Madármegfigyelő napok a Balatonnál


2025.09.29 - Balatonica
gyurgyalagfélék madarak

Az első októberi hétvégén országszerte és a Balaton környékén is megrendezik a madármegfigyelő napokat, amelyeket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szervez. A kezdeményezést a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (BirdLife International) indította még 1993-ban, és azóta több kontinens lakói vesznek részt az őszi madárvonulás megfigyelésében.




Nemzetközi összefogás, közös adatgyűjtés

Az eseményhez mára közép-ázsiai országok is csatlakoztak, így két kontinensről gyűlnek az adatok a madárvonulásról. Magyarország rendszerint az élmezőnyben végez a résztvevők számát és a megfigyelt madarak mennyiségét tekintve: tavaly például 36 ország közel 25 ezer résztvevője több mint 3,5 millió madarat számolt meg.

Az MME idén 16 megyében és Budapesten több mint 50 helyszínen várja a madárbarátokat. A részvételhez azonban nem feltétlenül kell elutazni: bárki hozzájárulhat az összesített eredményekhez azzal, ha a saját kertjében, utcájában vagy a közeli parkban számolja meg a madarakat, és feltölti az adatokat a program honlapjáról letölthető űrlapon vasárnap 16 óráig. A résztvevőknek elegendő rögzíteni a helyszínt, a létszámot, a látott madarak összlétszámát, valamint a három leggyakoribb faj nevét és egyedszámát. Érdekes vagy ritka madarak felbukkanását is érdemes jelezni.

Balatoni programok és helyszínek

Hegyesd és Monostorapáti közötti víztározó
Időpont: 2025. október 4., szombat 14:00
Találkozó: Hegyesd, Zrínyi utca felől, a tó kerítése melletti kavicsos út (Koordináták: 46.92246, 17.53067)
Program: távcsöves madármegfigyelő séta
Kapcsolat: Nyitrainé Kovács Andrea, +36-70-295-5306
Kutyát nem lehet hozni.

Balatonfűzfő, Parti sétány
Időpont: 2025. október 5., vasárnap 14:00
Találkozó: Tobruk Strand parkoló
Program: madármegfigyelő séta
Kapcsolat: Druzsbaczky Ildikó, +36-70-208-6746
Kutyát nem lehet hozni.

Keszthely, Régi fejőház parkja (Bécsi kapu utca 1)
Időpont: 2025. október 4–5., szombat–vasárnap 10:00–14:00
Találkozó: Festetics madárpark bejárata
Program: madármegfigyelő séta és madárgyűrűzési bemutató
Kapcsolat: Imre Kornél, 06-20-952-5640, imre.kornel@mme.hu

Verseny is zajlik az országok között

Az eseményhez kapcsolódik az EMN (Európai Madármegfigyelő Napok) játékos versenye is, amelyben a megfigyelések száma alapján alakul ki a virtuális rangsor. Magyarország hagyományosan az élmezőnyben szerepel, tavaly például két kategóriában is dobogós helyet ért el.

 

Forrás: hirbalaton / MME, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> Csodaszarvas Családi Nap Gyenesdiáson

>> Gesztenye Fesztivál: Keszthely élménydús őszi ízei