Melyik szó határozta meg leginkább 2023-at?


2023.11.04 - Balatonica
cetlik szavak fehér tábla

2020-ban a lockdown (lezárás), 2021-ben az NFT (nem helyettesíthető zseton, egyfajta kriptovaluta), 2022-ben a permakrízis (teljes mentális-fizikai kiégés) volt az év szava a Collins szótár szerint. Vajon miről beszélt újonnan a világ 2023-ban a legtöbbet?




A glasgow-i székhelyű HarperCollins kiadó (a hírneves Collins szótárak forgalmazója) honlapokat, újságokat és folyóiratokat, valamint a közösségi médiát pásztázva választja ki az év szavát, azt vizsgálva, hogy mely angol kifejezések használata ugrott meg az adott évben a legnagyobb mértékben.

Ezek alapján 2023-ban az AI-t, azaz a mesterséges intelligenciát (magyar rövidítéssel MI) választották az idei év legfontosabb szavának. Indoklásuk szerint a mesterséges intelligencia mostanra teljesen behálózta a világot, és az emberiség jövőjét valamilyen módon uralni fogja, ráadásul az AI betűszó használati gyakorisága (egyébként a magyar nyelv is így utal rá sokszor) az elmúlt egy év alatt a négyszeresére nőtt.

Az AI mellett az év további fontos kifejezései közé került a greedflation is, amely tömören indokolatlan áremelést jelent, vagyis azt, amikor a vállalatok az inflációra hivatkozva emelik az áraikat olyan szintre, hogy azzal valójában nem a költségeikhez igazítják az árakat, hanem saját profitrátájukat növelik. Szintén felkapott lettt a debanking, amely pedig azt jelenti, ha valakit megfosztanak a banki szolgáltatások igénybevételétől. Ott van még a listán a nepo baby is, mely kifejezés olyan celebek gyermekeire utal, akik a szüleik hírnevére alapozva építik karrierjüket. Végül kiemelék a deinfluencing kifejezést, amely ugye arra a jelenségre utal, amikor a közösségimédia-felhasználókat próbálják meggyőzni influenszerek, hogy kerüljenek bizonyos kereskedelmi termékeket vagy életmódbeli döntéseket.

 

100 gyerek kedvenc szava (angolul)

 

Forrás: telex.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> LEGTÖBBSZÖR GUGLIZOTT SZAVAK 2022-BEN 

>> BÖLCS MONDATOK MAGYAR NOBEL-DÍJASOKTÓL