Bitang jó kezdőmondatok. Olvastad már?

Jane Austen: BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET (1813)

Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit. (Szenczi Miklós fordítása)

Lev Tolsztoj: ANNA KARENINA (1877) 

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az. Oblonszkijéknál teljes volt a zűrzavar. Az asszony megtudta, hogy az urának viszonya van a ház hajdani francia nevelőnőjével, s kijelentette, hogy ezek után nem hajlandó egy fedél alatt élni vele. Ez a helyzet már harmadnapja tartott, s a házaspár, a családtagok, sőt a személyzet is szenvedett tőle. A családtagok és a személyzet is úgy érezte, hogy az együttlakás értelmét vesztette, s hogy egy vendégfogadóban véletlenül összeverődött társaság tagjainak több köze van egymáshoz, mint nekik, az Oblonszkij családnak s a ház népének. Az asszony nem jött elő lakosztályából; a férje harmadik napja nem volt otthon. A gyerekek magukra hagyottan futkostak a házban; az angol nevelőnő összekapott a kulcsárnővel, s írt a barátnőjének, hogy keressen új helyet neki; a szakács még előző nap, épp az ebéd idején, távozott; a mosogatólány és a kocsis fölmondott. Az összeveszés után harmadnap Sztyepan Arkagyics Oblonszkij herceg - Sztyiva, ahogy a társaságban hívták - a szokott időben, azaz reggel nyolckor, nem a felesége hálójában, hanem a saját dolgozószobájában, a szattyánbőr díványon ébredt fel. Megfordította telt, ápolt testét a ruganyos díványon, mint aki szeretne újra és hosszú időre elaludni, szorosan átölelte a párnát, s odanyomta az arcához, de hirtelen felpattant, fölült, s kinyitotta a szemét. (Németh László fordítása)

F. Scott Fitzgerald: A NAGY GATSBY (1925)

Ifjabb éveimben, amikor még befolyásolhatóbb voltam, kaptam apámtól egy jó tanácsot, melyet azóta sem felejtettem el. - Valahányszor úgy érzed, hogy kifogásod van valami ellen - mondta -, mindig jusson eszedbe, hogy nem mindenkinek volt olyan kiváltságos helyzete az életben, mint neked. Nem mondott ennél többet, de apámmal mi szavak nélkül is jól megértettük egymást, és én tudtam, hogy ezen valójában jóval többet értett annál, mint amit mondott. Következésképp szokásommá vált, hogy tartózkodjam mindenféle véleményalkotástól, aminek köszönhetőleg sok csodabogár lelke nyílt már meg előttem, aminthogy jó néhány unalmas fráternek is áldozatául estem. Továbbá a hóbortosok is hamar megtalálják a magamfajtát, hogy aztán ráakaszkodjanak, engem meg az egyetemen azzal vádoltak, teljesen alaptalanul, hogy politikusi hajlamaim vannak, csupáncsak azért, mert mindenféle kótyagos, előttem ismeretlen alak megosztotta velem a világfájdalmát. (Bart István fordítása)

Thomas Mann: MARIO ÉS A VARÁZSLÓ (1930)

A Torre di Venerére való emlékezésnek kellemetlen a levegője. Az atmoszférát bosszúság, izgalom, feszültség remegtette kezdettől fogva, s végül megtörtént a kirobbanás ezzel a borzalmas Cipollával, kinek személyében végzetszerűen s egyébként emberileg nagyon megrázóan testesült meg és sűrűsödött össze az, ami a hangulatban tulajdonképpen kínos volt. Hogy a rettentő végkifejlésnél (amely, utólagosan úgy érezzük, eleve elrendeltetett, s a dolgok lényegében rejlett) még a gyerekeknek is jelen kellett lennie, magában is szomorú és csak félreértésen alapuló kisiklás, s csupán e különös ember csaló ámítása a ludas benne. Hál' istennek, a gyerekek nem értették meg, hol végződött a komédia, és hol kezdődött a szerencsétlenség, és abban a boldog hitben maradtak, hogy minden csak játék volt. (Sárközi György fordítása)

Thomas Manntól úgyszintén jó a József és testvérei (1933) nyitánya: Mélységes mély a múltnak kútja. 

Albert Camus: KÖZÖNY (1942)

Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan. A menhelyből sürgönyözték: Anyja meghalt. Holnap temetik. Tisztelet. Részvét. Ebből nem derül ki. Talán mégiscsak tegnap. Az aggápolda Marengóban van, nyolcvan kilométerre Algírtól. A kétórás autóbusszal megyek, s még délután ott leszek. Így éjjel ott virraszthatok, s holnap estére visszajövök. Két napot kértem a főnökömtől, s persze ilyen indokra nem is utasíthatta vissza. De láttam, nem volt ínyére a dolog. Pedig még mondtam is neki: - Nem tehetek róla. - Nem is felelt. Gondoltam, hogy ezt talán mégse illett volna mondanom. Végre is, úgy vélem, emiatt nem kellett elnézést kérnem. Inkább neki kellett volna kifejezni a részvétét. De talán megteszi holnapután, ha látja, hogy gyászban vagyok. Egyelőre úgy vagyok, mintha anyám még most is élne. (Gyergyai Albert fordítása)

J. D. Salinger: Rozsban a fogó (régen: Zabhegyező,1951)

Hát ha tényleg érdekel, először is biztos arra vagy kíváncsi, hogy hol születtem, meg jaj, milyen gyerekkorom volt, meg hogy a szüleim hogyan jöttek össze, mit csináltak addig, meg minden, szóval ilyen Copperfield Dávid-os hülyeségekre, csak hát ebbe én, tudod, nem mennék bele, az az igazság. Egyrészt a könyökömön jön ki, másrészt a szüleimet a guta ütné meg kétszer egymás után, ha bármi személyeset mondanék róluk. Baromira érzékenyek az ilyesmire, különösen az apám. Jó, így tök rendesek meg minden, de olyan érzékenyek, hogy csak na. És ilyen önéletrajzra vagy mi a szarra se számíts. Csak azt mondom el, hogyan szállt el az agyam múlt karácsony táján, mielőtt úgy kibuktam, és idehoztak, hogy lenyugodjak. (Barna Imre újrafordítása)

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita (1940/1966)

Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg. Az egyik negyvenéves forma, kövérkés, alacsony, kopasz fekete emberke, szürke nyári öltönyt viselt, elegáns kalapját kezében tartotta, gondosan borotvált arcát istentelen nagy méretű, fekete csontkeretes pápaszem ékesítette. Társa jóval fiatalabb s vállasabb volt nála, borzas haján tarkójáig hátratolt kockás sapka; öltözéke kockás sportingből, gyűrött fehér nadrágból, fekete szandálból állt. Az első nem volt más, mint Mihail Alekszandrovics Berlioz, egy vaskos irodalmi folyóirat szerkesztője, és vezetőségi elnöke az egyik legnagyobb moszkvai irodalmi társaságnak, melyet rövidítve TÖMEGÍR-nek szoktak nevezni; társa pedig Ivan Nyikolajevics Ponirjov, a fiatal költő, aki Hontalan néven szokta publikálni verseit. A zöldellő hársak árnyékába érve a két író legelsősorban a „Sör, ásványvíz” feliratú, tarkára mázolt bódéhoz sietett. És itt mindjárt elöljáróban meg kell említenünk ama szörnyűséges májusi est első furcsaságát. (Szőllősy Klára fordítása)

Gabriel García Márquez: SZÁZ ÉV MAGÁNY (1967)

Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe. Macondo akkor húsz vályog- és bambuszházból álló falu volt egy folyó partján, melynek áttetsző vize őskori tojás nagyságú, sima, fehér köveken hömpölygött. Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet se kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutattak rá. Minden év márciusában egy ágrólszakadt cigánycsalád vert sátrat a falu végén, és sípok, dobok fülsiketítő lármájával hirdette a legújabb találmányokat. Először a mágnest mutatták be. (Székács Vera fordítása)

J. K. Rowling: HARRY POTTER ÉS AZ AZKABANI FOGOLY (1999)

Harry Potternek volt néhány nem mindennapi tulajdonsága. Először is, szívből utálta a nyári vakációt. Másodszor: vágyott rá, hogy elvégezhesse a házi feladatát, de ezt csak titokban, éjnek idején tehette. És végül: Harry Potter varázsló volt. Lassan éjfélre járt az idő. Harry az ágyán hasalt, a sátor módjára fejére húzott takaró alatt. Egyik kezében elemlámpát, a másikban sastoll pennát szorongatott, s orra előtt, a párnának támasztva nagyalakú, bőrkötéses könyv állt (Bathilda Bircsók A mágia története című műve). A penna hegye lassan lefelé vándorolt a margó mentén. Harry homlokráncolva kutatott valamiféle használható információ után a Miért volt reménytelen vállalkozás a 14. századi boszorkányüldözés? címmel írandó házi dolgozatához. A sastoll megpihent egy érdekesnek tűnő bekezdés elejénél. Harry megigazította kerek szemüvegét, közelebb tolta a lámpát a könyvhöz, és figyelmesen olvasni kezdett... (Tóth Tamás Boldizsár fordítása)

+1: Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma (1894)

Az emberek igazságérzete nem áll valami kifejlett fokon. Ösmertem valaha egy öreg cincárt (görögöt), a Dugali bácsit, aki mikor a török-görög harcok epizódjait mesélték előtte, hogyan döfi le a török könyörtelenül a görögöt, ahol találja, elszörnyűködve pattant fel: - Oh, a gaz pogány, a gaz pogány! De mikor aztán az elbeszélő egy kanyarodással arra tért rá, hogy ha meg a görög fogja el a törököt, felkoncolja, olajba süti, szelíden morogta: - Mit tudja tenni szegény! (T.i. mit tudja tenni szegény görög! Hát persze olajba süti. Hiszen csak nem sütheti pampuskazsírba, szegény görög.) Az emberek igazságérzete ilyen mindenütt, még a történelem-írásnál is. A labanc-kuruc világ eseményei is ilyen kétféle igazságérzeten keresztülszűrve maradtak ránk. Nem feszegetjük hát azokat, nem is igen tartoznak a történetünkhöz. 

Ebben a nyomkodós tesztben rögtön próbára is tehetitek a rövid- és hosszútávú irodalmi memóriátokat!

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár / Scribd, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> A VILÁG LEGELSŐ KERESZTREJTVÉNYE. MEGFEJTENÉD?

>> LEGTÖBBSZÖR GUGLIZOTT SZAVAK 2022-BEN