24 órás felolvasómaraton Keszthelyen


2024.01.04 - Balatonica
csésze tea könyvek gyűrűk virág szemüveg

Szendrey Júlia Keszthely egyik leghíresebb szülötte, a Petőfi-év kapcsán kiemelt figyelmet kapott. Keszthelyen 24 órás felolvasómaratont tartottak a tiszteletére. Az érdeklődőket az emlékévre kibővített emlékházba várták.




Szendrey Júlia elsősorban Petőfi hitveseként vonult be a köztudatba. Az asszony azonban az irodalomban is jelentőset alkotott, kortársai élénk fantáziával és mély érzésvilággal rendelkező, szellemdús írónak tartották. Alkotásainak egy része megjelent a 19. századi sajtóban, több elbeszélését és meséjét viszont csak később ismerhették meg az olvasók. A keszthelyi maraton jó alkalmat adott arra, hogy Szendrey művei egyre jobban bekerüljenek a köztudatba.

A felolvasómaraton nagy érdeklődésre tartott számot, az online kampány segítségével 50 ezer embert sikerült elérniük. Mintegy 300 visszajelzést kaptak, és több mint 80-an jelentkeztek felolvasónak. Szendrey írásai mellett Petőfi Sándor költeményei is elhangzottak. A program jó lehetőség volt az emlékház bejárására is, az érdeklődőknek tárlatvezetést is tartottak. A rendezvény egyben a Petőfi 200 záróeseménye volt Keszthelyen. 

A Szendrey-emlékházban az idén is várják mindazokat, akik szeretnének mélyebben megismerkedni a nemzet özvegyének életével és munkásságával.

 

 

Forrás: KeszthelyTV / hirbalaton.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> A HÉT IDÉZETE NŐNAPRA

>> PETŐFI TÁNCJÁTÉKKAL DOBBANT AZ EKF NYITÓHÉTVÉGÉJE