Építészeti kincs: a salföldi kolostorrom


2024.01.09 - Balatonica
salföldi pálos kolostorrom

A Salföld határában található kőkúti pálos kolostorrom a középkori Balaton-felvidék ritka szemtanúja. A teljes romkonzerválás és felújítás 2007-re fejeződött be, rá egy évre szentelték fel erdei pihenőhelyként. A Turista Magazin körbejárta, ma milyen képet nyújt az odalátogatóknak.




Konfár Tibor beszámolója azzal indít, hogy a Balaton-felvidéknek lassan nincsenek olyan rejtett zugai, amelyet ne özönlenének el a turisták. A salföldi erdők mélyén meghúzódó középkori kolostorrom talán mégis ezen ritka kivételek közé tartozik. Ugyanakkor Ábrahámhegy felől jelzett turistaút is vezet a történelmi látnivalóhoz.

Az erdőszéli parkolótól számítva mindössze fél órás sétára elénk tárul az idehaza nem mindennapi látvány: a természet ölelésében túlélt falatnyi régmúlt. A különleges hangulatú tisztáson a magyar alapítású pálos rend fontos emlékhelyét járhatjuk körbe. A feljegyzések szerint a kőkúti Sal (Saul) család birtokában álló területen az itt álló Árpád-kori templom átépítésével és felhasználásával települtek meg a pálos szerzetesek; a remetelak első írásos említése 1263-ból származik.

 

Wikipedia / Erdész Károly

 

A szerzetesrenddel igencsak szimpatizáló Hunyadi Mátyás király idején éli fénykorát a rendház, a késői gótikus stílusban bővülő kolostor ebben az időszakban nyeri el végső formáját. A pusztulást valószínűleg az 1554-es török hadjárat hozza el, a szerzetesek által végleg elhagyott épület falai romlásnak indunak. A 20. század második feléig tulajdonképpen elfejeltve rejtőzött a Klastrom-völgy árnyas mélyén, az évszázadok alatt az épület nagyját a helyiek elhordták és saját ingatlanjaikba beépítették. A 1960-as évekkel kezdődően tárták fel a hátrahagyott romokat.

A teljes cikket és a bejárásról készült fotókat ide kattintva lapozhatjátok végig.

 

Forrás: Turista Magazin, Fotó: Wikipedia (Illustratedjc)

KAPCSOLÓDÓ

>> MILYEN JELEKET KÜLD A BALATON?

>> BALATON, POPZENE, ÖKOLÓGIA. ÍGY EGYÜTT?