Kertmozi a hegymagasi Szitakötő Kertben


2024.05.09 - Balatonica
erdélyi hegymagas

A Szitakötő Kert egy közösségi tér Hegymagason. A programok sorát egy kerti mozival, mégpedig Szendőfi Balázs HEGYIZENE című természetfilmjével nyitják meg, amely az Erdélyi-szigethegység értékeiről és szépségeiről mesél.




A Szitakötő Kert egy közös tér beszélgetésekre, tanulásra, oktatásra és alkotásra. Összekapcsolja az ökológia, a filozófia és a művészetek témaköreit. Ezen felül nyitott zenei térként működik zenészek számára és hívja az alkotni vágyókat a Szent György-hegy lábához, egy ihlető Kert nyugalmába.

A HEGYIZENE film vetítését május 11-én, szombat este tartják.

Az Erdélyi-szigethegység számos területe mind tudományos feltártságában, mind a köztudatban némileg „fehér folt”. Románia nyugati határához, így Magyarországhoz is közel helyezkedik el, a Partium és Erdély határán. Sok folyó, köztük a Berettyó, a Körösök, a Meleg-Szamos és az Aranyos forrásvidéke található az itt tömörülő, 145 millió éves hegységtömbben. Európa legváltozatosabb karsztvidékét rejti, amit teljes egészében a víz formál a mai napig. Huszonöt emeletnyi magasságú barlangbejáratok, százméternyi mélységben ásító zsombolyok, föld alatti gleccserek, felfakadó és ismét a föld alá bukó búvópatakok világa ez. Itt zsonganak Európa utolsók között számon tartott őserdei is. A filmben megszólal a táj, a valóságban is megszólít minket a mesélő hangján keresztül, és a már-már valószínűtlen, meseszerű vadregényesség bemutatása mellett kendőzetlenül szembesít bennünket azzal, mennyire lelketlenül és milyen drasztikusan pusztítjuk még a megközelíthetetlen hegyek őstermészetét is, napról napra kevesebbet hagyva belőle.

 

A film előtt és után Sallee-Kereszturi Barbara humánökológus beszélget a film rendezőjével, Szendőfi Balázzsal és a közönséggel a természet védelméről, értékeiről és arról, ami közös a természetben és a művészetben. A rendezvény régi falusi kerti mozik hangulatát kívánja felidézni és számos impulzussal megnyitni a szíveket a természet szépségei iránt. Egyúttal közös gondolkodásra hív meg a Hegy és minden más természeti érték megőrzésének érdekében. Osszuk meg egymással, hogy nekünk mit mesél a mi hegyünk és ez a táj!

 

Forrás: FB, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MEGÚJUL A BALATONFENYVESI RÉGI KERTMOZI

>> SZENT GYÖRGY-HEGYEN KÉTSZER IS BULIZHATUNK