Nő vagyok és vitorlázom


2023.05.13 - Balatonica
vitorlázó nők

A Steering The Course programsorozatot 2021-ben hívta életre a World Sailing – Nemzetközi Vitorlás Szövetség. Ennek a már hagyományos tematikus hétnek kiemelt eseménye a női vitorlázás hete, mely a Föld északi féltekéjén sokfelé egy időben, 2023. május 19. és 29. között kerül megrendezésre.




Épp csak megkezdődött a hivatalos vitorlás évad a Balatonon, máris egy izgalmas programhéttel várnak a balatonfüredi Kékszalag Portban. A Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing az idei esztendőben ismét meghirdette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által támogatott Steering the Course elnevezésű kampányát. A program azzal a céllal indult két évvel ezelőtt útjára, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő hölgyeket bemutassa, valamint világszerte megismertesse a nőket és lányokat a sportággal. Az idei esztendőben május 19-én, a tematikus hét hazai indulásának napján Balatonfüreden egész napos, nőknek, lányoknak szóló ingyenes rendezvényt tartanak, ahol az érdeklődők találkozhatnak a sportág női képviselőivel, valamint a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást ezáltal megvalósíthatják álmaikat.

 

 

A Magyar Vitorlás Szövetség az idei esztendőben a Magyar Vitorlás Akadémiával közösen koordinálja az eseményt. Vegyetek részt a 2023. május 19-én Balatonfüreden, a Kékszalag PORT-ban megrendezésre kerülő workshopon, és az azt követő vitorlástréningen!

Programterv:

09:30 - 10:00 Regisztráció
10:00 - 10:30 Nők a rajtnál - beszélgetés a női vitorlásversenyzés főszereplőivel
10:30 - 11:00 Lányok a célban - beszélgetés női ifjúsági vitorlázóinkkal
11:00 - 11:30 Nők a felkészítésben - beszélgetés vitorlásedző hölgyekkel
11:30 - 12:00 Hölgyek a rendezőhajón - beszélgetés vitorlás versenyrendezőkkel
12:00 - 12:30 Kötetlen kerekasztalbeszélgetés
12:30 - 13:00 Ebédszünet
13:00 - 13:30 Hajózási és vízimentési ismeretek - gyakorlati bemutatók
14:00 - 16:00 Vitorlástréning Yacht 2020 típusú vitorláshajókon

Az aktuális bejelentéseket (például a meghívott vendégekről) itt követhetitek.

 

Forrás: Vitorlázz Itthon, Fotó: World Sailing Facebook

KAPCSOLÓDÓ

>> ELSŐ SZEZONOS VITORLÁZÓ VAGY? EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT TUDNOD KELL!

>> ISKOLAHAJÓ PROGRAM INDUL BALATONFÖLDVÁRON