Tizenkét előadóval megjelent a Balaton hangjai album


2023.08.19 - Balatonica
láblógatás zöld víz

A Balaton hangjai címen most megjelenő albumon tizenkét előadó szerzeményét hallhatjuk, akik mind stílusukban, mind mondanivalójukban más-más szemszögből mutatják be a Balaton sérülékenységét. A kivételes anyagot egy lemezbemutató minifesztivállal is megünneplik augusztus 19-én a salföldi BÁNYA Kertben.




A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt projektje a BALATORIUM, amelynek küldetése, hogy a kultúrán keresztül hozza közelebb az emberekhez a Balaton és térségének ökológiai összefüggéseit, és felhívja a figyelmet arra, hogy csak együtt tehetünk a Balaton jövőjéért.

Ezúttal tizenkét kiváló előadó közreműködésével teszik ezt meg: a Banana Records koordinálásával létrejött Balaton hangjai című albumra ugyanis Deva, Hegedűs Józsi, Iamyank, a Jazzbois, Mmamt, Nóvé Soma, Onakom, a SunMa, a Wave of SoundWavy és Zalai Richárd szállítottt egy-egy vadonatúj tracket. Hozzájuk csatlakozott SNAILTRIP, aki a korábban meghirdetett pályázaton keresztül került az allstars csapatba. A lemez további különlegessége, hogy a résztvevők szabadon használhatták az Analog Balaton tagjai által a Balatonnál rögzített természeti hangokat, így a nád lágy susogása, a balatoni kavicsok koccanása, a víz megnyugtató hullámzása és az önfeledt nyaralók duruzsolása is hozzátesz az utánozhatatlan atmoszférához.

 

 

A Balaton hangjai tehát nem csak egy kiemelten fontos ügyet támogat, de egy igazi zenei kuriózum, amely a Balaton csodálatos természeti kincseit előtérbe helyezve kalauzol el bennünket képzeletben hazánk káprázatos tájaira. Ha az album hallgatása közben kedvünk támad a Balaton felé venni az irányt, a készítők egy exkluzív eseménnyel várnak minket augusztus 19-én a salföldi Bánya Kertben. A koncertek előtt a Balatorium projekt edukációs programjait is látogathatjuk.

 

Forrás: bdpst24.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> FŰRE LÉPNI SZABAD: ZÖLD FESZTIVÁL HÉVÍZEN

>> BALATON, POPZENE, ÖKOLÓGIA. ÍGY EGYÜTT?