Ferenc pápa felállt a kerekesszékből


2023.12.07 - Balatonica
pápa és az ég

A pápa gyenge egészségi állapota miatt november 6. óta nem maga mondja el beszédeit. A szerdai audiencián azonban már azt nyilatkozta, hogy valamivel jobban érzi magát, botra támaszkodva átvette a szót a vatikáni összejövetel végén.




A vatikáni szóvivő korábbi közlése szerint Ferenc pápát kórházban szűrővizsgálatnak vetették alá, amely kizárta a tüdőgyulladást, de antibiotikumos kezelést kapott. Egy hónapja nem tudja saját maga elmondani a beszédeit, helyette a munkatársai közvetítik a gondolatait.

A szerdai audiencián hosszú hetek után először a közönség és a kamerák előtt felkelt a kerekesszékből, és botra támaszkodva elmondta a december 6-i beszéd legvégét. Ebben arra kérte a hívőket, ne feledkezzenek el imádkozni mindazokért, akik a háború tragédiájában élnek, különös tekintettel Ukrajnában, Izraelben és a palesztin területeken. 

A sűrű vatikáni naptár szerint legközelebb december 8-án, 10-én, 12-én, 24-én, 25-én és 31-én lesz "fellépése" a pápának.

 

 

Forrás: naphire.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MOST HÉTVÉGÉTŐL LÁTOGATHATÓ A VÖRSI BETLEHEM

>> MELYIK SZÓ HATÁROZTA MEG LEGINKÁBB 2023-AT?