Jabin Péter: „Mi a Covid szülöttei vagyunk”


2022.05.29 - Czvitkovits Judit


Bár a világjárvány az ő lábuk alól is kihúzta a talajt, kettejük sikertörténete ezzel egyidőben kezdődött: Jabin Péter és felesége a Covid alatt futtatta be a rég elfeledett tihanyi Sport Éttermet, ahol az ételt, ha kell, hajókra is kiszállítják. A Sport Terrace Tihany ötletgazdájával beszélgettünk.




Milyen kapcsolat fűz a Balatonhoz?

Balatoni gyereknek vallom magam. A ‘70-es évek óta van apukám családjának egy nyaralója Tihanyban, gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem ott. Nemcsak magát a nyaralót és a Balatont szerettem, de az egész félszigetet. 

Rengeteg szép emlékem van: a balatonszepezdi zsíros kenyér partikon például minden évben ott voltunk az egyik legjobb barátommal. Ez egy táncmulatság, ahova a helyiek, a nyaralótulajdonosok és a szervezők rengeteg féle zsíroskenyérrel készülnek, és hát persze van sör, bor, óriási tábortűz és tánc hajnalig. Soha nem felejtem el, ahogy a nyári Balaton-parton megpróbáltunk bulizni – és persze csajozni, több-kevesebb sikerrel. 

Arra is szívesen gondolok vissza, ahogy az unokaöcsémmel fejünkbe vettük, hogy apukám csillagász távcsövével pénzt keresünk. Felállítottuk a szerkezetet a Tihanyi Apátságnál, a kavicsba pedig beleírtuk, hogy egy perc 100 forint. Nagyon sokan jöttek, kérdezték, belenézhetnek-e, de a kavicsba írt sorokat senki nem vette észre. Egy fillért nem kerestünk. Ekkor jöttem rá, hogy a marketingnek mekkora jelentősége van. Később a vendéglátói tanulmányaim is a Balatonhoz kötöttek, a főiskolát Keszthelyen, a Georgikonon kezdtem el, így a Balaton egy másik részét is megismertem. 

Valójában a szívem mindig is ide húzott, arról álmodoztam, hogy a nyugdíjas éveimet a feleségemmel és az unokáimmal majd itt fogom tölteni. A „nyugdíj” aztán előbb jött, mint vártam: 36 évesen a feleségemmel leköltöztünk Tihanyba. 

Hogy megnyissátok a Sport Terrace Tihanyt. Mi a történetetek?

Már gyerekként sokat nézegettem a Sportszálló épületét, és próbáltam megfejteni, mi lehet. 1992 óta zárva volt, és ahogy idősödtem, egyre inkább kezdett érdekelni, miért van parlagon, miért nem kezd vele valaki valamit. Aztán megszületett bennem a gondolat: lehet, hogy én vagyok az a valaki. Pár éve besétáltam az önkormányzatra, hogy megtudjam, mik a lehetőségek, és úgy egyáltalán, milyen állapotban van az építmény kívül, belül. 

Maga a Sportszálló 1923-ban épült Borbíró-Bierbauer Virgil és Mikle Károly tervei alapján a Ferenc József Főhercegi Kastéllyal és a Limnológiai Intézettel egyidőben. A klasszicista szálló a Balatonon vitorlázók szálláshelyeként nyílt meg, ami előtt volt egy kikötő is, ahol a kishajókkal lehetett megállni. Egy tizenkét szobás elegáns, patinás kis szálló volt, ma azt mondanánk rá, hogy boutique hotel. Sajnos a szocialista rendszerben szálloda csak nagy lehetett, így ezt a kis hotelt, mivel nem tudták bővíteni, nagyüzemi konyhává alakították át. Ekkor építették hozzá azt a teraszt is, ahol most mi működünk. A létesítményt egy ideig a Hunguest Hotel elődje üzemeltette, majd a rendszerváltás idején került a jelenlegi tulajdonoshoz, akinek komoly tervei voltak az épülettel. Ezek sajnos egyelőre nem valósultak meg. 

Később vele is felvettem a kapcsolatot, de a tárgyalás abbamaradt, ugyanis beindult a tévés karrierem. Akkor még azt hittem, hogy a médiában nagyobb jövő vár rám. Ez a gondolat aztán idővel megfordult. Megismertem a feleségemet három és fél évvel ezelőtt, majd amikor Tihanyba kirándultunk, megmutattam neki is az épületet. Egyből beleszeretett. 

A történet úgy kerek, ha elmesélem, hogy 2019 tavaszán jött egy megkeresés: a strand egy büféjébe kerestek üzemeltetőt, mi pedig a párommal úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Már a szerződés aláírása előtt álltunk, amikor közölte az akkori strandüzemeltető, hogy valaki jobb ajánlatot tett. Bár ezt a projektet elbuktuk, újra eszünkbe jutott, mi lenne, ha az egész vállalkozást átvinnénk a Sport étterembe, hiszen rengeteg beszállítóval, partnerrel lebeszéltük már az együttműködést. Újra megkerestük az épület tulajdonosát, aki mondta, a helyzet azóta is változatlan, tárgyalhatunk. Másnap már ott is voltam nála.

Emlékszem, amikor visszamentem Tihanyba, hogy a beszállítókkal találkozzam, ott vártak a mólónál, én meg mondtam nekik, hogy sétáljunk 50 métert, a helyszín picit megváltozott. Akkor, ott azt ígértem nekik, hogy egy hónapon belül megnyitjuk a helyet. Az egy hónapból végül másfél lett, de a felségem, a család és a barátok segítségével Magyarország legértékesebb „lomtárát” alakítottuk rombisztróvá. Azt szoktam mondani, bár a helyre én találtam rá, a feleségemmel közös gyermekünk a Terrace.

Mindezt a pandémia előtt. Hogyan hatott a vírushelyzet a vállalkozásotokra?

Mi a Covid szülöttei vagyunk, nekünk a pandémia rendkívül jót tett. Bár a legtöbb vendéglátóhely megsínylette, sőt volt, aki bele is rokkant, mi velük szemben 2020 tavaszán megnyitottunk. A pandémiáig DJ-ként és műsorvezetőként, a feleségem akrobatika edzőként és show-táncosként dolgozott, múlt időben, mivel mindketten elvesztettük a Covid jöttével a munkánkat. 

A karantén elől Tihanyba költöztünk, a feleségem online tartott edzéseket, én pedig megvetettem a lábam az építőiparban, segédmunkás és anyagbeszerző lettem. Április elején döntöttünk úgy, hogy elvitelre és házhozszállításra megnyitjuk a Terrace-t, ez ugyanis jogszabályilag engedélyezett volt. Ennél jobb ötletünk nem is lehetett volna, hiszen velünk együtt rengetegen költöztek a Balatonra. Sokan home office-ban dolgoztak, és nem volt hol enniük. Miután elkezdtük a házhozszállítást, azt vettük észre, hogy hétről hétre duplázódik a forgalom, ami odáig „fajult”, hogy nemsokára nemcsak szakácsot, de az előző évi munkatársakat is be kellett hívnunk. Tulajdonképpen a mi stabil vendégkörünk a Covid alatt kezdett kialakulni. 

Mi van az étlapon?

Úgy voltunk vele, ha valaki a Balatonon akar enni, akkor a büfé és a magyaros konyha között tud választani, éppen ezért a budapesti vendéglátó egységekhez hasonló ételkínálatban gondolkodtunk. Mivel mindkettőnk számára rendkívül fontos az egészséges étrend, erre fókuszáltunk. A legelején csak rostlapon készült ételeket kínáltunk, volt lazac steak, csirkemell, bajor grillkorbász, két-három féle burger. Köretként rozsos bucit és salátát adtunk. Bár nagyon egyszerű volt a menü, szerették az emberek, örültek, hogy kapnak egy egészséges alternatívát, és végre nem csak a megszokott ételek közül tudnak választani. 

Később, ahogy erősödtünk, a menü is bővült, átalakult: felkerült többek között a marhabélszín, a marhapofa, a fogasfilé, a kacsa, az édesburgonya, a hasábburgonya és a grillzöldség is. Idővel annyira belejöttünk, hogy tavaly tavasszal belevágtunk a sushiba is. 

A weboldalon olvasható, hogy a házhozszállítás mellett, ha kell, a vízre is kiszállítjátok az ételt. Ez a szolgáltatás működik?

A lezárások után a házhozszállítás megmaradt, de időközben azzal is szembesültünk, hogy meglehetősen problémás a kikötés a parton, a Tihanyi öregkikötő ugyanis szűkös, ahol ráadásul a nagyobb vitorlások, amelyek tőkesúlya 1,60 méternél mélyebbre ér, nem is tudnak kikötni. Innen jött az ötlet, hogy ezt a közönséget is jó lenne valahogy kiszolgálni. Aztán jött a gondolat, vegyünk egy elektromos csónakot, és kezdjük el a hajókról kihozni embereket. Hamar kiderült, hatalmas erre az igény, de amire ennél is nagyobb, az a hajóra való ételszállítás. Hát megcsináltuk – a Balatonon elsőként. 

Egy vendéglátó egység úgy kerek, ha ott zene is szól. Nálatok mi van a zenei palettán?

Már a legelején tudtuk, hogy Café del Mar jellegű ambient műfaj irányába szeretnénk elmenni, de az egészet elintéztük annyival, hogy majd nyitás előtt keresünk egy megfelelő playlistet a Spotifyon. Ekkor ismertük meg a Balatonica rádió tulajdonosát, aki csak úgy mellesleg rákérdezett, hogy a Terrace-on milyen zene szól majd. Elmondtunk, hogy chill-out mixekben gondolkodunk, mire ő mondta, hogy most indított egy rádiót, próbáljuk ki, lehet, hogy beválik. Pénteken elindítottuk, és azóta is az szól. Olyan zenéket adnak, amik egy az egyben azt az érzést és hangulatot hozzák, amit mi megálmodtunk. A Balatonicában az a jó, ha szól, akkor kellemes hangulatot teremt, ha nincs, akkor hiányzik; sőt ha valami más szól helyette, szabályosan érzed, hogy valami nem kerek. 

Az elején minden héten volt nálunk akusztikus koncert is, de aztán rájöttünk, ez nem túl rentábilis, ezért a heti egyből havi egy lett. Ez is a karantén nagy ötlete volt, az emberek ki voltak éhezve az ilyen jellegű élményekre. 2020-ban, amikor Szakács Gergő eljött hozzánk, több mint háromszázan voltak a Terrace-on. Őt azóta olyan fellépők követték, mint Járai Márk vagy Torres Dani. Mindig készülünk valamivel.

Veled DJ-ként az EFOTT-on kívül idén nyáron hol találkozhatnak a rajongók?

A DJ-karrierem kezd a végéhez közeledni, ugyanis nem nagyon jut rá időm. Ha nagyobb bulikba hívnak, szívesen megyek, de a kisebb rendezvények már nem férnek bele. Korábban több főiskolai, egyetemi rendezvény visszatérő előadója voltam, viszont nemcsak időm, de energiám sincs már erre. Amikor felállok a pult mögé, hogy másfél órát zenéljek, az nagyon felölt, de ott van a sok utazás, a szervezés, a logisztika. Nincs már ehhez erőm, ráadásul a Sport Terrace mellett egy halsütöde üzemeltetésébe is beszálltunk, így már nem akarok úgy elvállalni egy munkát, hogy nem tudom százszázalékosan odatenni magam. 

Amikor vendéglátást tanultál, gondoltad volna, hogy ez lesz az utad?

Azt mindig tudtam, hogy 40 éves koromnál tovább nem szeretnék DJ-zni, mert nem érzem komfortosnak, hogy negyven plusszosan esetleg kinevettessem magam: 18-25 év közötti fiatalokkal kellene megtalálnom a közös hangot úgy, hogy közben egy generációs szakadék van köztünk, nem érzem kompatibilisnek magam ezzel a korosztállyal. Persze ez nem hiba, ez így természetes, egész egyszerűen csak nem érzem hitelesnek azt, hogy úgy szórakoztassak, hogy nem ismerem őket. Régebben, mindent tudtam a közönségemről, hogy mit szeretnek, mit olvasnak, mik foglalkoztatják őket, de ebből, többek között a Covidnak is köszönhetően, kiszakadtam. De nem bánom! Áldom az eszem, hogy belevágtunk a vendéglátásba. Jó időben, jó helyen kezdődött el az új fejezet.