Emlékvonatozás a marcali vasútvonalon


2023.10.16 - Balatonica
őszi vonatozás

Lelkes vasútbarátok 2018. óta minden évben hagyományteremtő és közösségépítő különvonatozást szerveznek Belső-Somogy és Balatonszentgyörgy között, hogy felhívják a figyelmet a vasútvonal szükségességére és a benne rejlő fejlesztési lehetőségekre. Október 21-én (szombaton) ráadásul a vasútvonal 130. születésnapját is ünneplik.




A Belső-Somogyot a Balatonnal összekötő, 37-es számú Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonalon 1893. október 24-én indult meg a forgalom. Építésének célja az volt, hogy az itt megtermelt mezőgazdasági árut vasúton szállítsák el. A személyforgalmat 116 év után, 2009. december 13-tól függesztették fel. Az elmúlt évek eseményei összehozták a vasútvonal által érintett települések önkormányzatait és civil szervezeteit, nekik köszönhetően hagyomány lett az őszi emlékvonatozás. (A 2020-as árvíz óta Somogyszob és Böhönye között sajnos járhatatlanok a sínek).

 

Fotó: György-Dávid Valentin

 

2023. október 21-én (szombaton) két szerelvényt is indítanak. Az első vonatot – amely 4 retró személykocsiból fog állni – egy 50 éves, „Csörgő” becenevű mozdony fogja továbbítani. A vonat BORONKA Expresszvonat néven fog közlekedni Keszthely – Böhönye – Keszthely között. A második vonatot a korábbi évekből megszokott Bzmot motorkocsi fogja alkotni, amely 2 mellékkocsit fog továbbítani. Ez a vonat S37-es személyvonat néven fog közlekedni, Balatonszentgyörgyről Böhönyére, majd vissza.

Bővebb információ az Emlékvonatozás hivatalos Facebook-oldalán.

 

Forrás: hirbalaton.hu, Fotó: Emlékvonatozás FB (címlap fotó: Gálovics Márk)

KAPCSOLÓDÓ

>> ORSZÁGBÉRLETTEL A BUZSÁKI TERMÁLFÜRDŐBE

>> MEGNYITOTT A BUZSÁK-CSISZTAFÜRDŐ LÁTOGATÓKÖZPONT