Már a kanyarban a dinnyeszezon!


2023.06.22 - Balatonica
dinnye és kék csíkos terítő

A görögdinnye hagyományosan július elején jelenik meg a gyümölcsárus standokon, a sárgadinnye akár már hetekkel előtte. Jó hír, hogy a hétvégétől már magyar dinnyét is lehet vásárolni a hazai boltokban és piacokon. Nektek mikor érik be az első dinnyézés?




A NAPHÍRE a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát idézve megírta, hogy a fogyasztókhoz elsőként Békésből, Tolnából és Baranyából érkezik a dinnye, később Hevesből, július végétől pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Kedvező időjárás esetén akár szeptember végéig is kitarthat a kínálat, illetve eleve vannak későbbi ültetésű, így csak ősz elején beérő fajták. A szakemberek 140-160 ezer tonnás belföldi termésre számítanak.

A termelők azt ígérik, hogy idén jó minőségre számíthatnak a vevők, minden körülmény adott ugyanis az ízletes terméshez. A magyarországi termőterület tavalyhoz képest 2600 hektárról 2900 hektárra nőtt; ezzel párhuzamosan a dinnye fajtaválasztéka bővült, termelési technológiája fejlődött. Megjelent például a fóliás termelés: a szezon emiatt kezdődhet kicsit előbb Magyarországon. A görögdinnyének még csak 2-3 százaléka, a sárgadinnyének viszont már több mint 20 százaléka a fóliás termelésből származik. 

A korszerűsítést az export lehetőségek szűkülése ösztönözte, hiszen a magyar termelők külföldi piacainak jelentős részét az elmúlt években a görög, az olasz és a spanyol kínálat uralta. Emiatt a korszerűtlen fajták helyét az utóbbi években versenyképes és ellenállóbb oltott és hibrid dinnyék vették át, ma már ezeké a belföldi termőterület 95 százaléka. 

Jelenleg ott tartunk, hogy akár az exportlehetőségek visszaszerzése felé is lesz elmozdulás. Az importőrök érdeklődése alapján idén arra számítanak, hogy a belföldi termés harmada juthat el külföldre, túlnyomórészt Csehországba, Lengyelországba, Németországba és Szlovákiába.

 

Forrás: ATV / NAPHÍRE, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MI LESZ AZ ÚJ SLÁGER A BALATONI FAGYI KÍNÁLATBAN?

>> EZEKNEK A CSEMEGÉKNEK FELSZÖKÖTT AZ ÁRA