Virágok és közösség: magyar települések pályáznak


2023.05.04 - Balatonica
napraforgó lányok

Elindult a jelentkezés az idén 30. jubileumát ünneplő Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre. A fenntarthatóság mellett ez alkalommal a közösségépítésnek is kiemelt szerepet szánnak az önkormányzatok pályázataiban. Idén vajon hol nyílik a legtöbb virág?




Tavaly írtunk róla, hogy 2022-ben Debrecen, Makó, Zalakaros és Gyugy falva nyerték el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíjait. A verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2023-ban 30. alkalommal hirdeti meg az országos megmérettetést, amelyre május elejétől június 15-ig várják a helyi közösségek pályázatait.

A 30. évforduló fontos mérföldkő a folyamatosan megújuló és évről évre egyre több szakmai szervezet megmozgató verseny életében. amely egyébként az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének (Entente Florale Europe) hazai leágazása. A nemzetközi rangadót legutóbb, 2022 szeptemberében épp Balatonfüreden rendezték, ahol magyar színekben Orfű, Székesfehérvár és Veresegyház vett részt és hozott el díjakat. 

 

 

A Virágos Magyarország idén új arculatot kap, illetve a verseny történetét feldolgozó ünnepi kiadvány is készül, valamint jubileumi díjat is osztanak az őszi eredményhirdetéskor. Most először osztják ki az Év Zöld Innovációja díját, mellyel a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet. Ugyancsak újdonság, hogy keresik az év virágos városi és falusi sétáját is, amellyel a környezetszépítő verseny turisztikai arcélét is erősítik. Erre a díjra olyan városnéző programokkal lehet nevezni, amelyek a településekhez kötődő történeti kertekre, nevezetes fákra is ráirányítják a látogatók tekintetét. Emellett továbbra is díjazzák az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

2023-ban ismét öt, hagyományos települési kategóriában (a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig) lehet pályázni, míg a határon túli magyarlakta települések immár negyedik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. A Virágos Magyarország igazi sikertörténet, amely egyszerre szól a környezetünkre irányuló figyelemről és törődésről, illetve a közösségek erejéről – fogalmazott Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke.

Jelentkezni ezen a linken lehet.

 

Forrás: turizmus.com, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ITT NYÍLIK A LEGTÖBB VIRÁG

>> TULIPÁNSZÜRET A KINCSEK VÖLGYÉBEN