A Budapest Boat Show díszvendégei a balatoni vitorlások


2024.02.20 - Balatonica
vitorlázás felülről

A 2024-es Budapest Boat Show szervezői az idei évben a Magyar Vitorlás Akadémiát és annak Vitorlázz Itthon programját kérték fel a hajós seregszemle díszvendégének. A partnerségnek köszönhetően február 22-25. között még hangsúlyosabban jelenik meg a hazai vitorlássport a Hungexpo területén.




A 2024-es Budapest Boat Show díszvendége, a Magyar Vitorlás Akadémia mintegy 250 négyzetméteres standján minden a vitorlázásról fog szólni egyfajta „vitorlás idővonalat” alkotva a kezdeti lépésektől a csúcsokig. Bemutatják a hazai utánpótlásversenyzőket, a jövő olimpikonjait, akik megosztják felkészülésük fortélyait, céljaikat, eddigi eredményeiket, a legkisebbeknek pedig segítenek kipróbálni a vitorlázást szárazföldön.

Az idei esztendőben a Magyar Vitorlás Szövetség ismét élő adást sugárzó stúdióval készül a Budapest Boat Show-ra, ahol a szakmai előadások mellett stúdióbeszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők mind a helyszínen, mind pedig az online térben.  Az idei év az ötkarikás játékok éve (Párizs 2024), éppen ezért kiemelt szerepet kapnak a műsorfolyamban olimpikonjaink, egykori élversenyzőink, valamint olimpiai reménységeink

A Szövetség munkatársai személyesen is jelen lesznek a kiállítás mind a négy napján, sőt a vitorlázóknak egy külön Help Deskkel is készülnek, ahol az esetleges kérdésekre adnak választ, vagy nyújtanak segítséget.

 

 

Forrás: HírBalaton, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ISKOLAHAJÓ PROGRAM INDUL BALATONFÖLDVÁRON

>> ELSŐ SZEZONOS VITORLÁZÓ VAGY? EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT TUDNOD KELL!