Balatoni szállodát választottak az év hotelének


2024.01.29 - Balatonica
szálloda belső ágy tapéta

2023-ban futott az AZ ÉV HOTELE közönségszavazás hatodik évada. Az elődöntőben 28, a döntőben 10 szálloda versenyzett a nézők voksaiért. Mind az öt nagy turisztikai régió indított jelölteket. Idén először a balatoni régiós jelölt vitte el a pálmát.




Az Interakció Produkció gyártásában készült televíziós hotelversenyben 2023. augusztusától január végig a nézők összesen több, mint 105 ezer szavazatot adtak le a számukra legkedvesebb szálláshelyekre. A verseny immár 6 éves történetében először nyert balatoni szálloda; ráadásul két olyan balatoni hotel is a legjobb háromban végezett, melyek 2023-ban fogadtak először vendégeket.

Így 2023 legjobb hotele a keszthelyi Sirius Hotel****superior lett, amely a szavazatok 20,2 százalékát szerezte meg. A döntőben leadott szavazatok 19,9 százalékával a második a hajdúszoboszlói Hotel Aurum**** lett. A dobogó harmadik fokára pedig a balatonfüredi Hotel Vinifera Vine & Spa*****superior állhatott fel a döntőben leadott szavazatok 17,7 százalékával.

Az ÉV HOTELE közönségszavazás szervezői hivatalosan is bejelentették a folytatást, azaz a 2024-es új évadban újabb magyarországi szállodák szállnak majd versenybe a nézők szavazataiért és a címért.

 

 

A 2023-as évad döntősei régiónként

Balaton régió:
–    Sirius Hotel ****superior, Keszthely
–    Hotel Vinifera Wine & Spa *****superior, Balatonfüred

Észak-Kelet Magyarország régió:
–    Calimbra Wellness és Konferencia Hotel ****superior, Miskolctapolca
–    Hotel Villa Völgy **** Wellness & Konferencia, Eger

Alföld régió:
–    Hotel Divinus *****superior, Debrecen
–    Hotel Aurum ****, Hajdúszoboszló

Észak-Dunántúl régió:
–    Fagus Hotel Conference & Spa ****superior, Sopron
–    Park Hotel ****, Bük

Dél-Dunántúl régió:
–    István Király Szálló, Pécsvárad
–    Nagypince Borhotel Vine & Spa****, Böhönye

 

Forrás: HírBalaton / RTL Klub, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MEGÚJULT A BALATON IKONIKUS SZÁLLODÁJA

>> LUXUSSÁTOR ÉS FA TETEJÉN HÁZIKÓ – SZÓRAKOZNAK VAGY EZEK TÉNYLEG SZÁLLÁSOK?