Így nézett ki a családi nap Inotán

2025.08.25 - Hegedüs Róbert
horváth dóra inota

Az idei nyár egyik legkülönlegesebb családi programját Inotán találtuk meg: a Fényerőmű kiállítás második szombatján látogattuk végig az egykori erőművet 8 éves kisfiammal és a nagycsaláddal. Korábbi inotai eseményeken már megszokhattuk, hogy a legkisebbekre is mindig gondolnak a szervezők, ami most sem volt másképp – a délután 4-től este 8-ig tartó program igazi gyerek- és családbarát kavalkád volt.

Kreatív műhelyek és közös élmények

A gyerekeknek (és bevalljuk, a felnőtteknek is) rengeteg lehetőség nyílt kipróbálni magukat: a hangkeltő műhelyben zajt csapni, kísérletezni mindenféle gyümölccsel, fémtállal és forgatható gombokkal; az Inota-lény varróműhelyben saját szellemet tervezni és varrni; vagy épp a hőpréselt kincsek között új életet adni a műanyag csomagolásnak. Számunkra a legnagyobb kedvencek a vándorkovács páros Csupecz Csaba és Attila Miklós irányításával elkészített medál, az aludombor műhelyben aranyló lemezre felkarcolt dombornyomások) és a már említett hangkeltő kísérletek voltak. Ezekben mindannyian szabadon kiélhettük az alkotóenergiáinkat, és közben észrevétlenül visszacsöppentek a játék örömébe. Az egész kézműves sarok és a családoknak szóló tárlatvezetések mindvégig igazán gyerekbarátnak bizonyultak, mesés formában mutatták be az erőmű egykori hangulatát és felfedezésre váró titkait.

Fényerőmű-kiállítás: fantáziát megmozgató installációk

A műhelyek után a kiállítást is felfedeztük. Szájtátva csodáltuk a FLUX táncoló fénycsíkjait (Collective Scale), a VERTIKUM sistergő vizualitását (László Zsolt Bordos), a Dániel Besnyő - Mátyás Kálmán duó LÉLEGZŐ (lebegő) SZÍVÉT. Az Észlelőkert mesterséges viharával ugyancsak lenyűgözte kicsik és nagyok fantáziáját: a fény- és hanghatások között valóban úgy éreztük, mi magunk idézzük elő a vihart. A Parallels installáció (Robin Beekman & Reinald van Praet) a terek érzékelését játszotta ki velünk: ahogy haladtunk előre, elmosódott a megszokott arányok érzékelése, új, táncoló tér jött létre: jókat lehetett futkorászni benne. A Much Closer to the Sun (Andrea Sztojánovits) terme pedig igazi varázslat volt – a leírás szerint a napba nézés érzését idézte meg a kísérleti mű, erőteljes narancssárga fényekkel és lassan változó képi folyamatokkal, azonban ennél minket jobban érdekelt a vetített árnyékokkal való bűvészkedés. A kisfiam köré sok még kisebb gyerkőc sereglett és hatalmas kacajok kíséretében báboztak a felnagyított és lekicsinyített tükröződéseikkel. Felszabadító volt, hogy azt kezdtek a kiállított látványosságokkal, amit csak akartak. Minden kiállításnak ilyen tágasnak kellene lennie – szellemi és fizikai értelemben is.

Különleges hangulat, remek szervezés

Az odatalálás és a parkolás mindig kihívás Inotán, de a szervezők profizmusa és a művészek közvetlensége mindenért kárpótolt. A külső játszóterek és pihenőzónák remekül kiegészítették a művészi projekteket, a hatalmas ipari terek pedig hátborzongatóan szép élményt kölcsönöztek az ottlétünknek. Az egykori színházterem felfedezése valódi libabőrös időutazás volt: egyszerre múltidézés és egy alternatív jövőbe tekintés. Hátha lesz még itt újra közösségi élet. A Fényerőmű nem csupán egy kiállítás, hanem egy családi kaland: kísérletezés, játék, művészet és ipartörténet keveréke. Olyan program, ahol a gyerekek fantáziája szárnyalhat, a felnőttek pedig újra rácsodálkozhatnak a szüleik és nagyszüleik romba dőlt világára. Nekünk az inotai szombat garantáltan az idei nyár egyik legemlékezetesebb élménye lett.