Egy főváros, ahol betiltották az e-rollereket


2023.09.02 - Balatonica
elektromos roller felhők fehér

Párizs volt az egyik első főváros, ahol engedélyezték az elektromos rollerek használatát a városi közlekedésben. Sajnos ugyanitt történt a legtöbb rollerhez köthető súlyos, időnként akár halálos baleset. Ezért a városvezetés most komoly lépésre szánta el magát.




A francia főváros 2018-ban vezette be az applikáció segítségével közvetlenül az utcáról kölcsönözhető e-rollereket, amilyenekkel mostanra Budapest és jó néhány magyar város is tömve lett. Párizs az egész világon az egyik legtöbb nemzetközi turistát fogadó főváros (2022-ben 44 millió volt a számuk), így talán nem meglepő, hogy a főleg általuk használt elektromos járgányok itt okozták a világon a legtöbb súlyos vagy halálos kimenetelű roller balesetet.

A szocialista színekben politizáló főpolgármester, Anne Hidalgo megelégelte a negatív kampányt és idén év elején népszavazást írt ki a rollerek jövőjére vonatkozóan. A referendumot áprilisban tartották, ahol a szavazásra jogosult párizsiak 8 százaléka jelent meg (főként az idősek), akik 90 százalékos többséggel arra szavaztak, hogy az applikációs rollereket azonnal tiltsák be. A nyár utolsó napjával kisuhant az utolsó rollerkölcsönző is a párizsi utcaképből. Ugyan a magántulajdonban lévő járműveket továbbra sem szankcionálták, a járdák és a bicikliutak nagyrészt mégis tehermentesítve lettek mostantól.

Szerintetek Budapestnek is követnie kellene a párizsi példát?

 

Forrás: naphíre / BBC, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ELINDULT A V-BIKE!

>> MIK AZ ÚJ BICIKLIS TRENDEK A BALATONNÁL?

>> EGYETLEN TETKÓÉRT ÉVES OSZTRÁK BÉRLET JÁR