A '70-es évek szelleme Balatonfüredre költözik


2023.06.13 - Balatonica
boglár itt és most kiállításplakát

A 2023-as EKF évadban a balatonfüredi Vaszary Galéria három kiemelt eseményének második eleme az 1970-es évek elejének nagy hatású, de az akkori hivatalos kultúrpolitika által teljességgel mellőzött balatonboglári kápolnaműterem történetét és máig tartó hatását bemutató kiállítás. A különleges jelentőségű tárlat 2023. augusztus 24-ig lesz látható.




A Vaszary Galéria három EKF-vonatkozású tárlata közül az első, a progresszív hazai képzőművészet meghatározó alakjának, Bak Imrének nagy sikerű kiállítása nemrég zárt be. A harmadik kiemelkedő jelentőségű balatonfüredi esemény, Maurer Dóra kiállítása ősszel nyílik meg. A kettő között egész nyáron látogatható a hazai neoavantgárd képzőművészetet bemutató Boglár: Itt és Most című tárlat.

2023-ban lesz ötven éve, hogy a hatóságok bezáratták a balatonboglári kápolnát, a magyar neoavantgárd egyik legfontosabb, s ma már egyik legismertebb helyszínét, ahol négy éven át – elsősorban nyaranta – összesen csaknem kétszáz művész állította ki munkáit, és számos kísérőprogramra került sor. Galántai György 1968 és 1973 között Balatonbogláron működő kápolnaműterme a 20. századi magyar művészettörténet több szempontból kulcsjelentőségű helyszíne és intézménye. Egyrészt az itt megrendezett kiállításokon megjelent művek közül számos kiemelkedő fontosságú a hatvanas–hetvenes évek magyar és kelet-közép-európai képzőművészetének összefüggésrendszerében, másrészt a műterem története a hatalom és a művészet egykori viszonyrendszerének tükre. Már létezésének kezdete és vége is emblematikus: Magyarországon 1968-ban indult el az új gazdasági mechanizmus, a relatív enyhülés vége pedig 1973-ban érkezett el, épp akkor, amikor a hatalom ellehetetlenítette a kápolnaműterem működését.

 

Balatonboglár Kék Kápolna Nemes Attila térplasztikájával, 1979 (Fortepan / Bojár Sándor)

 

A kiállítás megkísérli a fiatalabb generációk számára is érthető módon kultúrpolitikai kontextusba helyezni a boglári kápolnaműterem történetét a kezdetektől a bezárásig, illetve azon is túl. Hogyan lehetett a szocializmus idején egy kápolna a kortárs művészet helyszíne? Kik voltak a tiltottak és kik a tűrtek? Ugyanígy fontos célja a tárlatnak, hogy újraértékelje az esemény művészettörténeti kontextusát. Hol helyezhető el az eseménysorozat a korabeli nemzetközi művészeti összefüggésrendszerben? Hogyan volt lehetséges, hogy egy rövid időszakban a kápolnaműterem olyan alkotók találkozási pontjává vált, akik sem korábban, sem később nem találtak közös nevezőt?

A mostani kiállítás alapkérdése, hogy ötven évvel a boglári művészeti projekt felszámolása után – nemcsak időben, de térben is távol – mennyire eleveníthetőek meg az egykori események? Mennyiben és milyen megközelítésmódokkal értelmezhetők újra egy konkrét helyszínre készült, a korabeli művészeti, társadalmi, politikai kontextusoktól elvonatkoztathatatlan művek? A Kis Varsó művészcsoport (Havas Bálint és Gálik András) pedig saját szemszögből aktualizálja a boglári kápolnaműterem történetét.

A balatonboglári kápolnákról itt olvashattok bővebben.

 

Forrás: vesztprembalaton2023, Fotó: Vaszary Galéria Facebook

KAPCSOLÓDÓ

>> TIHANY SZENZÁCIÓJA A NYÁRRA

>> RETRÓ PLAKÁTOK FONYÓDON