Dunakanyarból a Balatonhoz átszállás nélkül


2024.04.16 - Balatonica
sínek

A Jégmadár expressz már 2021 óta jár a Dunakanyarból a Balatonhoz, és ez idén sem lesz másképpen. A MÁV bejelentette, hogy a Jégmadár expressz szándékaik szerint a tavalyihoz hasonlóan fog közlekedni, Szob és Fonyód között.




A nyári főszezoni menetrend mellett május közepétől előszezoni, szeptember közepéig utószezoni menetrendben fog közlekedni a Jégmadár Expressz. A pontos menetrendek jelenleg egyeztetés alatt állnak, de a bejelentés szerint garantáltan elindítják a szolgáltatást.

Tavaly május 15-én indult az előszezon, amikor is hétvégén és ünnepnapokon járt az expressz járat emeletes KISS motorvonattal Szob és Fonyód között, majd vissza. Nyáron azonban a sikerre való tekintettel minden elindították. A teljes útszakaszra helyjeggyel lehetett foglalni, rövidebb szakaszokra a szabadon hagyott helyek arányában lehetett feszállni. 

A tavalyi menetrend szerint az expressz a Vác–Kelenföld távolságot mindösszesen 59 perc alatt tette meg. Szobról 7:26-kor, Vácról 8:00-kor indult, Rákospalota-Újpestre 8:21-kor, míg Budapest-Kelenföldre 8:59-kor érkezett. Ellenkező irányban Kelenfölről 18:57-kor, Rákospalota-Újpestről 19:32-kor indult, Vácra 20:02-kor, Szobra pedig 20:34-kor érkezett, mindkét irányban megállt Kőbánya felsőn is.

 

 

Forrás: MÁV / hirbalaton, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ÚJ KORSZAK INDUL A BALATONI VONATOZÁSBAN

>> DIÁKMUNKA A BALATONI VONATOKON