Elektronikus zene az Inotai Hőerőműben


2023.03.05 - Balatonica
inotai hőerőmű naplemente

A nyár utolsó hétvégéjén audiovizuális fesztivált kapunk egy rendkívül látványos helyszínen, a 2001-ben végleg bezárt Inotai Hőerőműben. A hazai underground zenei és vizuális szcéna összefogásával valósul meg az első INOTA Fesztivál, ahol koncertek, fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális alkotások várnak négy napon át.




A helyszín

Az önmagában is rendkívül látványos Inotai Hőerőmű az 1950-es évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt: csúcskorszakában annyi áramot termelt, ami egész Budapest közvilágítására és villamosforgalmára elég lett volna. Három hatalmas, látványos hűtőtornyát szinte mindenki ismeri, és azt is érdemes tudni róluk, hogy újszerű technológiájukkal akkoriban forradalmi újításnak számítottak: Heller László és Forgó László mérnökök el is nyerték vele az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját. Inotának köszönhető, hogy ezek a karakteres hűtőtornyok hamarosan elterjedtek a világban.

A kürtők a rendezvény vizuális arculatában is visszaköszönnek, azonban a 225 ezer négyzetméteren elterülő létesítmény további meglepetés helyszíneket tartogat. Az INOTA Fesztivál az épp felújítás alatt lévő londoni Printworks monumentalitását is maga mögé utasító turbinacsarnokot, a hatalmas kazánteret és a lenyűgöző művelődési házat is használatba veszi, átadva azokat a legizgalmasabb kortárs alkotóknak.

 

 

A fellépők

A fellépők között ott van a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című korszakalkotó albumával jelentkező Daniel Avery és az angol-német post punk zenekar Lebanon Hanover; a Zene Háza Koncertteremben eksztatikus érzelmi örvényeket előidéző szintetizátorvirtuóz Caterina Barbieri, a mágneses atmoszférákat létrehozó kolumbiai Lucrecia Dalt, az új lemezük világpremierjét nálunk tartó Extrawelt, az Aphex Twin állandó kollaborátorával, Weirdcore-ral érkező zajzenész Slikback és a kortárs esztétikát 40 évvel ezelőtti elavult technológiával izgalmasan házasító Robert Henke.

Vizuál- és fényművészeti programmal érkezik Inotára a Fuse, a Maotik és a teljesértékű, térhatású vizuális képfolyammal jelentkező Max Cooper; a gyárépületekre szabott techno képviselői, Oscar Mulero és Lewis Fautzi; a hazai fellépők között pedig olyan eredeti elképzelésekkel megjelenő művészek lesznek, mint a saját hangszerein dolgozó Mákó Mári, a folkos-pszichedelikus posztrock-tripre invitáló Platon Karataev, a frissen új lemezt megjelentető Iamyank, illetve a mindig megújuló Zságer Balázs Katona Katival kiegészülve. És a lista még így sem teljes, újabb előadókkal fog bővülni augusztusig.

 

 

A célkitűzés

Az INOTA Fesztivál augusztus 31. és szeptember 3. között ezeket a tereket olyan művészek és előadók alkotásaival, előadásaival tölti meg, akik kivétel nélkül mindannyian műfaji formákat forradalmasítanak, határokat tologatnak, gondolkodásra ösztönöznek és a legkülönfélébb impulzusokkal új ötleteket ültetnek el a résztvevőkben. Az INOTA célkitűzése, hogy szakmai párbeszédet hozzon létre a különböző művészeti ágak és a kreatívipar képviselői között, amely segítségével egy jövőbe mutató, nagyívű vízió jöhet létre a három ikonikus hűtőtorony tövében elterülő komplexum hasznosítási lehetőségeiről. 
 

 

Forrás és fotók: veszprembalaton2023

KAPCSOLÓDÓ

>> MÁR HANGOLNAK A PALOZNAKI JAZZPIKNIK

>> ŐK MÁR BIZTOSAN OTT LESZNEK KAPOLCSONRE

>> NÉGY GRAMMY-DÍJAS ÉRKEZIK VESZPRÉMBE