A Balaton virágaiból készül a magyar gin


2022.07.14 - Balatonica
A Balaton virágaiból készül a magyar gin

Már az ókorban alkalmazták gyógyhatású készítményként, majd hosszú utat bejárva korunk egyik legnépszerűbb alkoholos italává vált a gin, amelynek alapanyaga a gabona, de esszenciáját valójában a borókabogyó és a változatos fűszerek adják. Mint az alkoholos italok többségénél, itt sincs bombabiztos recept, a kötelező elemeken kívül minden gin készítő igyekszik a helyi fogyasztók ízléséhez közel álló alapanyagokkal dolgozni. Az egyik legismertebb hazai kézműves gin márka, a Búzavirág készítőivel beszélgettünk balatoni összetevőkről és szenvedélyes kötődésről.




Izgalmas kísérletezés eredményeként született meg 2019-ben a Búzavirág gin, amely 24 összetevőből áll, köztük a markáns jellegű borókával, fűszerekkel, a Balaton-felvidéken termő mandulával és a Balatonfüreden őshonos hársfavirággal, valamint az akácvirággal. A balatoni alapanyagok felhasználása azonban nem csak ízformáló választás volt, hanem érzelmi okai is vannak, ugyanis Bárány Péter és Viszkei Ágnes társtulajdonosoknak erős kötődése van a Balatonhoz. 

"Amikor 17 éves koromban szüleimtől megkaptam a 120-as Skodámat, első utam a Balatonhoz vezetett. Lementem a partra, és nem tudtam betelni a látvánnyal. Akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer itt szeretnék élni. Készítettem egy nagyobb dobozt, és abba kezdtem gyűjteni azokat a tárgyakat, amikről azt gondoltam, hogy egyszer majd a balatoni nyaralóban fogom használni. Azóta megvalósult az álom, néhány éve vásároltunk egy kis apartmant a Balatonnál, és egyre inkább keressük a lehetőségeket, hogy több időt töltsünk itt.” – meséli Péter. 

Ágnes gyerekkora nyarait töltötte a család balatoni faházában, és ahogy mondta, sosem unatkozott és még a gipszelt lába sem akadályozhatta meg, hogy részt vegyen a helyi érdekeltségű bulikban a szomszéd gyerekekkel. A búzavirág iránti szenvedélye is ebből a korból eredeztethető, amikor kislányként a közeli rétekre járt virágot szedni. Ekkor még nem sejtette, hogy később milyen fontos szerepe lesz életében a kedvenc virágának. Innen már könnyen kitalálható, hogy ki volt a márka névadója, és talán az is sejthető, hogy a Búzavirág gin különleges kék színét a hozzáadott vadvirág szirmaitól kapja. 

Balatonon járva érdemes tehát belekóstolni a helyi ízeket is tartalmazó párlatba. Legnépszerűbb formája a jéghideg Gin&Tonic, amelynek az alkohol mellett ugyanolyan fontos összetevője az üditőital. „Bármilyen jó is a gin, egy gyenge minőségű tonikkal soha nem lesz finom a végeredmény” – mondta Viszkei Ágnes, majd hozzátette, hogy „a hibátlan ízhatás érdekében a Mayer szörppel közösen megalkottuk saját tonik szirupunkat, amit a hosszú ital elkészítéséhez csak szódával kell felhúzni.

A Balatonicának elárulták a tökéletes Gin&Tonic receptjét is, a legjobb balatoni vendéglátóhelyeken így szervírozzák:

4 cl Búzavirág gin
2 dl prémium tonik
sok-sok jég
friss narancs 
3-4 szem borókabogyó


A Búzavirág csapata tovább álmodozik, és ha már ilyen erős a kapcsolódásuk a Balatonhoz, a jelenleg Györkönyben található tornyos lepárlót átköltöztetik a Balaton-felvidékre, hogy a gin manufaktúra vonzó turisztikai és gasztronómiai célpont lehessen.