Átadták a kipofozott Kinizsi-várat Nagyvázsonyban


2023.03.17 - Balatonica
arany páncél

A 2020 óta tartó felújítást és a tavaly húsvéti részleges átadást követően, a mai nap (március 17-én) teljes egészében megnyitott a nagyvázsonyi Kinizsi-vár. A Balaton-felvidék látványossága az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, újrarendezett kiállítási tartalommal kiegészülve, hétfő kivételével minden nap várja a látogatókat.




Tavaly tavasszal hírt adtunk róla, hogy részlegesen megnyílt a nagyvázsonyi Kinizsi-vár. Akkor még tavaly nyárra időzítették az ünnepélyes átadást, de végül a mai nappal, 2023. március 17-én erre is sor került. A látogatókat hétfő kivételével minden nap 10 és 17 óra között tárt kapukkal várják. 

 

A Kinizsi-vár belülről a felújítás után (forrás: a vár facebook oldala)

 

A vár hivatalos átadó ünnepségén elhangzott, hogy örökség- és műemlékvédelmi szempontokat szem előtt tartva végezték a felújítást, az épület ugyanakkor interaktív kiállítással és korszerű rendezvényteremmel bővült, így kívülről is újszerű látványt nyújt. Áprilistól múzeumi shop és kávézó is várja majd az ideérkezőket. A nagyvázsonyi vár turisztikai célú fejlesztése című projekt 1,6 milliárd forint európai uniós forrásból valósult meg. A Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogram keretein belül országosan összesen 17 kastély és 12 vár újul meg, ezek közül a Balaton környékén a Sűmegi-vár, dobai Somló-vár, a nádasladányi Nádasdy-kastély és a dégi Festetics-kastély már elkészültek.

 

A Kinizsi-vár felülnézetből a felújítás előtt (forrás: Wikipedia)

 

A Balaton-felvidék egyik legjellegzetesebb vára a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, mely nevét a törökverő Kinizsi Pálról, Mátyás király legendás hadvezéréről kapta. A vár és a lakótorony a XV. század elején épülhetett az akkori földbirtokos Vezsenyi család megbízásából. Meglepő módon Nagyvázsony legalacsonyabban fekvő részére épült a vár, de nem véletlenül, hiszen a hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy a Budáról levezető két fontos kereskedelmi útvonal (az egyik az olasz, a másik a dalmát tengerpart felé) itt ágazott le egymástól. A másik szempont pedig az volt, hogy itt a várárokban fakadt egy bővizű forrás, azaz ostrom idején sem kellett vízhiánytól tartani. A Vezsenyi család kihalása után 1472-ben adományozta Hunyadi Mátyás a várat Kinizsi Pálnak, aki jelentős átalakításokat hajtott végre az erődítményen, ekkor alakult ki többek között a mély várárkok, a palota és a várkápolna. Később a 16. századtól a Zichy család birtokába került az ingatlan. Az utolsó katonai összecsapás a várban a Rákóczi-szabadságharc idején történt, utána legfeljebb börtönként használták a lassan pusztuló épületet, illetve csak a lakótoronyban laktak kiöregedett cselédek. 1955-ben kezdődött el régészeti feltárása és helyreállítása.

 

Forrás: portfolio.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> HÚSVÉTTÓL LÁTOGATHATÓ A FELÚJÍTOTT KINIZSI-VÁR (2022)

>> ÚJRANYITJA KAPUIT A HÓFEHÉR KASTÉLY