Diákmunka a balatoni vonatokon


2024.04.08 - Balatonica
déli pályaudvar építése

A MÁV-START 2024 tavaszától ismét várja a fiatalok jelentkezését, a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezettel együttműködve. A diákok a járatok fedélzetén, illetve az állomásokon dolgozhatnak.




A pozíciók többségét Budapesten, illetve Budapestről induló vonataikra kínálják, de (főként) a nyári főszezonban és vágányzárak idején több vidéki térségben is számítanak a diákok munkájára. Állomási pozícióban többek között Budapesten (Déli, Keleti és Nyugati pályaudvarok, Budapest-Kelenföld), valamint nyáron a Balaton partján lehet dolgozni. Eseti jelleggel, például fesztiválok és vágányzárak idején egyéb helyszíneken is számítanak a diákokra.

Előny a vonatok világának szeretete és a vasúti közlekedés ismerete, de természetesen nem kizáró ok, ha a jelentkező még csak most ismerkedik ezzel a területtel. Minden új belépő részére biztosítják a szükséges oktatásokat, egyes munkakörök betöltéséhez pedig további szakmai oktatásokon vehetnek részt diákmunkások. Fedélzeti Kerékpáros segítő pozíciók betöltéséhez feltétel a betöltött 18. életév, Fedélzeti hangos utastájékoztató és állomási pozíciók esetében elég a betöltött 16. életév.

 

 

Forrás: MÁV / hírbalaton, Fotó: Fortepan / Cziboly Józsefné

KAPCSOLÓDÓ

>> TESZEDD! RAJTAD IS MÚLIK A KÖRNYEZETED TISZTASÁGA

>> ÚJ KORSZAK INDUL A BALATONI VONATOZÁSBAN