Régi idők társkeresője a Balaton-felvidéken


2022.04.15 - Balatonica


A hajliliom a 19. századra visszanyúló húsvéti hagyomány Vigántpetenden, amely kiváló alkalom volt arra, hogy a farsang után újabb "társkereső" körre induljanak a helyi fiatalok. Erről a máig élő tradícióról a Vázsonykő blog szerzője írt alapos összefoglalót.




Vigántpetend ma egy alig 200 fős falvacska a Bakony és Balaton-felvidék határán, a Dörögdi-medencében. Sokaknak talán a szomszédos Kapolcsról és a Márta István és társai által életre hívott Művészetek Völgye fesztiválról lehet ismerős. Van viszont egy évszázados húsvéti hagyomány, amely egyedülállóvá teszi a falut az országban, ez pedig hajliliom.

A hajliliomozás a zöldágjárás csoportjába tartozó húsvéti tradíció, mely során a falubeli lányok egy rügyező vagy frissen kihajtott ággal a kezükben különböző énekek és hidasjáték kíséretében vonulnak végig a főutcán. A hidasjáték lényege, hogy a két zöld ágat összetartó kapus lány hívogatja a többi lányt, hogy keljenek át a kapun, akik egymás kezét fogva át is kelnek rajta. Ha átért mindenki, ezt megismétlik, közben különböző dalokat énekelnek egy meghatározott dalrendben. Ezt addig ismétlik, amíg végig nem érnek a falu (pontosabban annak egy része, a korabeli Zalapetend) főutcáján. A menet a falu „felső végéből”, a Nagyvázsony felé vezető Kilenckanyarnak nevezett kacskaringós út alsó részéről indul, s a Tókertben ér véget. Régebben a Tókertben játékokkal folytatódott a felvonulás, amely „bemelegítés” volt az esti bálra, ez manapság – sajnos – elmarad. Ma a lányok a zöld ágakat a templom oltára elé helyezik el, ahol a falu szeretett plébánosa, Illés Sándor köszönti őket. 

A vigántpetendi zöldágjárás nevét az egyik dalszövegéből kapta, amelynek kezdetén elhangzik, hogy „Hármat termett a magyarnak, Haj liliom!"


A hajliliomozás előtt a helyi lányok a falu határában gyűjtötték a zöld ágakat - 1960. április 17. (Készítette: Kerényi György; Forrás: Hungaricana)

A petendihez hasonló hagyomány ismert a Dunántúlon, elsősorban a Bakony és a Balaton környékén, s a petendi mellett legteljesebb formájában a kékkúti (Káli-medence) és nemesgulácsi (Tapolcai-medence) maradt fenn. A 19. század második felében még Tihanyban is élt a zöldágjárás népszokása, mígnem – a helyi elbeszélések szerint – 1896-ban a helyi református lelkész betiltotta, hogy mi okból, azt nem tudni.

A vigántpetendi zöldágjárás kezdetei a történelem homályába vesznek. Jelen sorok írójának nagymamája, Kandikó Józsefné (született Nagy Valéria) szerint már az édesanyja is hajliliomozott, azaz a 19. század végén, 20. század elején már minden bizonnyal komoly hagyománnyá vált a petendi zöldágjárás. Bús Gabriella hajliliomról írt kiváló összefoglalója szerint másfél évszázados hagyományról van szó, de vannak olyanok is, akik több mint kétszáz évre vetítik vissza a hajliliomozás kezdeteit.

Petendi hajliliomozó lányok 1960-ban (Készítette: Kerényi György; Forrás: Hungaricana)

A zöldágjárás alapjai valószínűleg a kereszténység előtti időkre vezethetők vissza, szimbólumrendszere téltemetést, a téli betegségek elűzését, tavaszköszöntést, a gonosz faluból való kiűzését és a termékenységet jeleníti meg. A kereszténységben éppen ezek miatt került a húsvéti ünnepkörbe az újjászületés és feltámadás jelképeként.

Tipikusan húsvét vasárnap vagy hétfőn, ritkábban pünkösdkor tartották, illetve tartják a zöldágjárásokat. Vigántpetenden húsvét vasárnap délután 3 órakor szoktak hajliliomozni, s csak kivételes esetekben, rossz idő esetén csúszott pünkösdre mint „esőnapra”. A hajliliomozást még a világháborúk idején is megtartották, s ismereteim szerint csupán a koronavírus okozta pandémia miatt maradt el az utóbbi két évben.

A „petendicumnak” számító hajliliomozásnak a 20. század elejére-közepére a vallási értelmezés mellett egy fontosabb jelentést is kapott: kiváló alkalom volt arra, hogy a farsang után újabb „társkereső” körre induljanak a helyi fiatalok. A hajliliom tehát korabeli „élő társkeresőként” is működött: a lányok levették téli kendőjüket, s ünnepi ruhájukban vonultak végig a falu főutcáján. Eközben a kíváncsi fiatalemberek és anyósjelöltek lesték, ki lenne ideális társ számukra/gyermekük számára.

Érdekes, hogy nem tartottak külön próbát a hajliliomozásra, ha úgy tetszik, a petendi lányok "génjeiben" voltak a strófák. Ezeket a géneket a lányok a tollfosztások és kukoricahántások alkalmával kapták meg, amikor az anyukák "lányom, ezt neked tudnod kell" alapon elkezdték a zöldágjárás dalait énekelni.

A hajliliomozásban csak fiatal, hajadon helyi lányok vehettek részt. A részvétel egyesek emlékei szerint „várólistás” volt, csak a serdülőkorba lépő, szép hangú lányok vonulhattak fel. Mások szerint nem volt válogatás, mindenki részt vehetett. Kandikó Józsefné Nagy Valéria szerint már az óvodáskorú lányokat is oda-odavitte az édesanyjuk, hogy egy-egy háznyi távolságot hajliliomozzanak ők is. Ez utóbbit erősítik meg a kitűnő népzenekutató, Kerényi György 1960-as fotói, amelyeken látható, hogy a „nagylányok” mellett óvodáskorú kislányok is részt vettek a menetben.

Kis- és nagylányok együtt hajliliomoznak (1960) (Készítette: Kerényi György; Forrás: Hungaricana)

A hajliliomozás izgalmas története a vazsonyko.blog.hu oldalon folytatódik. 

Borítókép: Hajliliomozás 1960. április 17-én, húsvét vasárnap a vigántpetendi főutcán, a korabeli kocsma előtt. (Készítette: Kerényi György; Forrás: Hungaricana)