A magyarok 10 kedvenc filmje 2023-ban


2023.12.28 - Balatonica
fortepan 1957 Városliget tó mozi

A Magyar Filmadatbázis az év végéhez közeledve összegyűjtötte, melyik 10 filmet tartották a legjobbnak a magyarok 2023-ban. A lista közel 10 ezer szavazat alapján állt össze. A tízből három film animáció, ugyanakkor vannak meglepő helyezések és lemaradások.




Az első helyen a Pókember - A pókverzumon át című animáció végzett 81 százalékkal, melyben a legendás Marvel hős visszatér, de átkerül a multiverzumba, ahol egy csomó pókember van, akiknek az a dolguk, hogy különböző világaikat védjék. A második legjobbnak tartott film 79%-os értékeléssel a Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész, melyben Ethan Hunt (Tom Cruise) az eddigi legveszélyesebb küldetésébe vág bele: meg kell találnia egy félelmetes, az egész emberiséget fenyegető új fegyvert. Dobogós lett 77%-os értékeléssel Christopher Nolan itthon több mint egymilliárd forint bevételt hozó Oppenheimere. A film azt a fizikust mutatja be, aki a Manhattan Terv vezetőjeként az első atomfegyver létrehozásáért felelős. 

 

 

A magyar nézők egy másik Marvelt, A galaxis őrzői: 3. részt találták a negyedik legjobbnak. Ha a hőn szeretett különc banda küldetése nem jár sikerrel, az a galaxis őrzőinek végét jelenti. Bár rengeteg szavazat érkezett streaminges filmekre, a mozifilmeknél jellemzően valamivel alacsonyabb értékelést kaptak. A toplista ötödik helyén találjuk Ben Affleck rendezését: Az Air – Harc a legendáért a mozik után a Prime Videóra is felkerült. A film a Nike küzdelmét követi nyomon, hogy a kosárlabdázó legendát, Michael Jordant megnyerjék egy termékszponzorációra. Hatodik lett a Super Mario Bros.: A film című animációs vígjáték, melynek főhőse Mario egy egyszerű vízvezetékszerelő, aki egy föld alatti hálózat mélyén találja magát, ugyanis meg kell mentenie az elrabolt hercegnőt. 

Robert De Niro, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone főszereplésével Scorsese westernjére, a valós történetet feldolgozó a Megfojtott virágok áll a hetedik helyen. Nyolcadik lett a legfurább csokigyárost bemutató Wonka című családi film Timothée Chalamet-val a főszerepben. A legendás szerepjáték gazdag világát a mozivászonra átültető Dungeons and Dragons: Betyárbecsület végzett a kilencedik helyen. Végül a Disney és a Pixar új animációja, az Elemi zárja a magyarok 2023-as TOP 10-es listáját.

Óriási meglepetés, hogy az év legsikeresebb filmje, az Oppenheimer nagy riválisa, a Barbie nem szerepel a listán. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy több, nem nagy hollywoodi film - például az Egy zuhanás anatómiája - is rendkívül magas értékelést kapott a magyar nézőktől, de a voksok alacsonyabb száma miatt nem kerültek fel a TOP 10-es listára. Több magyar film – pl. a Hat hét vagy a Magyarázat mindenre – hasonló okokból, a szavazatszám/értékelés súlyozása miatt nem került fel a listára. 

 

Forrás: mafab.hu, Fotó: FORTEPAN (Bauer Sándor)

KAPCSOLÓDÓ

>> MILYEN FILMEKET NÉZNEK A MAGYAROK A KARÁCSONYI IDŐSZAKBAN?