Tilos kifogni ezeket a ragadozóhalakat


2023.03.04 - Balatonica
fogassügér festmény

Március 1-én kezdetét vette az általános ragadozóhal fogási tilalom a Balatonon és vízrendszerén. Ennek apropóján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. összeírta a tavasszal esedékes mindenféle tilalmakat. A szabályozások alapvetően április végéig maradnak érvényben, a részletekért érdemes átböngészni a teljes szöveget.




Március elsején országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma (a csukáé pedig már február 1. óta tart). A Balatonnál azonban nem csak megtartani tilos ezeket a halfajokat, hanem rájuk horgászni is, erről rendelkezik a Balatoni Horgászrend 32. pontja, amely szerint a március 1. – április 30. közötti időben csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhelyen (parton, stégen, vízi járművön, vízben állva stb.) tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, kősüllőt és sügért megtartani TILOS!

Ezen felül április 1-től életbe lép a 33. pontban leírt, úgynevezett csónakos tilalom.  Amely szerint a pontosan meghatározott parti sávban szabad csak vízi járműből horgászni, és onnan is csak nappal, illetve csak békés halakra. Kivételt képez az idézett cikk alján mellékelt térképeken jelzett négy darab kíméleti terület, ahol kizárólag csak partról szabad horgászni! Akinek a kikötője ezen kíméleti területeken belül helyezkedik el és úgy dönt, hogy áprilisban mégis csónakkal indulna horgászni, őket arra kérik, hogy a lehető legrövidebb úton hajózva, a felszerelését összecsomagolt állapotban tartva érjék el a legközelebbi, még engedélyezett térséget ahol már szabad horgászni, illetőleg a visszafelé úton is hasonlóképpen törekedjenek a félreértések elkerülésére. Továbbá a besétálós módszernél is figyelembe kell venni a kíméleti területeket, ahol tehát áprilisban csak partról szabad horgászni.

Mivel április utolsó két napja idén hétvégére esik, a süllő, a balin, a sügér és a csuka tilalma egész pontosan április 28-án éjfélig tart. Így tehát a ragadozós szezon április 29-én 00:01 perckor veszi kezdetét, ez a legkorábbi időpont amikor a műcsalis vagy a csalihalas felszerelést bevethetik a horgászok.

Akik a májusi pontytilalom és annak esetleges feloldása kapcsán érdeklődnek, azoknak még várniuk kell az erről szóló határozatra. Az elmúlt években rendre feloldották a pontyok fajlagos fogási tilalmát, kivéve a Keleti-Bozót-csatornát, a Nyugati-övcsatornát és a Kis-Balatont. Akik pedig bármilyen szabálytalanságot észlelnek, a halállomány és a tó ökoszisztémája érdekében mindenképp jelezzék az intézkedő halőröknek.  

 

Forrás: balatonihal.hu, Fotó: Wikipedia/Timothy Knepp

KAPCSOLÓDÓ

>> AKADÁLY-VADÁSZATTAL SEGÍTHETJÜK A VÁNDORLÓ HALAK ÚTJÁT

>> TIHANYI HALÁSZOK VERSENYT FŐZNEK