Ki mit tud az EFOTT fesztiválról?


2023.02.02 - Balatonica
efott színpad felülnézetből

Decemberben hirdették ki, hogy az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, röviden az EFOTT Fesztivál 2023-as házigazdája a veszprémi Pannon Egyetem lesz. Az összkulturális zenei rendezvényt július 12. és 16. között tartják a Velencei-tó partján, Sukoróban. Mi mást érdemes tudni a lassan félszáz éves buliról?




Az elmúlt két évhez hasonlóan 2023-ban is a Velencei-tó északi partvidéke, Sukoró lesz az Efott fesztivál helyszíne. A házigazda egyetem címét pedig a veszprémi Pannon Egyetem nyerte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) pályázatán. A Pannon Egyetem a Közép- és Nyugat-Dunántúl, valamint a balatoni régió meghatározó felsőoktatási intézménye. Székhelye, Veszprém a Balaton Régióval közösen 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, így Sukorón is kiemelt szerepet kap majd a kultúra – a fenntarthatóság, a sport, a testi és lelki egészség mellett.

Az egyetem több mint száz programmal és legalább kétszáz önkéntessel várja a fesztiválozókat, lesznek például:

  • drámafoglalkozások,
  • kreatív dalszerző verseny,
  • idősek-fiatalok táncpárbaja,
  • hulladékokból – műanyag granulátumból, textilből, üvegből – ékszerkészítés,
  • pszichológus hallgatókkal beszélgetések olyan mindennapos mentális problémákról, mint a játékszenvedély, a depresszió, a stressz,
  • vagy éppen rekreációs pontokon a másnaposság kúrálása masszázzsal és egy jó húslevessel.

Mi mindent érdemes tudni az Efott fesztiváltörténetéről?

> a legelső Efott fesztivált Abaligeten tartották 1976-ban a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) szervezésében

> a külföldi fellépők helyett táncház, humorista show, diszkó, tábortűz, közös főzés, politikai fórum szórakoztatta a jelenlévő 350 fiatalt

> az korai EFOTT-ok legfelkapottabb programjának a városvetélkedő számított: a fesztiválozóknak állomásról-állomásra kellett bejárniuk a környéket feladványok után kutatva

> rendszerváltásig turisztikai találkozó és úttörőtábor, rendszerváltás után könnyűzenei fesztivál

> örökösen vándorolt, fennállása óta 28 különböző helyszínen fordult meg

> 2015-től kezdődően a Velencei-tó partján telepedett meg

> 2003-tól kezdve az EFOTT-nak mindig volt egy társszervező, úgynevezett házigazda egyeteme (a legelső ilyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem volt, akik tavaly újráztak a szerepben)

> a sport végigkísérte a fesztivál történelmét; a sportprogramok, a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése az EFOTT sokszínű palettájának állandó eleme, amit megállás nélkül fejlesztenek...

 

Forrás: uniside / unilife, Fotó: Efott Facebook

KAPCSOLÓDÓ

>> VILÁGSZTÁROKKAL ÜNNEPEL A 20. VESZPRÉMFEST

>> MÁR HANGOLNAK A PALOZNAKI JAZZPIKNIKRE

>> NÉGY GRAMMY-DÍJAS ÉRKEZIK VESZPRÉMBE