Lesz idén Kékszalag?


2023.06.27 - Balatonica
kékszalag önkéntesek

Az 55. Kékszalag Nagydíjat, Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét 2023. július 6-8. között rendezi meg a Magyar Vitorlás Szövetség. A táv szokásosan Balatonfüredről indul, Siófokot, Tihanyt és Keszthelyt érinti, majd Balatonfüredre érkezik vissza.




FRISSÍTÉS: Rekord született az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon: az első helyen befutó MLS Raiffeisen Fifty-Fifty 5 óra 3 perc 56 másodperc alatt teljesítette a légvonalban több mint 150 kilométeres – Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távolságot. Ezzel több mint 2 órával megdöntötte a saját, múlt évi versenyen elért 7 óra 13 perc 21 másodperces időrekordját. (hirbalaton.hu)

A Kékszalag rajt- és célvonalát hagyományosan a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. A verseny távja légvonalban mintegy 160 kilométer, persze a vitorlások úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt érjenek célba. Füredet elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak, közben megkerülik még a kenesei bóját, onnan a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében a Keszthelyi-öböl a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hun­gária Yacht Club, és hosszú évtizedeken át 2 évente rendezték meg. A Nemere II. nevű cirkáló 1955-ös fantasztikus rekordját (10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot) csak 2012-ben sikerült megdönteni. 2001 óta a ver­senyt már évente megtartják, és idén is hatszáz vagy több hajó indulására számítanak. 

JELENTKEZZ ÖNKÉNTESNEK A KÉKSZALAGRA!
Idén önkéntesként is részese lehetsz a Kékszalagnak, a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepének! Ha érdekel a vitorlázás, vagy csak egy felejthetetlen nyári élményre vágysz, töltsd ki az alábbi kérdőívet és legyél te is a csapat tagja!

 

Forrás: csodalatosbalaton, Fotó: Kékszalag Facebook

KAPCSOLÓDÓ

>> ÚJ DOKSIBAN SZURKOLHATJUK VÉGIG A KÉKSZALAGOT

>> EKE ANGÉLA: „A HAJÓZÁS PONT ÚGY MŰKÖDIK, MINT A SZÍNHÁZ”