Új koncertsorozattal a jazz ezer arca költözik Keszthelyre


2026.05.18 - Balatonica
színes kalapok

Új, hiánypótló könnyűzenei programsorozatot indít a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ: június 3-án startol a Jazz a vége című koncertsorozat, amely tíz estén keresztül mutatja be a jazz műfaj sokszínű világát. A Balaton Színházban megrendezett események az év végéig várják majd a közönséget – a klasszikus jazzhangzástól egészen a modernebb, elektronikus irányzatokig.




A sorozat nyitókoncertjén az Orbay Lilla Quintet lép színpadra. A fiatal jazz-generáció egyik legizgalmasabb előadójának tartott Orbay Lilla énekesnőként, zeneszerzőként, zenekarvezetőként és zongoristaként is aktív. Zenekara improvizatív, friss hangzásvilágával gyorsan felhívta magára a figyelmet, első kislemezüket 2023 végén jelentették meg. Júniusban a Tálas Áron Trió koncertje is szerepel a programban, majd a nyári szünetet követően szeptembertől folytatódik a sorozat. Az intézmény tervei szerint havonta két koncerttel várják a jazzkedvelőket.

„Hiánypótló programsorozatnak szánjuk a Jazz a végét, amely egészen év végéig tart majd a Balaton Színházban” – fogalmazott Osvald Bálint, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója. Hozzátette: a cél az volt, hogy a közönség minél szélesebb képet kapjon a műfajról, ezért kisebb formációk és nagyobb zenekarok egyaránt helyet kaptak a fellépők között.

A programsorozat megvalósítását pályázati forrás segíti. A szervezők hangsúlyozzák: a jazz ma már sokkal több, mint klasszikus klubzene: a modern, elektronikus hangzások ugyanúgy részei a műfajnak. Ennek jegyében olyan fellépők is érkeznek Keszthelyre, mint az Isis Big Band vagy a kísérletezőbb hangzásvilágot képviselő Duohh formáció.

 

 

Forrás: hirbalaton / tvkeszthely, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> Világ körüli táncutazásra hív a 31. Duna Karnevál

>> „Hiába jöttem-mentem a világban, nekem a Balaton az otthon"