Húsvéttól látogatható a felújított Kinizsi-vár


2022.04.07 - Balatonica
Húsvéttól látogatható a felújított Kinizsi-vár

Április 17-én nyit az udvar, nyáron pedig a teljes vár, ahol interaktív kiállítások várják a látogatókat.




A régészeti, művészettörténeti kutatások még 2018-ban indultak a nagyvázsonyi Kinizsi-várban, most pedig visszakapta egykori kinézetét az épület, ahol a kiállítások mellett múzeumpedagógiai foglalkozásokat és kulturális rendezvényeket is tartanak majd- derül ki a Turista Magazinból

A vár elődjét, ami csak udvarház méretű volt, a 14-15. század fordulóján építette a Vezsenyi család. Ennek a helyén Vezsenyi László 1463-64 körül egy másik épületet emeltetett, Vázsonykő várát, ami ma a belső várral azonos. Kinizsi Pál volt az erősség leghíresebb birtoklója, ma az ő nevét viseli a vár. 1473-ban a királytól kapta az épületet, ezt bővítette és építette át. Az ötszintes lakótorony és a nyugati szárny második emelete ekkor lett kész.

A vár később volt Bocskai István, Bethlen Gábor, majd Thököly Imre kezén is, és végvári szerepet is betöltött. Hadi jelentőségét a Rákóczi-szabadságharc után veszítette el. A Zichy család birtokolta ekkorra, akik börtönként, illetve gazdasági célokra használták.

Először 1954-ben fogtak hozzá a rekonstrukciójához, a vár utolsó lakója ekkor költözött ki a lakótoronyból. 1955 és 1960 között régészeti munkák folytak itt. Most a Nemzeti Kastély- és Várprogramnak köszönhetően újult meg az épület. A tervek szerint nyártól a teljes vár látogatható lesz.

Borítókép: Nagy Krisztina