2 sikervígjátékkal nyit a balatoni színházi nyár


2024.06.11 - Balatonica
nevet fénytábla

A Kultkikötő csapata egész nyárra színházat szór a Balaton partjára. Ahogy véget ér a kőszínházi évad, máris nyílnak a szabadtéri helyszínek. Június 14-én, pénteken két különösen szeretnivaló vígjáték közül választhatnak a balatoni nézők.




KULTKIKÖTŐ BALATONBOGLÁR

A GarázsMacbeth egy thriller komédia a Gyulai Várszínház előadásában. A jellegzetes angol humorban bővelkedő történet röviden annyi, hogy a kisvárosi házaspárnak elege lesz a tévéshow-kból, és az „igazi” kultúrára kiéhezve elhatározzák, hogy a lakótelepi garázsukban a környékbeli barátoknak maguk fogják előadni Shakespeare Macbeth-jét. Igaz, szerintük, a skót dráma kissé régimódian túl van írva, ezért kénytelenek rövidíteni, átírni, a tucatnyi szereplőt pedig mindössze maguk ketten életre kelteni. Igazi műhelymunkán alapuló, saját fejlesztésű ősbemutató John Christopher-Wood darabjának hazai debütálása, amelyhez a József Attila-díjas költő, Farkas Wellmann Éva készített friss fordítást. Főszerepben Kovács Vanda és Sipos Imre.

 

 

KULTKIKÖTŐ BALATONSZÁRSZÓ

Laetitia Colombani darabja, a Miért pont kivi? tele van szeretettel, emberséggel és gyengédséggel, emellett rendkívül humoros. Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte. A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító. A Rózsavölgyi Szalon és a Kőszegi Várszínház közös előadása, Schneider Zoltánnal, Varga Ádámmal, Takács Katalinnal.

 

 

Forrás: kultkikötő, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> KULTKIKÖTŐ: AHOL MINDIG VAN MIT NÉZNI