Hol lesz a balatoni versenypálya?


2023.03.31 - Balatonica
játék versenypálya versenyautókkal

Még az idén a csodájára járhatunk a Balaton Park Circuit komplexumnak. A versenypálya Balatonfőkajáron épül, az M7-es autópályáról is jól látható helyen. A kivitelezés jelenleg is gőzerővel zajlik, hogy legkésőbb 2023. szeptemberre átadhassák a balatoni ringet. A jövőben talán még MotoGP-versenyeket is tarthatnak ugyanitt.




Még az idén megnyitja a kapuit Magyarország új versenypályája, a Balaton Park Circuit, azaz a mogyoródi Hungaroring mellett mostantól két helyszínen is lehet nemzetközi autóversenyket rendezni hazánkban. A komplexum magántőkéből épül Balatonfőkajár szomszédságában, és a pálya mellett egyéb fejlesztéseket (például egy 130 fős hotelt) is ígér a projekt. 

A szeptemberi nyitást azért vehetjük biztosra, hiszen bejelentették, hogy a Swift Cup Europe utolsó etapját az új balatoni ring látja vendégül (a sorozat startja Mogyoródon lesz április 29-30-án). Egyben kiderült az is, hogy a pálya a Nemzetközi Automobil Szövetség és a Nemzetközi Motorsport Szövetség szabályrendszerének egyaránt megfelel, így egyéb nemzetközi versenyekre is alkalmas lesz. 

A besorolása Grade 2-es, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Forma–1-en kívül minden más széria rendezhet versenyeket rajta. Ezek szerint a pálya elvileg motorversenyeknek is otthont adhat, emiatt sokakban felmerült a kérdés, hogy esetleg MotoGP-helyszínnek is beugorhat-e a Balaton Park Circuit a leállított hajdúnánási beruházás helyére. Mint ismeretes, Magyarország 2024-ben rendezhet MotoGP-futamot, ám egyelőre nincs olyan pálya, ahol ez megvalósulhatna. Oláh Gyárfás, a balatoni fejlesztésért felelős projekttársaság szakmai vezetője (egyben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség volt elnöke) szerint per pillanat nem tudnák befogadni a versenyt, ahhoz valószínűleg halasztást kellene kérni, és további munkálatokra lenne szükség.

 

Forrás: vg.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MIT EGYEK-IGYAK, HA IZOMLÁZAM VAN?

>> ÚJ DOKSIBAN SZURKOLHATJUK VÉGIG A KÉKSZALAGOT