Hajóbemutató roadshow a flotta újoncaival


2024.04.22 - Balatonica
matrózok vonulnak

A Bahart új hajóit április 27-én Balatonbogláron a Balaton Csavargőzös Műemlékhajó nyitónapján, május 26-án pedig Keszthelyen próbálhatjuk ki díjmentes sétahajózás keretében. Az új katamarán emellett gyereknap alkalmából különleges cirkuszi gyerekprogrammal várja majd az érdeklődöket.




A 178. hajózási szezont már négy új hajóval kezdte meg a Balatoni Hajózási Zrt. A Balaton adottságaihoz kialakított két új komp mellett két új katamarán érkezett a Balatonra. Több mint hatmilliárd forintos hazai forrásból történelmi léptékű fejlesztés keretében bővült új hajókkal a Balatoni Hajózási Zrt. flottája. A négy új hajó 40 éve nem látott fejlesztést jelent, és újabb lendületet ad a balatoni turizmusnak.

Az új hajók a tavasz folyamán már a végleges szolgálati helyükön fogadják a balatoni utasokat. A Tomaj katamarán Fonyód és Badacsony között közlekedik majd, a Balaton katamarán a Siófok –Balatonfüred – Tihany háromszögben teljesít szolgálatot, a Tihany és Szántód kompok pedig a révek között szállítják az utasokat, mely kényelmesebb és gyakoribb átkelést tesz lehetővé a két part között.

A hajók útvonalairól, valamint a menetrendről bővebb információk a BAHART oldalán találhatók.

 

Forrás: HírBalaton, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> BALATONI KOMPOK TÖRTÉNETE

>> INDUL A 2024-ES HAJÓZÁSI SZEZON A BALATONON