Ingyenes mentőmellényeket helyeztek ki gyerekeknek Balatonalmádiban


2022.05.30 - Balatonica
Ingyenes mentőmellényeket helyeztek ki gyerekeknek Balatonalmádiban

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben gyermekek számára, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellényállványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon avatták fel.




Régi álmunk vált valóra” - mondta el az állvány bemutatóján Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. “A legveszélyeztetettebb korosztály számára biztosítunk ingyenes mentőmellényeket, hogy biztonságban legyenek a vízpartokon. Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen beleesik a kikötő mély vízébe, egy stégről a folyóba vagy a vízibicikliről a tóba, és pillanatok alatt elmerülhet. Ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre. Ebben segítünk az állványainkkal.

A kezdeményezés célja, hogy a mentőmellény használata általánosan elterjedjen, ugyanúgy magukhoz vegyék az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogyan a cipőt is felveszik. Ha pedig nincs mellényük vagy otthon felejtették, akkor legyen a parton egy állvány, ahonnan leakaszthatnak egyet.

Az állványokat egy-egy cég fogadja örökbe, ezzel járulnak hozzá a mentőmellényhasználat népszerűsítéséhez. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Vízimentők kezdeményezésének első állványát fogadhattuk örökbe. Itt, Balatonalmádiban a strandon valóban olyan helyen áll, ahol a biztonságot maximálisan kiszolgálhatja. Reméljük, hogy a kihelyezett mentőmellényeknek köszönhetően többen gondolnak majd a vízi biztonság fontosságára és egyre szélesebb körben elterjed a mentőmellény használata” - hangsúlyozta Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója. Az első állványhoz a mentőmellényeket ingyenesen ajánlotta fel a PI-ER Technical Kft.

Az állványok egy nagy mentőmellényt mintáznak, figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. Tizenkét különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeznek ki ezekben a térszobrokban. A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy a helyükre tegyék vissza ezeket az eszközöket.

Balatonalmádi önkormányzata kezdetektől minden támogatást megadott az állvány kihelyezéséhez. Az átadón részt vett Pandur Ferenc, Balatonalmádi alpolgármestere is. „Nagy öröm számunkra, hogy Balatonalmádiban kerül kihelyezésre az első mentőmellényállvány. A város legnagyobb strandján, a Wesselényi strandon több tízezer ember fürdik, pihen, nyaral naponta, ezért nekünk is fontos, hogy ennyivel is hozzájárulhatunk a balesetek megelőzéséhez. Messziről is jól látható helyen, közvetlenül a lidós partszakasz mellett kapott helyet ez a mentőmellényállvány” - mondta el Pandur Ferenc.

A szakszolgálat javasolja, hogy minden gyerekre kerüljön mentőmellény fürdéskor, SUP-ozáskor, gumicsónakázáskor vagy vízibiciklizéskor. Az elmúlt években egyre több gyermeken látni mentőmellényt, vagy gallér nélküli, úgynevezett úszást segítő mellényt a strandokon. Több sportáruházban, főleg a nagyokban, már totyogó gyerekek méretében is kaphatók ilyenek. Ezek sokkal biztonságosabb eszközök, mint a felfújható karúszók, úszógumik, amelyek könnyen kiszakadnak vagy lecsúsznak a gyermekekről. A mellényeket hamar megszokják a pici gyerekek is, észre sem veszik játék közben, hogy rajtuk van. Azt azonban hangsúlyozzák, hogy mentőmellényt hordó gyermeket sem szabad egyedül hagyni a vízben!

Forrás és borítókép: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

 

>>Elkezdték a felkészülést a Vízimentők