közösségi események sorozata, amelyben kreatív szakemberek és tudósok közösen, az ökológiai művészet eszközeivel indítanak párbeszédet a Balaton – mint tó és mint táj – legfontosabb ökológiai kihívásairól.

Az eső napos oldala
Odakint épp esik az eső vagy már elvonultak a felhők, de velük együtt a tervezett programok is szertefoszlottak. A Balaton környékén nyaralóknak ez jól ismert forgatókönyv, éppen ezért coach szerzőnk inspiráló gondolatokkal és szubjektív programajánlóval igyekszik rámutatni, hogy a borús-nyirkos napokban is vannak rejtett lehetőségek.

Fortepannal a Balaton körül
Sokunk kedvenc archív fotógyűjteménye, a Fortepan több ezer Balatonon készült képet mutat meg az 1900-as évektől egészen ’89-ig. Ezt a szerteágazó kollekciót néztük végig Tamási Miklóssal, a gyűjtemény szerkesztőjével.

Igazi programdömping lesz az idei Művészetek Völgye fesztiválon is
Idén 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig.

Oldtimer szépségek Füreden
2022. május 13-15. között rendezik meg Balatonfüreden a Concours d’ Elegance veterán autó szépségversenyt.

Ma lenne 80 éves Bujtor István
1942. május 5-én született az Ötvös Csöpi karakterét is megformáló színész, aki köztudottan imádta a vízisportokat és a Balatont. Emlékét többek között a balatonfüredi Vitorlás téren felállított szobra és a balatonszemesi filmfesztivál őrzi.

Közel száz film és közönségtalálkozók a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Június 9-12. között, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, mely különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek.

Éljen május 1-je, éljen a strandszezon!
Május 1-jével nyílik a hivatalos szezon a Balatonon, és mint az jól ismert, ez a nap a munka ünnepe, ráadásként idén erre a napra esik az anyák napja is. Van mit ünnepelni és van hol ünnepelni, hiszen a Balaton körül számos program várja a kicsiket és nagyokat. És úgy tűnik, mindezt kellemes, tavaszi időjárás kíséri. Összegyűjtöttük, hogyan ünnepelnek a Balaton környéki települések a hétvégén.

Elkezdték a felkészülést a vízimentők
Bár az időjárás még nem igazán kedvez a strandolásnak, a vízimentők már javában készülnek a szezonra. Elkezdték felmérni az idén szolgálatba álló kollégák tudását és állóképességét.

Május közepéig lehet pályázni a Bujtor István Filmfesztiválra
Május közepéig lehet pályázni a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztiválra. Az augusztus második felében rendezendő filmes seregszemlére négy kategóriában várják az alkotásokat - közölték a szervezők az MTI-vel.

Hulladékból élet
Magyarországon éves szinten egy ember nagyjából 5-600 kg hulladékot termel, melynek közel harmada szerves hulladék, vagyis olyan állomány, amit akár vissza is forgathatunk a természetbe. A kerti komposztálás az egyik legjobb módja annak, hogy valami jót tegyünk saját környezetünkkel, és a bolygónkkal. Sosem késő belefogni.

Bognár Gyöngyvér: „Szenvedélyesen szeretem a Balatont!”
A Balatonica Rádió hangja, a Balatonnál játszódó Hotel Margaret című sorozat egyik szereplője, és gyerekkora óta rajong a magyar tengerért. Bognár Gyöngyvér Jászai Mari-díjas színésznőt a Balatonhoz kötődő emlékeiről, kulisszatitkokról és feltöltődésről kérdeztük.

Régi idők társkeresője a Balaton-felvidéken
A hajliliom a 19. századra visszanyúló húsvéti hagyomány Vigántpetenden, amely kiváló alkalom volt arra, hogy a farsang után újabb "társkereső" körre induljanak a helyi fiatalok. Erről a máig élő tradícióról a Vázsonykő blog szerzője írt alapos összefoglalót.

10 kiváló húsvéti program a Balaton körül
Hosszú hétvége, tavaszi szünet, húsvét, napsütés - mind a Balatonra csábít. Fürdeni még nem igazán lehet, de rengeteg program várja az odalátogatókat, szinte minden településen.

Siófok is izgalmas húsvéti programokat kínál
Nagypéntektől egészen húsvét hétfőig izgalmas családi- és gyerekprogramok, Tojás- és Nyúlfutam, koncertek, gasztro- és kézműves vásár várja a látogatókat Siófokon. A város első idei nagyrendezvényének zenei kínálatában olyan népszerű előadók szerepelnek, mint Péter Szabó Szilvia, akinek 20. jubileumi koncertjét elsőként a siófoki Húsvét és Nyuladalom színpadán láthatják a rajongók. Érkezik még az ország legjobb és legismertebb swing-jazz előadóinak koncertje, a Fényes Szabolcs 110, valamint a Caramel Akusztik is.

Pajta Program: hiánypótló közösségi terek
2023-ra a Veszprém-Balaton régió nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet, ennek kapcsán hirdették meg a Pajta Program pályázatot, amely a kistelepülések hagyományőrző és megújuló kultúrprogramjait támogatja. Utánajártunk, hogy mit is jelent ez pontosan és mely településeket érinti.

Visszatérnek a boldog békeidők Hévízre
Idén 10. alkalommal idézik meg a történelem látványos fejlődésének korszakát a városi fesztivál keretében. Április 30-án korhű programokkal, jelmezes felvonulással, korabeli autókkal és esti koncertekkel várják a látogatókat.

Húsvéttól látogatható a felújított Kinizsi-vár
Április 17-én nyit az udvar, nyáron pedig a teljes vár, ahol interaktív kiállítások várják a látogatókat.

A Balaton az esküvői helyszínek mesés tárháza
Bár a Balaton környéke mindig is közkedvelt esküvőhelyszín volt, a pandémia óta sokkal többen döntenek úgy, hogy a természet közelében mondják ki a boldogító igent, ami azért is jó választás, mert a magyar tenger vonzáskörzetében mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő helyszínt.

Forgass mobillal a Balatonról
Húsz év alatti fiatalok a Balatonról forgatott filmjeikkel nevezhetnek a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Cinemira Nemzetközi Gyerek-és Ifjúsági Filmfesztivál közös pályázatán.

Már lehet jelentkezni nyárra a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborba
Már lehet jelentkezni a felújított zánkai és fonyódligeti Erzsébet-tábor június 19. és augusztus 26. közötti hatnapos turnusaira - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány hétfőn az MTI-t.

A sünök védelmére szólít fel a tavaszi kerti munkák idején az MME
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.

Film készül a Balaton és vízgyűjtőjének idegenhonos fajairól
A Balaton vízgyűjtő-területén a 68 halfajból 29 idegenhonos - írja a Sokszínű Vidék, a 24.hu-n.

Ünnepi évre készül Keszthely
Éljük meg együtt Keszthelyt! elnevezéssel több mint négyszáz rendezvényből álló programsorozattal köszöntik a város 775. születésnapját.

Március 11-től sűrűbben jár a balatoni komp
A téli hónapok után március 11-től 40 percenként járnak a kompok Szántód és Tihany között.

Minden eddiginél színesebb programmal készül a Bondoró Fesztivál
Negyedik alkalommal lepik el Kapolcs utcáit a zenészek, gólyalábasok, artisták, utcaszínházi komédiások, hogy négy napon át szórakoztassák a nagyérdeműt.

Balatonlellére is ellátogat a Magyar Nemzeti Cirkusz
Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat nyitóelőadásán ukrán menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal és öt civil szervezettel közösen Budapesten, a Pólus Center parkolójában.