Hogyan ajánlott használni a légkondinkat?


2023.06.01 - Balatonica
légkondik a ház oldalában

Ugyan egyelőre kellemes a kora nyári meleg (a Balatonban már fürdeni is lehet), heteken belül lecsap a kánikula. Ahogy majd kúszik felfelé a hőfok mutatója, úgy kapcsoljuk fel egyre több helyiségben a légkondicionáló berendezéseket. Figyeljetek oda, hogy ne essetek túlzásba vele!




A modern légkondicionáló szerkezetet Willis Haviland Carrier találmányaként ismerjük el, 1902-ből. Eleinte gyárak csarnokaiba szánták, de 1914-től már lakóházakban is tesztelték, az 1920-as években sorra szerelték be szórakoztatóipari létesítményekbe (színházak, mozik), 1939-ben pedig megjelent az első légkondicionált autó. 

Nem hiába, a légkondik okozta veszélyes megbetegedésekre is a találmány őshazájában, az Egyesült Államokban figyeltek fel először. Az egyik legsúlyosabb eset 1976-ban történt Philadelphiában, egy légiós veteránoknak szervezett találkozón. Röviddel az esemény után 34 résztvevő váratlanul meghalt. Mint utóbb kiderült, az esemény színhelyeként kijelölt szállodában nem megfelelően tartották karban (például nem tisztították rendszeresen) a légkondicionálókat, így az állott vízben felgyűlt fertőző baktériumok megtámadták az épületben huzamosabb ideig tartózkodók szervezetét, és a sok idős ember sajnos könnyű célpontnak bizonyult. Az elhíresült esetről nevezték el légiós betegségnek a legionella baktérium okozta atípusos tüdőgyulladást.

Habár az ilyen végzetes kimenetelű dózist elsősorban középületek (éttermek, fürdők, szállodák) elhanyagolt berendezései szórhatják szét a légtérben, a NAPHÍRE a napokban megosztotta azt a közegészségügyi figyelmeztetést, miszerint a nyaralónkban is érdemes évente legalább egyszer, az üdülőszezon kezdetekor szakemberrel ellenőriztetnünk a klímát és a bojlert, hiszen az ezekben felgyűlt kórokozók és gombák másképp is fertőzhetnek. Rengetegen tapasztaltuk, hogy megfázásos tüneteket produkáltunk, esetleg bőrviszketést észleltünk, vagy a nyakunkban és a végtagokban ízületi fájdalmak jelentkeztek, miután a kinti forróság elől a lehűtött beltérbe húzódtunk vissza. 

A megoldás, hogy az egyébként áldásos hűtőberendezéseket mértékkel és okosan használjuk. Nyilván hőgutát sem szeretnénk kapni, ezért időnként szükség lesz a légkondira. Azonban figyeljünk oda, hogy fokozatosan hűtsük le a helyiségeket, elég lesz a kinti levegőhöz képest 4-6 fokkal hidegebbre állítani a szoba vagy autó hőmérsékletét! Mindenképp szellőztessünk, hogy az elhasznált levegő helyére friss kerüljön! Lehetőleg soha ne telepedjünk a légkondi közvetlen közelébe! Ha lebetegedtünk, azonnal kapcsoljuk le és minél előbb takarítsuk ki a berendezést! Ha nem tudjuk, hogyan kell (amiért ne hibáztassuk magunkat, az interneten tömegek vitáznak rajta), forduljunk hozzáértő szakemberhez!

 

Forrás: life.hu, NAPHÍRE, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ÉLÉNKÍTSD FEL MAGAD TERMÉSZETES MÓDON!

>> ILYEN EXTRÉM JELENSÉGEKET CSAK A BALATONON LÁTHATUNK