János-napon újbort szenteltek Balatonkenesén


2022.12.29 - Balatonica
kódex kép krisztusról a szőlőprésben

A Kelet-Balatoni Borlovagrend kezdeményezésére 2009 óta minden évben megtartják a Szent János-napi borszentelést, idén december 27-én Balatonkenesén került rá sor. Mit jelent egész pontosan az újbor? És miért kell megszentelni?




A János-napi hagyományok (december 27.) keretében megáldották az újborokat Balatonkenesén. A borokat Medveczky Miklós plébános áldotta meg a szentmise részeként tartott szertartáson. Idén a borlovagrend számos tagja mellett a korábbiaknál több kistermelő is részt vett a borszentelésen, néhány borrendi tag pedig az újbora mellett házi pálinkáját is elvitte a jánosáldásra. A szertartásra a Balaton keleti medencéjére jellemző, mintegy tizenöt borfajtával – például olaszrizling, zenit, zengő, kékfrankos – érkeztek a termelők. 

Mi is történik ilyenkor? December 27-én János apostolt ünneplik a keresztény világban, a borszentelés hagyománya a 13. századtól terjedt el a Német-római Birodalomból. A hagyomány szerint gyakran ettől a naptól kezdték el fogyasztani az újbort, a boráldás egyik célja pedig az volt, hogy a következő évben is jó termést takaríthassanak be a borosgazdák. 

Mi is az újbor? Az újbor fogalma nem egyértelműen definiált, tág értelemben a kierjedt bor a következő szüretig újbornak számít: tehát minden legutóbbi termésű bor, amihez az idén szüreteltek. A szakértő borászok ugyanakkor az olyan borokat nevezik újbornak, amelyekben még nem dominálnak az érlelési illatok és ízek, amelyek az erjesztés után nulla érleléssel egyből a palackba kerülnek. Az ilyen éppen hogy kiforrt, még nem letisztult, nem érett borokból manapság egyedi kóstoló fesztiválokat is rendeznek. (Borászportál / Arcanum)

(Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál, Facebook – időpont: 2023. február 25., Stefánia Palota)

Miért János napján? A János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep. Az István-köszöntőkhöz hasonlóan igen sok változatban él a magyar nyelvterületen a jánosáldás népi gyakorlata. Szólásként él a Szent János áldása, a búcsúzáskor megivott utolsó pohár borral kapcsolatosan. Konkrétan e jeles naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott, mely a borvidékeken máig él. A szentelt bornak is – mint minden egyéb szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele. Öntöttek belőle a boroshordókba is, hogy ne romoljon el a bor. (Arcanum)

 

Forrás: veol.hu, Fotó: Wikipedia / Österreichische Nationalbibliothek

KAPCSOLÓDÓ

>> APJA FIA: AZ ÉV BORTERMELŐJE

>> MINDEZT JÓ, HA TUDOD A MAGYAR SAJTOKRÓL