Könyvek + Tudomány



tömeg fehér ruhában
Leszünk még 8 milliárdnál is többen?

A múlt héten bejárta a világsajtót, hogy az ENSZ számításai alapján elértük a 8 milliárdos össznépességet, 11 évvel azután, hogy 7 millárdnyira nőttünk. Adja magát a kérdés, hogy meddig gyarapszunk még és mi jön ezután? Szerencsére már ezekre a kérdésekre is kész a válasz.


eldőlt szobor töredék
Régészeti szenzációk a közelmúltból

Idén ősszel méretes mamutagyarat és avarkori torzított koponyát is találtak magyarországi régészeti ásatásokon. De vajon mi számít az elmúlt évek legnagyobb régészeti szenzációjának nemzetközi viszonylatban? Kiemeltünk hat lehetséges aranyérmest a mezőnyből.


havas iglu falu
Az eszkimók négyszáz szava a hóra

Az ország több részén mondanak havazást a hétvégére – idén először. Bármelyik megyében is esik, így fogják nevezni: hó. Az eszkimók nyilván több havat látnak nálunk, de azért mégiscsak túlzás, hogy állítólag többszáz szót különítenek el erre a jelenségre. Most akkor mi az igazság?


kiteregetett farmerek
Kikeverték a nem mérgező ruhafestéket

Egy új fejlesztésnek köszönhetően hamarosan szintetikus anyagok hozzáadása nélkül fognak a szívárvány bármely színében tündökölni ruhatárunk kedvenc darabjai. A valódi áttörést jelentő laboratóriumi eljárás a növényvilág természetes színképző folyamatait fogja leutánozni.


Volvo biztonsági öv
Becsatolnád az övedet, kérlek?

Hány milliószor hangzott már el ez a mondat: hol mi kérleltünk másokat, hol minket kérleltek. A biztonsági öv használatát tudatosító nemzetközi napon elsoroljuk röviden, hogy mi mindent tudunk a biztonságos autós közlekedés mostanra alapvető tartozékáról.


szobanövények lakásban
Négy szobanövény a szárazabb lakásért

Beköszöntött a nyirkos november. Sok lakásban ilyenkor magas lesz a páratartalom, amitől akár penészedni is kezdhetnek az árnyékos sarkok a plafonon. Négy olyan szobanövényt ajánlunk figyelmetekbe, amelyek jelentős mértékben segítenek szárazon tartani a napfénymentes lakóhelyiségeket.


színes kezek az égbe nyúlnak
A hét idézete: az önzetlenség hasznáról

Szent Márton történetét a magyarok főképp a libafesztiválos-újboros kisfarsanghoz kötik. Az ókori Pannóniából származó szent története pedig elsősorban az önzetlen segíteni akarásról szól. Ennek jegyében kerestünk ideillő szép idézetet.


színes üres képkeretek
5 hasznos közhely a nehéz napokra

A közhelyek, vagy klisék, szótári meghatározása, hogy olyannyira elkoptatott a használatuk, hogy emiatt értelmüket vesztették. A közhelyek világnapján nézzünk rá mégis néhány frappáns szófordulatra és adjunk nekik még egy esélyt: hátha visszanyerik eredeti értelmüket.


vörös panda fán alszik
Hogyan vessünk véget a halogatásnak?

Így november elején pont időben lennénk nekiállni a karácsonyi készülődésnek. Valószínűbb mégis, hogy az utolsó pillanatra fogjuk hagyni az ajándékok beszerzését, a menüsor és a vendéglista összeállítását, a ráhangolódást. Miért szeretünk halogatni és vajon van-e kiút belőle?


robot kábelekkel és VR szemüveggel a fején
A hét idézete: a látható jövőről

A jövőkutatás ügyetlen formája a jósolgatás. Tele a szekrény a jövőt érintő biztosnak hitt állításokkal, holott a történelem során számtalanszor kiderült, hogy a jövő alig megjósolható. A mai nap egy frappáns mondattal teszünk igazságot a kérdésben.


lány hegytetőn olvas
Menjünk a szabadba kirándulós könyvekkel!

A hosszú hétvégék szerencsés esetben felszabadítanak legalább egy kirándulós napot. Ha a kedvünk adott, de az útiterv hiányzik, nem szégyen tanácsot kérni gyakorlott túrázóktól. Három olyan kirándulós könyvet ajánlunk, amelyekkel könnyebb lesz nekiindulni hegynek-völgynek.


zöld és fekete olívabogyók
Lesz-e balatoni olívatermesztés?

Régi gyümölcsök (málna) tűnnek el, újak (füge) jelennek meg a balatoni régióban. A MOME és a Balatorium közös projektje ezúttal azt kutatja, vajon fogunk-e olívabogyót szüretelni a Balaton partján és ha igen, mit nyerünk vele. A kutatási eredményeket a veszprémi Dubniczay-palotában állítják ki.


férfi csillagos éjszakában
Keress csillagképeket az októberi égbolton!

Lassan egy éve lesz, hogy fellőtték a James Webb űrtávcsövet és azóta temérdek gyönyörű felvételt küldött vissza csodálatos túlvilági képződményekről. Jócskán maradtak azért szabad szemmel is látható csodák az égbolton. Sötétedés után nézzünk hát fel az égre és vadásszunk csillagképekre!


rajzolt búvárnő víz alatt
Csodaszép halritkaságra cuppant rá a világ

A mélytengeri kutatás idei szenzációs felfedezése volt az Indiai-óceán mélyén fellelt rózsafátyolos ajakos hal. A szivárvány megannyi színében pompázó ujjnyi hosszúságú halacska azon halfajok közé tartozik, akik nősténynek születnek, majd a párzási időszakra egy részük hímmé változik, hogy elcsábítsa a maradék nőstényeket.


repülő könyvek női hálószoba
Hosszú életre vágysz? Olvass könyveket!

Tudjuk már, hogy a friss levegő, a séta, a kellő mennyiségű alvás, a napi ötszöri étkezés garantáltan javítja az esélyeinket a hosszan tartó, egészséges életre. De vajon tudjuk, hogy a rendszeres mélyolvasás ugyanennyire hatásos egészségmegőrző szokás?


kiskacsák totyognak
Kiskacsás könyvvel a zöldebb jövőért

Lehetséges, hogy egy tündér megbetegszik? Hogy egy egész tó gyengélkedik? Hogy a kacsák kétségbeesnek? Mit keresnek sellők a Balatonban? És hogy kerül oda egy óriáspolip? Kérdések, amelyekre mindannyian izgatottan fogjuk keresni a választ, ha elolvassuk a jövő szezon balatoni sikerkönyvét. Gyerekesek előnyben.


őszi falevelek zsinóron
Egyre csak melegszik az indián nyár

Hetek óta tapasztaljuk az egész országban, hogy a szokásosnál tovább tart a napos, száraz őszi időszak, a vénasszonyok nyara, vagyis az indián nyár. Meteorológiai mérések visszajelzése alapján nem egyszeri esetről, inkább tendenciáról beszélhetünk. Egyre hosszabb és melegebb nyárias őszökre rendezkedhetünk be.


buddha szobra india
A hét idézete: a buddhista békéről

Az emberek többsége békére vágyik, mégis nagyon alacsony százalékban éljük meg a feszültség- és konfliktusmentes pillanatokat. Az év elején elhunyt vietnámi békeaktivista, buddhista szerzetes gondolatát idézzük a mindennapok békéjéről.


Űrhajós vörös szikláknál
Mostanáig ennyit tudtunk meg a Marsról

A vörös bolygó a negyedik nagybolygó a Naptól számítva. Az emberiség kinézte magának, mint lehetséges B-tervet a jövő generációinak. Évtizedek óta zajlanak a felderítő expedíciók. Összegyűjtöttük az eddigi legfontosabb felfedezéseket.


magasba dobott menyasszony
Fenntartható jólét – hogy csináljuk?

Szeretünk jól élni és lehetőleg sokáig szeretnénk élvezni a jó életet. Hogyan egyeztethető össze a kettő? Hol találjuk az arany középutat az életélvezet és a fenntarthatóság között? Kezdjük a fogalmak tisztázásával és a kérdések pontosításával. Könyvajánló.


táblarajz krétával
A hét idézete: a jó tanárokról

A jó tanár egy életre pályára állítja a diákjait. Szavai vissza-visszaköszönnek a felnőtt évek kihívásainál, példamutatása irányadó és megtartó erejű. A jó tanár nem betanult szerep, sokkal inkább született személyiség. Amerika egyik legismertebb motivációs előadója tömören és frappánsan foglalta össze ugyanezeket a gondolatokat.


kutyák szaladnak úton
Használd ki a kutyád rejtett képességét!

Mi mindent tudunk a kutyákról? Tudjuk, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Hogy kutyából nem lesz szalonna. Hogy jön még kutyára dér. Hogy egyik kutya, másik eb. És hogy ebcsont beforr. De vajon azt is tudjuk, hogy a kutya kiszagolja az érzelmi állapotunkat és a stresszt? Lássuk, mire megyünk vele!


nevető gyerek kapucniban
Miért ragályos a nevetés?

A nevetéstől testi-lelki felfrissülést kapunk. Elég, ha egy emberből felszakad a kacaj, a környezete garantáltan becsatlakozik. Receptre kellene felírni, annyira jótékony hatással van ránk. Szerencsére könnyebb elkapni, mint az influenzát, és még ki is gyógyít belőle.


Könyves podcastok hosszú őszi sétákhoz
Könyves podcastok hosszú őszi sétákhoz

Itt van az ősz, amikor végre nincs se kánikula, se mínuszok, de van friss levegő és sokszínű természet. A zajos nyár után szeretünk elcsendesedni, a gondolatainkba bújni, hosszú sétákra indulunk, és valahogy az irodalomra is megnő ilyenkor az igényünk. A Könyves magazin összeszedte azokat a podcastokat, ahol a legszínvonalasabb irodalmi beszélgetések zajlanak, mi pedig hozzátettük a kedvenc epizódjainkat. Ezeket töltsük le az őszi természetjáráshoz.


Oldjuk meg együtt a Balaton jövőjét az első TEDxBalaton konferencián
Oldjuk meg együtt a Balaton jövőjét az első TEDxBalaton konferencián

Szeptember második hétvégéjén Balatonfüred a kreatív tudásmegosztás és a szabad ötletelés terepévé lép elő, miszerint a hosszas előkészítés után idén először megrendezett TEDxBalaton házigazdájaként mutatkozik be. A rendezvény a megszokott TED-előadások mellett gasztronómiai és kulturális kísérőprogramokkal is készül.


Menő irodalmi fesztivál Stranger Things kibeszélővel
Menő irodalmi fesztivál Stranger Things kibeszélővel

Kedd este irodalom a szabadban, melegben, kötöttségek nélkül. Ezt kínálja a Szezon elnevezésű esemény a veszprémi Színházkert árnyas ligetében július 26-án.


Most akkor a Balaton mediterrán?
Most akkor a Balaton mediterrán?

Joggal merül fel bennünk a kérdés, amikor a Balaton környékén nyitott szemmel járunk és észrevesszük, hogy szinte nincs kert fügefa nélkül, sőt, itt-ott akár 3 méter magas kenderpálmákat is láthatunk, hogy tulajdonképpen ez itt már a Mediterráneum? Vajon mi okozza a régióra jellemző varázslatos klímát?


Buszmegálló vagy könyvtár? Egyre megy.
Buszmegálló vagy könyvtár? Egyre megy.

A közösségi közlekedés és a könyvcsere mozgalom útjai a Balaton északi partján több helyen is keresztezik egymást, ugyanis vannak települések, ahol a buszmegállók új funkciót kapnak a bennük kialakított mini könyvtárakkal. Várakozás közben érdemes lehet eltenni a mobilt és körülnézni a különleges könyves sarkokban, hátha igazi kincsekre lelünk.


Pikáns és rejtélyes történetek feltárója
Pikáns és rejtélyes történetek feltárója

Szép kihívás új fogást találni régóta kapós témákon, mint amilyen a Balaton-nosztalgia is. Glázer Tamás blogger időről időre mégis új kincsekre talál a mélyben. A Balaton legnagyobb rejtélyei című vadonatúj kiadványban a tó titkos történeteit kutatja fel, sok meglepetéssel, mindvégig szórakoztató stílusban. A könyv szerzője egyben a Tó-retró blog gazdája, ahol immár ötödik éve sztorizgat sokszínűen a régmúlt balatoni emlékekről.


A Tihanyi visszhang eltűnése
A Tihanyi visszhang eltűnése

A tihanyi visszhang a mai napig legendás, annak ellenére, hogy akik egyáltalán még emlékezhetnek rá, már azok is csak egy igen gyenge verziót ismerhettek. A hitelesnek tekinthető leírások szerint ugyanis jóval többről volt szó, mint arról, hogy egyszerűen visszaverődött a kiáltás, mely a visszhangdombon csendült fel.


Verssel várnak a vasútállomások
Verssel várnak a vasútállomások

Újra verseket hallhatunk a Balaton-menti vasútállomásokon szombattól. A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület Vers a peronon című kezdeményezése keretében magyar költők műveit színművészek előadásában élvezhetik az utazók.


Tokody Klára:
Tokody Klára: "Pesten dolgozok, a Balatonnál élek"

Mindannyian sejtjük, hogy a Balaton egy csoda, de vannak, akik erre bizonyítékot is tudnak hozni. Tokody Klára hosszú évek óta gyűjti a magyar tengerhez kapcsolódó legendás történeteket, mígnem 2020-ban a szenvedélyből mesekönyv született, Mina és Vidi az óriások nyomában címmel. Ezt követi idén májusban a minden korosztályt célzó mondagyűjtés, a Csodák tava. Az immár kétkötetes szerzővel kultúrmisszióról, családi munkamegosztásról és mesebeli fordulatokról beszélgettünk.


Haragos Balaton - Zajácz D. Zoltán kötetbemutatója Nyíregyházán
Haragos Balaton - Zajácz D. Zoltán kötetbemutatója Nyíregyházán

Zajácz D. Zoltán író Haragos Balaton című kötetének bemutatója várja az irodalombarátokat május 13-án, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A szerző beszélgetőtársa Kováts Dénes lesz.


Mi folyik a Sió-csatornán?
Mi folyik a Sió-csatornán?

Az utóbbi hetekben több hír is megjelent arról, hogy a Balaton vízszintjében tapasztalt drasztikus csökkenés kihatással lehet a hajózásra és akár a víz minőségére is. A jelenlegi 103 cm-es szint messze elmarad a korábban megszokottól. Mindeközben javában zajlik a Balaton levezető rendszerének korszerűsítése, és ennek apropóján utánajártunk, hogy a fejlesztés milyen hatással lesz a hajózásra a Sió-csatornán.


Több helyszínen is ünneplik a költészet napját a Balaton környékén
Több helyszínen is ünneplik a költészet napját a Balaton környékén

Április 11-én Zala megyében felolvasóesteket és szavalóversenyt rendeznek a költészet napja alkalmából, valamint kötetbemutatóval és kulturális műsorral is készülnek az ünnepre.


Már lehet pályázni a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyre
Már lehet pályázni a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyre

Június 30-ig lehet pályázni a balatonfüredi Salvatore Quasimodo-költőversenyre. A megmérettetésre, melyhez dalpályázat is kapcsolódik, két magyar nyelvű költeménnyel, illetve egy zenekari művel lehet jelentkezni.


Krimiírás öröknaptárral
Krimiírás öröknaptárral

Két szép, fiatal NDK-ás lány indul el stoppal a Balatonról Budapestre, de sosem érkeznek meg. Mi pedig 1981-be csöppenünk Zajácz D. Zoltán krimi trilógiájának második kötetével, a Haragos Balatonnal, és nemcsak egy klasszikus nyomozás izgalmait élhetjük át, de érezhetjük a korszak minden ízét-bűzét-báját. A szerzővel a részletekben megbújó történetek erejéről beszélgetett Kertész Anna.


Észak-balatoni borászatokat hív verselni az 1 Bor 1 Vers pályázat
Észak-balatoni borászatokat hív verselni az 1 Bor 1 Vers pályázat

Versek a borospalackokon, irodalmárok a zsűriben. Észak-balatoni borászok jelentkezését várják az 1 Bor 1 Vers pályázatra.


Balatoni kilengések
Balatoni kilengések

Nem ritka jelenség, hogy a viharos szél úgymond megbillenti a Balaton vizét, akár 80 centis vízszintkülönbséget eredményezve a tó nyugati, illetve keleti kapuja között. Vándorol ilyenkor a víz, és mivel szeretünk minél közelebb lenni hozzá, amikor illedelmes, égszínkék, nyugalmat és békét áraszt, vagy visszatükrözi a lemenő napot, ez az épített közelség a nagy széllökések idején útjában van a természeti erőknek.


Az avarban kéklő májvirág
Az avarban kéklő májvirág

A festők ecsetjére kívánkozó badacsonyi erdők számos botanikai és zoológia értéket sorakoztatnak fel - írja a National Geographic.