Megszűnnek az IC-pótjegyek


2023.07.02 - Balatonica
vonatjegy vonatablak

Július 1-jétől a MÁV-START és a GYSEV járatain megszűnnek az IC-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek, a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek. További változás, hogy szombattól már az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán.




A MÁVINFORM közleménye szerint az országbérlettel rendelkezők – a megfelelő helyjegy megváltásával – utazhatnak az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán. A vármegyebérlet viszont továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike – tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet – nem lesz felhasználható az utazáshoz, még a kiegészítő jegyek megvásárlása esetén sem.

Az IC-helyjegy elővételben – azaz a vonatindulás napját megelőző napig megváltva egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz. A prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 forintot kell értük fizetni. A nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára.

Az okosjegyek árazása is igazodik az új díjszabási rendszerhez; a módosítások összességében azt eredményezik, hogy az új vármegye- és országbérletek a korábbiaknál is több utasnak kínálnak olcsó és egyszerű megoldást a mindennapi utazáshoz. Fontos változás, hogy az okosjegy csak elővételben lesz megváltható, az utazás napján már nem. Ezzel egyidejűleg változik az okosjegy visszaválthatósága is, vagyis az érvényesség kezdete előtt legkésőbb 12 órával váltható vissza.

Továbbá változik az automatákból és a digitális felületeken, azaz interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV mobilalkalmazással vásárolt MÁV-START és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke is. Az automatás vásárlások esetében megszűnik az eddigi 5 százalékos kedvezmény, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig 5 százalék lesz ezentúl.

 

Forrás: MÁVINFORM / hirbalaton, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ÁLOMÚT A HORVÁT TENGERPARTRA

>> ORSZÁGBÉRLETTEL A BUZSÁKI TERMÁLFÜRDŐBE