Hihetetlen álommelók, az életkor nem számít


2022.10.10 - Balatonica
laptop fehér lepedőn

Szerencsés, akinek munkája van. Még szerencsésebb, aki szereti is csinálni. Heti összeállításunkban olyan ritka mázlistákat veszünk sorra, akiknek a munkájával bárki szívesen cserélne. Jelige: álmodozni jó!




Néhány hete bejárta a világsajtót annak a japán férfinak az esete, aki semmittevésből él meg. Emlékeink szerint nem ő volt az első és egyetlen. Visszakerestünk hát korábbi példákat hasonlóan alternatív és stresszmentes karrierutakra.

Fizetett alvás

Egy 35 szobás helsinki hotel tesztalvót alkalmaz, hogy egyenként kipróbálja az ágyak kényelmi szintjét és arról a hotel oldalán blogoljon. Nyelvtudás követelmény: finn, angol és orosz bejegyzéseket kell publikálni. Az ötletet egy felújítás utáni újranyitás promotálása adta. Egyszerre 600-an adták be a jelentkezésüket.

 

24 órás Netflix

A Netflix streaming szolgáltató évek óta foglalkoztat valakit, hogy végignézze az összes felkerülő tartalmat, műfaji besorolástól függetlenül. Ugyanis ennek az illetőnek lesz a feladata, hogy az új megjelenések műfaji besorolását különféle címkékbe rendezve feltöltse az oldal adatbázisába. A jelentkezésnél előny a filmek szeretete, hátrány, ha valaki válogatós vagy szimplán bealszik a tévé előtt.

 

(Gyász)munka

Dél-Kelet Ázsiában hagyomány és elvárás, hogy az elhunytat hangosan jajveszékelő gyászoló sokaság kísérje végső útjára. Ha nem jön össze elegendő számú rokon, szomszéd és ex-kolléga, a család ügynökségekhez fordul, hogy tőlük rendeljen képesített gyászolókat. Állástalan színészeknek tökéletes lehetőség a spontán sírás technikájának begyakorlására. Fekete ruha legyen mindig kéznél.

 

A kutya vacsorája

Kedvenceink manapság nem a maradékokat eszik, sokkal inkább minőségi alapanyagokból összeállított márkás ínyencségeket. Annak érdekében, hogy piacvezető legyen, egy-egy kutyaételt gyártó cég (hasonlóan a csokoládék és alkoholos termékek előállítóihoz) emberi íztesztelőket fizet meg, hogy belekóstoljanak a frissen kikevert termékekbe: húskonzerbe, kekszekbe, és addig nem engednek ki semmit forgalmazásba, amíg elfogadhatóvá nem finomítják a minőséget. Fogorvosi beutalót előre kérjünk!

 

 

Még ragad

Angliából jött a hír, hogy festékgyártók alkalmazásba vettek egy új munkaerőt, akinek az egyetlen feladata, hogy festéket vigyen fel különféle felületekre és várja meg, hogy mikorra és milyen texturális változásokkal szárad meg. Megfigyeléseit fotókkal illusztrálja. Színtévesztés kizáró tényező, de idegrendszerileg azoknak sem ajánlott, akik több elhúzódó lakásfelújításon vannak túl. Amatőr művészeknek annál inkább.

 

Forrás: Undercover Recruiter, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> EURÓPÁBAN VAGY AMERIKÁBAN JOBB ÉLNI?

>> ÁLLÍTSÁTOK MEG A VILÁGOT! KI AKAROK SZÁLLNI