Hikikomori, a japán magány. Kezelhető?


2023.01.09 - Balatonica
bonsai japán udvaron

Előfordult már, hogy arra keltél, semmi kedved emberek közé menni aznap? Ha sorozatosan ezzel a gondolattal ébredsz, legalább egy fél éven át, ráadásul emiatt valóban ki sem mozdulsz a lakásodból, a japán felfogás szerint hikikomoriban szenvedsz. A szigetország hivatalosan 1.1 millió ilyen emberről tud. Vajon mi a gyógymód?




A hikikomori nem új jelenség Japánban, évtizedek óta készülnek róla feljegyzések. A szó nagyjából annyit tesz, hogy egyedül, a többiektől elzárkózva lenni, amivel lényegében össze is foglaltuk az érintettek kórképét. Az egyedüllétre való törekvés természetesen önmagában még nem feltételez betegséget, ám a hikikomori képviselői hosszú hónapokat, sőt gyakran éveket töltenek önkéntes szobafogságban. Olyannyira irtóznak a társasági együttlétektől, hogy lemondanak a külvilág nyújtotta mindenféle előnyökről, és értelmes munka vagy továbbtanulási lehetőségek híján egyhangú heverészéssel, tévézéssel, számítógépes játékokkal, esetleg zenehallgatással, olvasással töltik ki minden idejüket. Megélhetésüket többnyire a családjuk támogatja, ezt egészítik ki a segélyek és az alkalmi munkákból befolyó csekély összegek.

Az eleinte kulturális sajátosságnak betudott hikikomoriról elsőként Saito Tamaki könyve számolt be a világnak az 1990-es években. A pszichológusok ekkoriban még tartózkodva sorolták a pszichiátriai zavarok közé, inkább a Japán társadalomban végbemenő drasztikus változások melléktermékeként tekintettek a jelenségre, remélve a mielőbbi lecsengését. Ehelyett pont az ellenkezője történt, Japán határain túl is elterjedt a szélsőségesen visszahúzódó életforma: Indiától Nigérián át Kanadáig jegyeztek fel eseteket. A világjárvány évei sajnálatosan ráerősítettek a tendenciára, azóta még többen zárkóztak be az otthonaikba és vágták el magukat a külvilágtól.

A hikikomori továbbra sem minősül mentális zavarnak, de a többség valamely létező pszichés betegség (autizmus, beteges hangulat- és szorongásos zavarok, személyiségzavarok) jelentkezésekor folyamodik ehhez a védekező megoldáshoz. A környezeti okok között szerepelhet, hogy egyrészt csökkent a pszichiátriai intézetek befogadókapacitása, miközben nőtt a közösségi oldalak befolyásolási ereje, másrészt kulturálisan elfogadottabb lett a munkaképtelen fiatalok eltartása idősebb rokonaik által (lásd mamahotel). A hikikomori ugyanis viszonylag fiatal korban (20 és 49 évesek között) figyelhető meg tömegesen. Az enyhébb esetek egy-két éven belül javulást mutatnak és eleve nem járnak teljes elzárkózással, a súlyosabb változat azonban évtizedekig is elhúzódhat, amely időszak alatt a páciens egyszer sem mozdul ki a négy fal közül.

A kezelésmód a személyiség kórtörténetéhez igazodik. Vannak, akiknél jól kitapintható traumára vagy stresszforrásra vezethető vissza a viselkedészavar. Náluk célzott terápiák állnak rendelkezésre. Amennyiben az illető nem hajlandó elmenni a foglalkozásokra, a családtagokat küldik előre helyette, vagy az otthonában keresik fel őt a szakértők. Ha nincs észlelhető megrázkódtatás a háttérben, a testmozgást szokták javasolni, akár a lakás nyújtotta kereteken belül, amitől jó eséllyel lerövidülhet a bezárkózás időszaka. Fontos persze átgondolni, hogy kinek igazán káros, ha aktív korú fiatalok vonulnak remeteségbe, és emiatt se nem termelnek, se nem vásárolnak. Az aggodalmaskodók nagyrészt a gazdaságot és a saját jövőjüket féltik. A hikikomori talán egyfajta segélykiáltás a fiatal generációk részéről, akik nem kívánják eljátszani a társadalmilag rájuk kényszerített szerepeket. A valódi kiutat valószínűleg a személyes életcélokra épített saját életstratégia teremtheti meg.

 

Forrás: britannica.com / BBC Reel, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> TECHNOLÓGIAI ÁTTÖRÉSEK A JELENKORI GYÓGYÁSZATBAN

>> GPS-ART: MIT RAJZOL KI A NYOMKÖVETŐD?