Újabb csúcskiállítás tavasztól a Vaszary Galériában


2024.02.24 - Balatonica
fekete-fehér ollók

ROMBOLJATOK, HOGY ÉPÍTHESSETEK címmel Kassák Lajos egykori folyóiratainak feldolgozásával a magyarországi avantgárd művészetről nyílik kiállítás március 16-án a balatonfüredi Vaszary Galériában.




Az első világháború idején indult avantgárd művészgeneráció tagjai radikálisan szembefordultak a korábbi évtizedek stílusirányzataival, és új utakat kerestek társadalomalakító programjuk kifejezéséhez. A magyar avantgárd művészet és irodalom történetében meghatározó szerepet játszott Kassák Lajos, aki költőként, képzőművészként, valamint folyóiratok szerkesztőjeként is tevékenykedett. Az avantgárd művészek Kassák lapjai körül szerveződtek csoporttá, A Tett, a Ma és a Dokumentum című folyóiratok pedig összművészeti alkotásként egyesítették az irodalom és képzőművészet eredményeit.

Kassák és társai az 1910-es és 1920-as években jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert is kialakítottak, és bekapcsolódtak az expresszionizmus, a dadaizmus, a konstruktivizmus és a szürrealizmus nemzetközi hálózataiba. A Vaszary Galériában március közepén nyíló kiállítás Kassák folyóiratain keresztül mutatja be a magyar avantgárd művészetet, kiemelt hangsúllyal a nemzetközi kapcsolatokra. A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum együttműködésével valósul meg, a bemutatott műalkotások pedig számos múzeumból és magángyűjteményből érkeznek.

A tárlat június 30-ig látogatható Balatonfüreden.

 

Kassák Lajos a szigligeti Alkotóház teraszán 1965-ben (Fortepan / Hunyady József)

 

Forrás: balatonfured.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> KORTÁRS MŰVÉSZETI LÁTVÁNYOSSÁG A DUBNICZAY-PALOTÁBAN

>> NEMZETKÖZI GYŰJTEMÉNYBŐL NYÍLIK KIÁLLÍTÁS TIHANYBAN