Hová juthatunk be az Erőművek Éjszakáján?


2023.10.21 - Balatonica
erőmű kék védősisak

A negyedik Erőművek Éjszakáján országszerte csaknem 70 olyan érdekes helyszínen (erőművek, fűtőművek, hulladékfeldolgozók és közműszolgáltatók) várják a látogatókat, ahová máskülönben civilek nem tehetik be a lábukat. A Balaton környékéről négy helyszínt ajánlunk.




A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és csatlakozó partnerei 2023. október 27-én negyedik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb energiaipari eseményét. Az érdeklődők betekinthetnek az erőművekben és a fűtőművekben zajló munka kulisszatitkaiba, megismerhetik a bonyolult energiatermelő berendezések működését, megtudhatják, hogy a megtermelt villamos- és hőenergia hogyan jut el a felhasználókhoz, és azt is, hogy miként takarékoskodhatnak az energiával. Ismét megnyitnak a víziközmű-szolgáltatók telephelyei és a hulladékfeldolgozással foglakozó üzemek is. Immár hagyomány, hogy a helyszínbejárások mellett számos közösségi program várja az érdeklődőket.

A programban résztvevő közel 70 helyszín közül olyan 4 érdekességet válogattunk ki, ahová a Balatonról is könnyűszerrel el lehet jutni. 

1: A több évtizedes múltra visszatekintő Bakonyi Erőmű története 2017-ben új mérföldkőhöz érkezett, mikor bekerült a Veolia Energia Magyarország Zrt. portfóliójába. Az ajkai erőműben nagyrészt megújuló energiaforrásokból, biomassza tüzelésével állítanak elő villamos- és hőenergiát. A látogatók részt vehetnek egy erőműbejáráson, amely során betekintést nyerhetnek az energia- és hőtermelés folyamataiba.

2-3: A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. az ország területileg legnagyobb víziközmű-szolgáltatójaként a magyar állam és az önkormányzatok tulajdonában lévő víziközműveket üzemelteti. A keszthelyi és siófoki szennyvíztisztító telepeken a résztvevők betekintést nyerhetnek a szennyvíztisztítás teljes folyamatába azáltal, hogy az egyes fázisokhoz tartozó feladatok ismertetése működés közben, a helyszínen történik meg, majd a biogázüzem bemutatásával megismerhetik a szennyvíztisztítás melléktermékeként képződő biogáz hasznosításának lehetőségét.

4: A Kaposvári Távfűtés, Kanizsai Utcai Fűtőműve hőenergiát termel, amivel 6900 lakást és 305 egyéb fogyasztót (intézményt, vállalkozást) lát el. A látogatókat végigvezetik a fűtőművön, megmutatják nekik működés közben a kazánokat, a nyomásfokozást, a táp- (pót) víz előállítását, a vízkezelő rendszert, a használati melegvíz előállítást, a füstgáz elvezetést, a felügyeleti rendszert és a CNG töltőállomást is. Az E.ON Energiatermelő Kft. kaposvári gázmotoros telephelyén 4 db 1160 kW-os Caterpillar gázmotor található, amelyek összesen 4,64 MW villamos- és kb. 6 MW hőteljesítményt képesek leadni, miközben részt vesznek a magyar villamos hálózat szabályozásában. Az érdeklődőket végigvezetik a teljes termelési folyamaton a motoroktól a kéményekig, a generátortól a transzformátorig.

 

Forrás: eromuvekejszakaja.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MÁJUSTÓL BULIZHATUNK A GYÁRKERT KULTÚRPARKBAN

>> NILS FRAHM AZ INOTAI ERŐMŰBEN