Bulik + Zene



zenehallgatás nyílt vizen
Minden, ami zene és Balaton júniusban

Igen, a Balaton zeneileg elképesztően sokszínű. Az idei június zenei kínálata kivételesen változatosnak ígérkezik. Aktuális programajánlónkban a széles skála különböző pontjairól válogattunk. Audiovizualitás, futurista jazz, zenei improvizációk, pazar blues, romkoncert, megzenésített versek, rock and roll és rockabilly.


cigiző táncoló pár
Régi idők bulijai

Heteken belül kezdetét veszi a balatoni buliszezon. Nehezen tudjuk elképzelni, mégis igaz, hogy szüleink, sőt nagyszüleink is szerették néha kiengedni a gőzt, vagy éppen kirúgni a hámból. Nincs is erre jobb bizonyíték, mint a fiók aljából előkerült régi fotók. Dohányfüstös nosztalgia túra a Fortepan jóvoltából.


Paloznak Jazzpiknik 2022
Marga Sol és barátai Paloznakon

Az idei Paloznaki Jazzpikniken négy színpadon több mint negyven előadó játszik három nap alatt. Az év egyik legfontosabb hazai eseményéről Sánta Dániel fesztiváligazgató-helyettest kérdeztük, különös tekintettel házi szerzőnk, Marga Sol meglepetés fellépésére a fesztivál zárónapján.


nyugágyban ejtőző strandoló férfi
Milyen zene a chillout?

A Balatonica rádió chillout zenét sugároz mindannyiótok örömére megszakítás nélkül, éjjel-nappal. Azt már tudjátok, hogy mi szolgáltatjuk a filmzenét az élet felemelő pillanataihoz, de most azt is körüljárjuk, hogy számunkra pontosan mit jelent és mit képvisel a chillout zene. Hallgassatok és olvassatok minket kedvetekre!


táncoló lányok naplementében
Miért várjuk az Örvényesvölgy Fesztivált?

Bejelentette egyedülálló programkínálatát a zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál, és elindult a napijegyek értékesítése a két hétvégén, június 9-10-én és 16-17-én tervezett programokra. Igazi jazz, soul, blues és elektro-swing különlegességek, e-bike túrák, sőt még nyílt régészeti ásatás is várják a látogatókat.


gizella napok plakát
Jubileumi fesztivál a királynék városában

A 30. Gizella Napokat május 7-14. között rendezik Veszprémben. A fesztivál hétvégéjén több mint harminc fellépő váltja egymást a zenei színpadokon. Az ingyenes koncertek mellett lesznek művészeti és családi programok, street art foglalkozások, WAMP design vásár, plusz az egész várost megmozgató kosztümös felvonulás.


színes nadrág és cipő, ukulele, füves rét
Játékok a hévízi Véderdő zöldjében

A 2018-ban megújult hévízi Véderdőben idén április 28. és október 31. között Erdei Misztérium, avagy Játék Zöldben címmel több tucat rendezvény várja az érdeklődőket. A rendhagyó helyszíneken megtartott programsorozat célja, hogy a kultúra eszközeivel hívják fel a figyelmet a természet és az alkotó ember ősi kapcsolatára.


illusztráció női énekkarról
Éneklő Magyarország: kórusok jelentkezését várják!

A Dalvölgy Veszprém 2023 – Éneklő Magyarország a Kárpát-medencei magyar és hazai kórusoknak teremt egyedülálló találkozási lehetőséget, kiegészítve karnagyi kurzussal, kortárs művek ősbemutatójával. A zenei ünnepre amatőr kórusok jelentkezését várják március 15-ig. Dalra fel!


inotai hőerőmű naplemente
Elektronikus zene az Inotai Hőerőműben

A nyár utolsó hétvégéjén audiovizuális fesztivált kapunk egy rendkívül látványos helyszínen, a 2001-ben végleg bezárt Inotai Hőerőműben. A hazai underground zenei és vizuális szcéna összefogásával valósul meg az első INOTA Fesztivál, ahol koncertek, fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális alkotások várnak négy napon át.


fekete-fehér hangszórók
Jön a zeneszerzés mesterséges csodája

Régóta álmodozol arról, hogy saját zenéket írj, de sajnos nincs meg hozzá a zenei felkészültséged vagy az eszközpark? Nemsokára egyik sem lesz akadály az önjelölt komponisták előtt. A Google új fejlesztése azt ígéri, hogy szöveges instrukciókból, dudorászásból vagy fütyülésből is teljes zeneműveket tud gyártani. De mi lesz a jogdíjakkal?


efott színpad felülnézetből
Ki mit tud az EFOTT fesztiválról?

Decemberben hirdették ki, hogy az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, röviden az EFOTT Fesztivál 2023-as házigazdája a veszprémi Pannon Egyetem lesz. Az összkulturális zenei rendezvényt július 12. és 16. között tartják a Velencei-tó partján, Sukoróban. Mi mást érdemes tudni a lassan félszáz éves buliról?


„A zene az egyetlen valódi világnyelv”
„A zene az egyetlen valódi világnyelv”

A Balatonica Radio házi büszkesége, Marga Sol nemzetközi hírű zenei producer és dj, lemezkiadók alapító tulajdonosa, a Chillout Királynője. Az elmúlt közel 18 évben 18-nál is több lemeze jelent meg, a legutóbbi Colorize címen tavaly novemberben. Nagy örömünkre lefegyverző őszinteséggel válaszolt a karrierjével, a munkamódszerével és az új megjelenéssel kapcsolatos kérdéseinkre.



"Music is the only universal language"

Our favourite artist at Balatonica Radio, Marga Sol is an internationally renowned music producer and DJ, founder and CEO of record labels, and the Queen of Chillout. In the last 18 years, she has released more than 18 albums, with the latest one, Colorize coming out last November. To our delight, she opened up about her creative process, career choices, and music preferences with captivating charm.


zenei válogatás album cover
Ma debütál a Balatonica téli downtempo válogatása

Balatonica Chillout Winter Edition 2023 névvel ma jelent meg Magyarország egyik legnépszerűbb online rádiójának downtempo válogatása. Az M-Sol Records gondozásában kiadott világszínvonalú szelekció a legjobb zenei aláfestés a téli hónapok emlékezetes pillanataihoz.


Balatonica szilveszteri poszter
Exluzív szilveszteri rádiózás a Balatonicán

A Balatonica csapatának újévi meglepetése, hogy ma este a rádió rezidens Dj-i az ünnepi hangulatnak leginkább megfelelő, világszínvonalú mixekkel jelentkeznek be. Az ünnepi műsor délután 3-kor indul és másnap hajnal 3-ig tart. Éld át velünk az óév utolsó pillanatait, és köszöntsük együtt a 2023-as évet!


karácsonyi poszter
Karácsonyi zenék az ünnepi hangulathoz

Küldetésünk a Balatonica rádióval, hogy mi szolgáltathassuk a filmzenét életed felemelő pillanataihoz. Ehhez tartjuk magunkat télen, nyáron, hidegben, melegben és karácsonykor is. December 24-én, reggel 8-tól letekerjük a tempót és helyette sok karácsonyi dallal tűzdeljük tele műsorunkat, hogy az amúgy is léleksimogató chillout zene mellé karácsonyi hangulatot szolgáltathassunk.


névtábla Fánián Juliról
Fábián Juliról teret neveztek el

Rádiónkon szinte minden nap szól Fábián Juli: az életműve nagyon közel áll ahhoz a zenei hangulathoz és gondolkodásmódhoz, amit a Balatonica képvisel. Pénteken teret neveztek el róla a 9. kerületi Budapest Parknál.


arany lufi húszas szám
Világsztárokkal ünnepel a 20. VeszprémFest

Újabb meglepetés hírek a hazai koncertkínálatból. A huszadik jubileumi évét előkészítő VeszprémFest fergeteges bulit szervez a kerek évforduló köré. Két helyszín, öt nap, hét sztárfellépő és minden eddiginél izgalmasabb produkciók. Ti melyik koncertet várjátok a legjobban?


barnás jazz háttér
Már hangolnak a Paloznaki Jazzpiknikre

A Paloznaki Jazzpiknik mostanra fogalom lett, és nem csak a Balaton közelsége miatt. 10 év alatt 362 koncertet adtak, miközben a minőség évről évre újabb magaslatokba emelkedett. Kíváncsiak vagytok, hogy 2023-ra milyen nagy neveket sikerült elhívni?


italpult neon fénnyel
Négy Grammy-díjas érkezik Veszprémbe

Négy Grammy-díjas blues előadóval, közel 40 fellépő több mint 50 koncertjével, kiállításokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket 2023. április 13. és 16. között a műfaj eddigi legnagyobb magyarországi eseménye, a Veszprém Blues Fesztivál.


zenepróba kellékei a padlón
A hét idézete a rövid élvezetekről

A napokban lenne 80 éves Jimi Hendrix, minden idők egyik legnagyobb hatású elektromos gitárosa. Az amerikai dalszerző-énekesnek rövid élet, mindössze 27 év adatott. Stílusosan a villanásnyi pillanatokban megragadható szabadságérzetről szóló soraival emlékezünk rá.


zenekari kottaállvány
Téli sztárkoncertek komolyzene-rajongóknak

A Négy évszak című kulturális projekt keretében idén nyolc koncertből álló hangversenysorozattal virágzik a komolyzenei élet Balatonfüreden. Minden alkalommal sztárvendégek és exkluzív helyszínek emelték a koncertek rangját – erre számíthatunk a most következő téli záróeseményeken is.


zöldellő park kishíddal
Ilyen a legmegnyugtatóbb zene a világon

Egy amerikai kórházi tanulmány kimutatta, hogy a világ legpihentetőbb dalának eljátszása műtét előtt ugyanolyan jótékony hatással lehet a páciens idegeinek megnyugtatására, mint a gyógyszeres kezelés. Mutatjuk, melyik zenével érték el ezt az eredményt.


napfelkelte sok emberrel
Napindító zenék a reggeli kávé mellé

Túl vagyunk a frissítő zuhanyon. Felhúzzuk a redőnyt. A kávé épp lefőtt, elkészült a pirítós. Még ne kapcsoljuk be a híreket, még ne nyissuk meg a böngészőt, kicsit még tartson ki a reggel! Az alábbi chillout válogatás segít kinyújtózni a felkelés utáni féléber lebegésben.


majmos virágos verkli
Ritka zenegépeket próbálhatunk ki Gyenesdiáson

Ma nyílik a gyenesdiási Surbi's hangszermúzeum. A hatszáz régi zenegépet felvonultató gyűjtemény Keszthelyről költözik új állandó helyszínére. A régi-új hangszer ritkaságokat nem csak nézni lehet, ki is próbálhatjuk őket.


elektromos szintetizátor
Tragikus hajótörés hozott zenei fellendülést

Az afrikai zene nem egyenlő a világzenével. Meglepően izgalmas és erős az elektronikus vonal. A Zöld-foki szigetek mindezt ráadásul egy rejtélyes hajótörésnek és függetlenedési vágyuknak köszönhetik.


pár esti tetőteraszon
Esti zenék a tökéletes ellazuláshoz

Másfél órányi tömény nyugalom, az M-Sol Records gondos válogatásában. Gyertyafény, egy pohár bor, esetleg egy forró fürdő társaságában. A hideg napok végén jól fog esni a kényeztetés.


szerelmespár a parton
Ezek kedvenc előadóink legdögösebb videóklipjei

A nyári bulik és flörtök emlékét sokat játszott kedvenc dallamaink őrzik. Idézzük meg a nyár legforróbb pillanatait olyan videóklipekkel, amelyekben a Balatonica visszatérő hangjai perzselik a hangulatot. Nyugodtan tekerjétek fel a hangerőt!


fejhallgató az asztalon
Barna zajt hallgat a fél világ, hallgassunk bele mi is!

A legújabb TikTok őrület, hogy emberek barna zajt hallgatnak és jól vannak tőle. Úgy tűnik, különösen hatékony figyelemzavar ellen, amivel lényegében minden internethasználó küzd. Nem kérdés, hogy megér egy próbát. Lássuk, mire számíthatunk egész pontosan!


zenész esőben
Léleksimogató zenék csípős őszi napokra

A zenének energiája van. A kedélyállapotunkhoz tökéletesen illő dallamok gyógyító erővel bírnak. Olyan kedvenc videóklipeket válogattunk össze, amelyek átmelegítik az őszi hangulatot, visszarepítenek a Music Television előtt töltött délutánok békéjébe, és még a home office-t is ünnepi fényekbe burkolják. Fogyasszátok egy forró csésze tea mellé!


Nők, extázisban - Prieger Zsolt koncertje Dörgicsén
Nők, extázisban - Prieger Zsolt koncertje Dörgicsén

Szeptember 4-én, a dörgicsei, Boldogasszony templomromnál Prieger Zsolt és alkotótársai, Nők, extázisban című műsorát hallhatjuk.


Teltházas bulival búcsúztatta a nyarat Marga Sol
Teltházas bulival búcsúztatta a nyarat Marga Sol

Méltó bulival zárta az idei nyarat Marga Sol múlt héten szombaton a Homola Pincészet borteraszán. A Dj a Szőlőben eseményre rengetegen látogattak el, hogy mielőtt beköszönne a hűvösebb idő, kiélvezzék az utolsó fülledt, szombat estét egy világszínvonalú house szett kíséretében.


DJ a Szőlőben Sepcial - Marga Sol
Nyárbúcsúztató buli Marga Sollal

Az esős napok lassan véget érnek, augusztus 27-én, szombaton pedig zavartalan napsütés és hőség vár ránk. A Balaton északi partjának legizgalmasabb elektronikus zenei programját kínálja a Dj a Szőlőben esemény a Homola Pincészet jóvoltából.


Itt a nyár legjobban várt chillout válogatása!
Itt a nyár legjobban várt chillout válogatása!

Megjelenet a Balatonica Rádió első zenei válogatása, a Balatonica Chillout: Summer Edition 2022, amely nem csak a balatoni nyárestékhez kínál tökéletes zenei aláfestést, de a lassú tempónak köszönhetően bárhol, bármikor kikapcsol a pörgésből és segít felidézni a perzselő nyári esték felejthetetlen pillanatait a borús téli hónapokban is.


BALATONICA Fusion Party
Most csak a Badacsonyig kell menni egy jó ibizai buliért

Lélegzetelállító naplemente, balatoni panoráma, lágy szellő, lüktető dallamok, jó borok és finom falatok. Ez a hamisítatlan ibizai hangulat, amit a Balatonica augusztus 13-án Badacsonytomajba varázsol, ugyanis a house műfaj legnagyobb nemzetközi és hazai sztárjait hozza el a frissTeraszra. Ne maradj le te sem a páratlan élményről!


Négy napra Mozart-művek költöznek a Balatonhoz
Négy napra Mozart-művek költöznek a Balatonhoz

2022. augusztus 11-14. között, csütörtöktől vasárnapig nyolc balatoni helyszínen rendez hangversenyt Mozart műveiből a Concerto Budapest szimfonikus zenekar. A bemutatkozó Mozart Planet program első koncertsorozatának zenekari- és kamara-előadásaira a belépés ingyenes.


Rizkid
8 meglepő kérdés a BALATONICA Fusion party dj-ihez - Rizkid

A nagy nemzetközi nevek – Marga Sol és Darles Flow – mellett két magyar dj is fellép a BALATONICA Fusion rendezvénysorozat debütáló eseményén augusztus 13-án, a badacsonytomaji frissTeraszon. Ennek apropóján Numbred után Rizkidet is meglepő kérdésekkel bombáztuk, hogy közelebb hozzuk a közönséghez.


Numbred
8 meglepő kérdés a BALATONICA Fusion party dj-ihez - Numbred

A nagy nemzetközi nevek – Marga Sol és Darles Flow – mellett két magyar DJ is fellép a BALATONICA Fusion rendezvénysorozat debütáló eseményén augusztus 13-án, a badacsonytomaji frissTeraszon. Ennek apropóján elsőként Numbred-et bombáztuk meglepő kérdésekkel, hogy közelebb hozzuk őt a közönséghez.


42 éve született Fábián Juli
42 éve született Fábián Juli

Ma lenne 42 éves a páratlan hangú énekesnő, aki számtalan formációban kápráztatta el a közönséget. Szakmai pályafutását a műfaji sokszínűség jellemezte, így a Balatonica Chillout Radio műsoraiban is gyakran hallani olyan számokat, amelyekben énekesként közreműködött. Születésnapja alkalmából Fábián Julira emlékezünk.


10 felejthetetlen balatoni sláger titka
10 felejthetetlen balatoni sláger titka

Milliószor hallottuk őket a rádióban, mindannyian kívülről dudorásszuk a dalszövegeket, sokszor mégsem gondolunk bele, hogy valójában miről szólnak. Újabb tízes listánkon híres balatoni slágerekbe hallgatunk bele és segítünk megfejteni egy-egy szó eredeti jelentését.


Ibiza nagyágyúja ismét a Balatonnál zenél
Ibiza nagyágyúja ismét a Balatonnál zenél

Szombaton a paloznaki Homola Pincészet páratlan panorámájú teraszán hangol a naplementére a Cafe Del Mar rezidens dj-je.


Balkán a Salföldi Dalföldön
Balkán a Salföldi Dalföldön

A Balkánra fókuszál a 7. Salföldi Dalföld; a fesztivál koncertekkel, kiállításokkal, táncházzal, minikonferenciával és sok más kulturális programmal várja a közönséget június 24. és 26. között a Káli-medencében.


Dalpremier a napos oldalról
Dalpremier a napos oldalról

Megjelent a német producer és DJ csapat, a Blank & Jones legújabb dala, amley magában hordozza a nyár összes gyönyörét.


Saját slágerrel nyitották meg a balatoni hajózási szezont
Saját slágerrel nyitották meg a balatoni hajózási szezont

A BAHART 2022-ben új menetrenddel, megújult arculattal, felújított hajóflottával és egy saját nyári slágerrel indítja a balatoni hajózási szezont.


Érzéki hangulat balatoni panorámával
Érzéki hangulat balatoni panorámával

Nemrég a Balatonica Chillout Radio Dj és zeneszerzői csapata egy alkotói napot tartott, ahol lehetőség nyílt a nyári tervekről, zenékről, újdonságokról beszélgetni.


Látványos klippel hozza el a nyarat a Belau
Látványos klippel hozza el a nyarat a Belau

A Balatonica Chillout Rádió gyakran játszik számokat a nemzetközi zenei színtéren is egyre ismertebb Belau két koncepcionális albumáról. Az Európa-szerte sokat koncertező zenekar a karibi hangulatú lemeze után nemrégiben készített el legújabb single-jéhez egy lélegzetelállító klipet. A Dreamstate, amely álomszerű hangulatával próbálja a hallgatót kiszakítani a szürke hétköznapokból, az első szemelvénye az új Belau korszaknak.


Zenével ünnepelni a naplementét
Zenével ünnepelni a naplementét

Marga Sol több mint 15 éve dolgozik dj-ként, zeneszerzőként és zenei producerként. Több tucat lemezt adott ki, saját lemezkiadója van, szinte hazajár Ibizára zenélni és a Balatonica Rádiónak is kétheti rendszerességgel készíti Balearic Waves rádió show-ját. Májusban több helyszínen is élvezhetjük a szettjeit, ennek kapcsán kérdeztük érzésekről és tervekről.


Először lesz bazaltorgona-koncert a Balaton-felvidéken
Először lesz bazaltorgona-koncert a Balaton-felvidéken

Közeledik Szent György napja, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai ennek tiszteletére megszervezik a világ első bazaltorgona-koncertjét.


Szenvedélye a Balaton és a zene
Szenvedélye a Balaton és a zene

Cséry Zoltán balatonfüredi születésű zongorista, zeneszerző, aki már húszas éveiben olyan nagynevű zenekarokban játszott, mint a Kimnowak vagy a Ganxsta Zolee és a Kartel, kicsivel később pedig Dés László mellett adott teltházas koncertet a Müpában. Most szülőhelyéhez fűződő viszonyáról, emlékeiről és zenei terveiről kérdeztük.


A Kool & the Gang és Shaggy is fellép Zamárdi új butikfesztiválján
A Kool & the Gang és Shaggy is fellép Zamárdi új butikfesztiválján

Új rendezvénnyel bővül a MOL Nagyon Balaton kínálata: a ZamJam néven debütáló butikfesztivál július 28-tól három napon át Zamárdi több helyszínén várja a közönséget zenével, képzőművészettel, gasztronómiával, gyerekprogramokkal és irodalommal. Az esemény házigazdája Till Attila lesz.


Paloznaki Jazzpiknik: teljes a külföldi fellépők névsora
Paloznaki Jazzpiknik: teljes a külföldi fellépők névsora

Teljes a Paloznaki Jazzpiknik külföldi fellépőinek névsora. Augusztus 4-6. között koncertet ad többek között Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band, Emeli Sandé, Lisa Stansfield, a Stereo MC's, az Al McKay's Earth, Wind & Fire Experience és az MF Robots.



"Engedd, hogy mi szolgáltassuk a filmzenét életed felemelő pillanataihoz!"

Hogyan képzelsz el egy lemenő nap áztatta homokos vízpartot, ahol a nádas takarásában puha talpadat éppen hogy csak súrolják a hűvös tófodrok? Aha. Na, és milyen zene szól éppen? Igen, ez az. A Balatonica webrádiója pontosan ilyen.