Jön a 33. Zalai Borcégér Keszthelyen
2025.07.24 - Balatonica

Július 30. és augusztus 3. között ismét megrendezik a Zalai Borcégért Keszthelyen – immár 33. alkalommal. A rendezvényen a látogatók több mint 150 minősített bort kóstolhatnak meg, köztük a frissen kiválasztott Keszthely Város Borát is, amelynek kilétét a fesztivál során hozzák nyilvánosságra.
A borokat szakmai zsűri értékelte, főként arra figyelve, hogy ne legyen bennük olyan hiba, ami kizárná az árusításukat. Végül 14 borászat 160 tétele közül ötöt kellett kizárni. A borfesztivál azonban nemcsak az ízekről szól: a Goldmark Károly Művelődési Központ szervezésében színes programok is várják az érdeklődőket. Lesz borfelvonulás, néptáncbemutató, kubai táncshow, családi programok, gyerekkoncert, játszóház, valamint esti koncertek és DJ-szettek is. A szervezők szerint ez lesz a nyár egyik legízesebb, legsokszínűbb ünnepe a Balaton partján – a bor, a kultúra és az emberek találkozása.
Forrás: hirbalaton / keszthelyTV, Fotó: unsplash
KAPCSOLÓDÓ
>> Nagyot mentek a zalai borok a térségi borversenyen
>> BotanicArt: Zöld élmények nyáron a Dubniczay-palotában