Így úszd át a Balatont


2022.07.18 - Hegedüs Róbert
Így úszd át a Balatont

Szombaton rajtol a jubileumi 40. LIDL Balaton-átúszás. A rendezvényen rekordévben közel 10 ezer résztvevő úszik Révfülöp és Balatonboglár között. Akik a teljes távot választják, 5,2 kilométert tesznek meg a vízben, átlag kevesebb mint 3 óra alatt. Erről a rendkívüli sportteljesítményről és az addig vezető hosszú útról kérdeztük Garas Attila triatlonedzőt, az átúszás edzésprogramjának kidolgozóját.





Te koordinálod a Balaton-átúszás központilag megajánlott e-edzésprogramját. Mióta viszed és pontosan mivel jár ez a poszt?

Gyakorlatilag mióta a BSI (Budapest Sportiroda) átvette a Balaton-átúszást öt éve. A futóversenyeknél már régóta gyakorlatban voltak a heti frekvenciára lebontott, hírlevélben kiküldött edzésfeladatok, tehát adta magát, hogy az úszóknak is nyújtsunk hasonló segítséget. Tavalyelőtt a járvány miatt elmaradt az esemény, de előtte és azóta is évente frissítem a programot. A felkészülés múlt novemberben kezdődött, a feliratkozók azóta havonta kapják a leveleket, benne a lépésről lépésre kidolgozott napi aktuális edzésfázissal, és mindezt teljesen ingyen.

Mennyire interaktív a felület?
Sajnos nem eléggé. Annyi az interaktivitás benne, hogy a legelején egy 500 méteres tesztúszás alapján minden jelentkező megméri és kiszámolja, hogy melyik terhelési zónákban végezze a feladatokat. Az edzésterv végén azért kimegy egy kérdőív, hogy lássuk, kinek mennyire volt hasznos. Már a legelső években több mint ezer résztvevő készült és inspirálódott a segítségünkkel. Közülük rengetegen hivatkoztak ránk a verseny után, vitték a hírünket, így mostanra alapvetés lett, hogy folytatjuk és a visszajelzések alapján fejlesztjük a szolgáltatást. 

Változott valamit a program az évek alatt?
A legelső változat például túl nehézre sikeredett, az abban leúszott mennyiségekből vissza kellett venni egy keveset. Azóta pedig mindig vannak új inspirációk, módosítások a versenykiírásban. Jellemzően ilyenek az újonnan bevezetett távok, és nyilván ezekre finomhangolni kell a heti edzésadagolást. Illetve minden évben ötletelünk, és beajánlunk újdonságokat. Alapból van egy klasszikus „novemberben kezdek” felkészülési terv, erre jött új lehetőségként idén, hogy később is be lehetett csatlakozni a felkészülésbe, mondjuk januártól vagy márciustól. Továbbá haladóbb sportolóknak rendelkezésre áll néhány hetes gyorstalpalónk, és még a most debütáló féltávosok sem maradtak edzésterv nélkül.

Végül is miért jobb veletek készülni, mint önállóan?
Az online edzéstervünk fő szempontja a teljesítés, és az, hogy egy stabil támpontot adjon azoknak az úszóknak, akik szeretnék rendszeres felkészüléssel teljesíteni a Balaton-átúszást. Aki végigcsinálja a tervet, nagy valószínűséggel sikeres teljesítő lesz, és sokan jó vagy akár jobb időeredménnyel is fogják teljesíteni azt, mint korábban. Az „első bálozóknak” az számít igazán, hogy magabiztosan állhassanak rajthoz az átúszás napján. Ha követik a programot, edzettebbek lesznek, másrészt elhiszik, hogy sikerülni fog nekik. Annyit azért jó tudni előre, hogy egy ilyen program nagy önállóságot követel meg, a motiváció, az edzéskivitelezés, és végrehajtás tekintetében egyaránt. 

Vannak, akiket eltanácsoltok a részvételtől?
Mindenképp. Ezért nyitunk az 500 méteres tesztúszással, amit időre kell teljesíteni. Ha valaki ezen megbukik, azaz a tesztideje nagyon lassú, inkább azt tanácsoljuk, hogy az úszástechnika fejlesztésére koncentráljon előbb, aztán próbálja meg jövőre újra. Ha nagyon elszánta magát, esetleg a féltávot dobjuk be alternatívaként. Olyan is volt, aki végül nem nyílt vízen, hanem medencében teljesítette a távot. Ugyanakkor sajnos nincs annyi visszacsatolás a rendszerben, hogy ezeket az egyéni döntéseket mi kontrolláljuk. 

Hogyan döntsük el, hogy melyik úszásnemben vágjunk neki a távnak?
Mindenkinek azt mondjuk, hogy a tapasztalata szerinti legstabilabb úszásnemet (gyors vagy mell) válassza és azt később se váltogassa, tehát csinálja végig úgy, ahogy a rajtnál elkezdte. Tulajdonképpen ebben is segít a mi edzéstervünk, hogy hónapokon keresztül a választott úszásnemre igazítjuk a készülést. De újra hangsúlyozom, hogy erre is az egyénnek kell ráéreznie, helyette nem dönthetünk.

Fotó: balaton-atuszas.hu 

Eredendően triatlon edző vagy. Miben más jellegű kihívás az úszás a testvérsportokhoz, a futáshoz és a kerékpározáshoz képest?
Alapvető különbség, hogy úszni gyerekkorban kell megtanulni. Akinek erre nem volt lehetősége, mint például nekem, és csak felnőttként vált gyakorlott úszóvá, egész életében technikai nehézségekkel fog küzdeni. A futásnál és kerékpározásnál nincs ilyen kitétel, bár jó azokat is gyermekkori mozgásmintákkal megalapozni. Magyarán az úszástechnikák elsajátítása jóval időigényesebb és sok-sok „szenvedéssel” jár, ha nem kezdünk neki időben. Ráadásul a víz közegellenállása és a légvételek korlátozott száma miatt, ha valaki rossz technikával úszik, a táv előrehaladtával egyre csak fárad, mígnem le kell állnia, máskülönben megfullad. Ha tehetjük, a három sportág közül kezdjük az úszással.

Te is felnőttként tanultál meg rendesen úszni. Végül is eljutottál arra a szintre, hogy átúszd a Balatont?
Becsapós kérdés. Képzeld, még nem úsztam át a Balatont, bár a Velencei-tóban körbe-körbe úsztam egyhuzamban 8000 métert is. Senki ne ijedjen meg: az átúszáshoz nem kizáró tényező, hogy csak felnőttként vettük az első úszásórát. Nekem valamiért úgy alakult, hogy eddig kimaradt ez a táv. Ugyanígy, még nem futottam körbe a tavat, de arra is rendszeresen készítek fel sportolókat. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy Szécsi Tamás olimpikonokat edzett, miközben egész életében nem tanult meg úszni.

Akkor mint edzőt kérdezlek. Az köztudott, hogy a rendszeres úszás rengeteg egészségügyi előnnyel jár. De mi egy ilyen tóátúszás haszna?
Hasonlóan a maratonok és triatlonok teljesítéséhez: a kihívás és az élmény. Ahogy mondani szokták, az út maga a cél. Úgy gondolom, hogy a felkészülés önmagában ad annyi sikerélményt és tapasztalást a saját erőtartalékainkról, hogy már azért megéri. Az átúszás persze megkoronázza mindezt, az tipikusan a bakancslistás kihívások közé tartozik. Viszont még többet nyerünk abból, ha életmódszerűvé válik az ilyen jellegű terhelés, a határaink feszegetése. Hogy a rengeteg hasznosulás közül egyet kiemeljek: alázatot feltétlen tanulunk, nem beszélve az önismeretről. Jómagam is épp egy újabb Ironmanre készülök gőzerővel. 

És a kockázatok?
A Balaton-átúszás bőven túl van biztosítva, rengeteg hajó vigyáz ránk, ahol bármikor megállhatunk pihenni vagy feltölteni a raktárainkat. Így is kockázatos, hogy leégünk a nap végére, vagy az, hogy a fürdőruha csúnyán kidörzsöli a bőrünket. A nagy tömeg miatt sokaknak bepárásodik a szemüvege és hirtelen nem tud tájékozódni. Szélsőséges időjárásnál a tó közepén nagyok a hullámok, viszont mivel nagyon figyelik az időjárás-előrejelzést, komoly veszély esetén el sem indulhat a menet.

Van olyan, hogy ideális időjárás?
A lényeg, hogy ne legyen túl meleg a víz. Ha 25 foknál melegebb, akkor rengeteg energiánk megy el a testhőmérséklet hűtésére, és hamarabb elfogynak a tartalékaink. Ilyenkor aztán különösen döntő, hogy olyan tempót válasszunk, amivel teljesíteni tudunk a legvégéig. 

Az átúszás napjára mik az egészségügyi ajánlások?
Ne csak aznap, hanem az utolsó hét minden napján figyeljünk oda, hogy lényegesen több folyadékot és szénhidrátot vigyünk be a szervezetünkbe, azaz ilyenkor bőven tömhetjük magunkba a tésztaételeket. Az úszás előtt két órával ajánlott az utolsó étkezés, de inni és cukrot szopogatni még utána is lehet, sőt a segítő hajókról is beszerezhetjük ezeket úszás közben. Mondani sem kell, hogy bármilyen alkohol és kábítószer fogyasztása tiltott a helyszínen.

Hogyan vezessünk le utána?
Ugyan meglehetősen nagy távról beszélünk, de megfelelő felkészülés esetén olyan rendkívüli módon mégsem terhelődünk tőle. Mondjuk úgy, hogy ezt nevezzük nyugiban terhelődésnek, ugyanis mindenki a saját erőnlétéhez képest teljesít, senkire nincs teljesítési kényszer erőltetve. Ennek ellenére izomláz és mikroszakadások lehetnek. A regenerálódáshoz megint csak igyunk sok folyadékot, attól töltődnek újra a szénhidrát-, fehérje- és zsírbázisaink. Nyújtásokat, például SMR hengeres nyújtást végezzünk aznap, könnyebb levezető mozgást, akár rövidebb úszást tervezzünk másnapra.

Nemzetközi terepen is mozogsz. Mennyire számít egyedi helyszínnek a Balaton?
A Balaton adottságai mindenképp egyedülállóak, vonzó terep versenyhez és edzéshez egyaránt. Viszont problémás, hogy alig lehet más nyílt vízen készülni hazai terepen. Azt ugye nem várhatjuk el, hogy az ország minden sarkából heti háromszor lejárjanak az emberek a Balatonhoz, így maradnak a kisebb tavak (de azokból sincs sok) és a sportuszodák. Ez lehet az oka, hogy a legfiatalabb generációk kivételével, ahol erre külön programokat indítottak, nemzetközi összevetésben a magyar amatőr sportolók nyílt vízi úszáseredményei elmaradnak az átlagtól. 

Említetted, hogy futni és kerékpározni szoktál a tó körül. Máskülönben van személyes kötődésed a Balatonhoz?
A múlt héten pont a tónál voltunk, csak sajnos elromlott az idő, szeles és hideg volt a víz, összesen egyszer tudtunk fürdeni, de mivel nyár nem telhet el rendes „balatonozás” nélkül, nemsokára megyünk újra. Gyerekkoromban szoktam rá, a nyári táboroknak köszönhetően, még úttörő is voltam Kenesén, igaz csak egyetlen évre, utána jött a rendszerváltás. Manapság a családdal töltött időt jelenti, a teljes kikapcsolódást. 
 


NÉVJEGY

Garas Attila triatlonedző. A mozgás szeretete kisgyermek óta az élete rendezőelve. A futás a mindennapjai része. Angyalföld futónagyköveteként több évig segítette a közösségi futásokat az “Angyalcipők” élén, majd számos maraton teljesítése után elindult felfedezni a triatlonok világát is. Alapítója, majd évekig vezetőedzője volt egy sportlabornak. Főleg állóképességi sportolókkal foglalkozik, legyen az triatlonista, terepfutó, vagy éppen kerékpáros. Évek óta publikál szakmai lapokban. Ő volt hazánk első IRONMAN licensszel rendelkező triatlonedzője. A Balaton-átúszás felkészítő edzésterveit felügyeli.
(Forrás: https://aticoach.hu/)