Ajka Art City a megújított Kriptongyárban


2023.08.16 - Balatonica
ajka szénbánya fekete-fehér

Augusztus 18. és 20. között, valamint szeptember 2-3. között Ajka is büszkén viseli majd az Európa Kulturális Fővárosa címet: az Ajka Art City számos kulturális rendezvénynek ad otthont a Veszprém-Balaton 2023 EKF Régiós Show-jának keretében.




Idén nyáron Veszprém mellett 116 várost és kisebb települést magába foglaló Európa Kulturális Fővárosa régió járásközpontjaiban olyan kisebb-nagyobb rendezvényekkel és fesztiválokkal várnak mindenkit – a helyi lakosokat és a látogatókat egyaránt –, amelyek a kulturális év nélkül nem jöhettek volna létre, és során felejthetetlen élményekben lehet részünk. Augusztusban Balatonalmádiban, Ajkán, Marcaliban, Tapolcán és Zircen választhatunk magunknak programot. 

Az Ajka Art City programsorozat fő célja, hogy az utcai művészeti akciók segítségével közelebb vigye a kortárs művészetet a lakossághoz. Augusztus 18-án a hagyományokra épülő néptáncegyüttes közreműködésével népviseletbe öltözhetünk, augusztus 19-én megidézhetjük a Rock and Roll korszakot, augusztus 20-án pedig az Ajkáról elszármazott sztárok látogatnak haza, hogy vendégelőadókkal, helyiekkel, operaénekesekkel, színészekkel és zenészekkel közösen meséljék el, hogy milyen érzés ajkainak lenni. A gasztronómia szerelmesei pedig vad- és halételeket kóstolhatnak.

 

Csingervölgy bányásznapi ünnepség, 1959 (Fortapan / Bauer Sándor)

 

Szeptember 2-án este Margaret Island koncerttel, másnap Külvárosi Piknik, este Dzsudló koncert várja az érdeklődőket, mindkét napon 15 és 22 óra között. A szervezők az ajkai kulturális identitás részét képező Bányásznapon az 1970-1980-as évek hangulatát kívánja felidézni. A Bányász Fúvószenekar ébresztője a városban szintén a hagyományok részét képezi, ugyanúgy, mint a vurstli hangulat. Elmaradhatatlan volt a görögdinnyés stand, az antalfai boros, a sült kolbászos sátor, de a céllövölde és a ringlis is fontos kelléke volt a napnak. Az este a szórakozásé volt, ahova a fiatalok számára a legnépszerűbb országos előadókat hívták.

A Nosztalgia Bányásznap helyszíne a megújított Kriptongyár.

 

Forrás: veszprembalaton2023, Fotó: Fortepan (UVATERV, 1960)

KAPCSOLÓDÓ

>> 100 ÉV ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEI A BALATON-PARTON

>> ISMÉT ZENESZÓ TÖLTI BE A VESZPRÉMI AUER-HÁZAT